Két magyar város is bejutott tavaly az EU "100 intelligens város kihívás" nevű programjába

2021 / 03 / 27 / Justin Viktor
Két magyar város is bejutott tavaly az EU
Végre egy igazi okosváros program, ami az öreg kontinensen támogatja a jövő technológiájának bevezetését, ráadásul átfogóan, nyitottan, úgy, hogy bármelyik város csatlakozhat hozzá. Amelyik szeretne.

100=136

A 136 résztvevő város számottevő támogatást kap a csúcstechnológia telepítésére. A tavalyi pályázatot követően Magyarországról Szombathely és Budapest jutott be az Európai Unió 100 intelligens városa közé. A két város most a szintén tavaly indult 30 hónapos mentorprogramban vesz részt, melynek során felkészítik őket arra, hogy közvetlenül is eredményesen pályázhassanak uniós forrásokra. A mentorált városokat tíz mentorváros segíti.

A 100 Intelligens város kihívás (ICC) az Európai Bizottság kezdeményezése, amely 136 várost támogat abban, hogy csúcstechnológiákat alkalmazzanak az intelligens, zöld és társadalmilag felelős helyreállítás érdekében.

Az ICC városai és helyi ökoszisztémái lesznek a helyi gazdaságok helyreállításának motorjai, új munkahelyeket teremtve, erősítve a polgárok részvételét és jólétét. A városok személyre szabott mentorálásban vehetnek részt nemzetközi szakértőktől az alábbi öt útvonalnak nevezett területen:

  • A polgárok részvétele és a közigazgatás digitalizálása
  • Zöld gazdaság, természeti környezet és helyi zöld ügyletek
  • Képzettség és átképzés
  • Zöld és digitális átmenet az idegenforgalomban és a gazdasági növekedésben
  • Ellátási láncok, logisztika és a mobilitás gazdaságossága.

A részt vevő városokat transzverzális szolgáltatásokkal is támogatják, az adatokhoz és a finanszírozáshoz való hozzáférésen és egy innovatív megoldásokkal teli piactéren keresztül.

Szombathely

Szombathely négy területet jelölt meg a programban, az ipar átalakulását, a fenntartható, zöld gyártást, a polgárok bevonását, az intelligens közlekedést és a hulladékgazdálkodás fejlesztését. A város partnerekkel pályázott, a Pannon Gazdasági Hálózat Egyesület és a PTE Egészségtudományi Kara segítették. A városban az autóipar  mellett új iparágakat is letelepítenének, a tervek szerint egészségipari vállalkozásokat. Fejleszteni kívánják a digitalizációs központot és az ipari park infrastruktúráját is.

A szombathelyi közlekedés területén az intelligens parkolást és a forgalomirányítást, a hulladékgazdálkodásban pedig a szelektív hulladékgyűjtés adatait elemző, feldolgozó és irányító rendszereket tervezik fejleszteni.

Budapest

Budapest terve az, hogy Kelet-Európa intelligens városainak központjává váljon. A Smart City Budapest (SCB) kezdeményezésnek már van néhány sikeresnek mondható projektje. A use-it Budapest térkép egy ingyenes budapesti térkép a látogatók számára. A térkép nemcsak a legfontosabb turisztikai látványosságok körül kalauzolja el a turistákat, de információkat is ad a műemlékekről. Az SCB népszerűsítette a kerékpározást is, a BUBI-nak köszönhetően, bár ez a program számos hibával küzdött, és jelenleg éppen átalakítás alatt áll.

Az SCB kis zöldfelületeket hozott létre a városban, és közösségi kerteket telepített. A városvezetés egy meg nem nevezett egyetemen létrehozná a Budapest Smart City Kiválósági Központot. A város körüli ingázás megkönnyítése érdekében kifejlesztették a FUTÁR utazástervező applikációt, ami segít a tömegközlekedéssel történő utazások megtervezésében, tartalmazza a menetrendeket, és a közeli jegykiadó automaták helyét is.

Budapestnek van víziója, létrehozta a Budapest 2030 hosszú távú városfejlesztési koncepciót, mely az élhetőség, fenntarthatóság és esélyegyenlőség hármasa köré szerveződött, vagyis ezek azok a területek, ahol a város fejleszteni akar. A fenntarthatóság oldaláról Budapest már most elektromos hibrid buszokat használ a tömegközlekedésben és az utcai világítás korszerűsítésén is dolgoznak újabb és környezetbarátabb alternatívákkal.

Az ICC  egy olyan szélesebb körű uniós támogatási rendszer része, ami az Európai Zöld Megállapodás, a digitális stratégia és más hasonló EU-s programok ígéreteinek teljesítését igyekszik segíteni. A cél a tudásalapú társadalom által támogatott, digitálisabb, szolgáltatás-orientáltabb és alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaság, körforgásos gazdaság rendszerekkel, helyi értékhurkokkal, megalapozott tényeken alapuló átképzéssel és fenntartható beruházásokkal.

Huszonhat multifunkciós okososzlop bukkant fel Szöulban Az intelligens oszlopok egyszerre szolgálnak utcai- és közlekedési lámpákként, környezeti szenzorokként, lépésszámlálóként, telefontöltőként, Wi-Fi hotspot-ként, na és természetesen közterületi kameraként.

Digital Cities Challenge 

A program a Digital Cities Challenge közvetlen útódja, és annak korábbi sikereire épít, ami 41 uniós városnak segített a stratégiai jövőkép és ütemterv kidolgozásában a digitális átalakulásukhoz. 

Az ICC cselekvésorientált és együttműködésen alapuló megközelítést alkalmaz, öt tematikus útvonal és transzverzális szolgáltatás nyújtásával. A program fő hangsúlya a együttműködés lehetőségén és az olyan innovatív megoldásokon van, melyeket a városokba történő technológiai integráció felgyorsítása tesz lehetővé. A résztvevő városokat arra ösztönzik, hogy lépjenek kapcsolatba és tanuljanak egymástól a kihívások kreatív megoldása érdekében. Ajánlott az intelligens ökoszisztémák kialakítása is, és a hosszú távú kapcsolatok fejlesztése más ICC városokkal.

A találkozásokat és a rendszeres hálózatépítés lehetőségeit az ICC City Labs biztosítja, a városok hozzáférést kapnak a képzéshez, az online eszköztárakhoz és az ICC mentorvárosainak útmutatásaihoz. A bejutott városok segítséget kapnak ahhoz is, hogy maguk döntsék el, melyek a számukra elsőbbséget élvező kérdések és igények, létrehozhatják saját okosváros jövőképüket, és annak megvalósítási ütemtervét.

Milton Keynes lendületes okosváros programjában mindent bevetnek Az okos városokról a legtöbb ember azt gondolja, hogy pusztán a technológia,  érzékelők, hálózatok, adatok, a dolgok internete használatában ki is merül a fogalom tartalma. A dolog azonban egyre inkább az embereken is múlik. A technológia valóban segítheti városainkat a hatékonyabb szolgáltatások nyújtásában és az átláthatóság növelésében, de a lakosság a potenciális felhasználók  képzésére és bevonására is nagy szükség van.

Az ICC tematikus fejlesztési útvonalai

Ezek az ütemtervek a megszokott városi kihívások köré épülnek, és vezető és szakemberek segítik tanácsaikkal a megvalósításukat. A már említett öt tematikus útvonal, melyeket az egyes városok reményei és kívánt eredményei szerint alakítanak ki, a következők:

  • A polgárok részvétele és a közigazgatás digitalizálása. Ez az útvonal segíti a városokat a polgárok és az üzleti vállalkozások részvételének fokozásában. Biztosítja, hogy a helyi közösségek a lehető legnagyobb mértékben kivegyék a részüket a helyi önkormányzatok és a közszolgáltatások által végzett digitalizálásból a European Climate Pact (Európai éghajlati törvény), a Digital Services Act (digitális szolgáltatásokról szóló törvény), a Digital Markets Act (digitális piacokról szóló törvény), és a Living-in.EU mozgalom támogatásával. Az uniós szabályozás gerincét adó rendelkezések célja a helyi klímaváltozás elleni cselekvés előmozdítása és a közszolgáltatások digitális átalakításának biztosítása. Bővebb infomáció ezen a linken található.

A Google feladta Toronto-okosváros terveit, a koronavírus és a digitális szkepszis miatt A koronavírus járvány az intelligens város projekteket is elérte, és az evolúciós szelekció itt is dolgozik: a más alapbetegségekkel küzdő projektek sem élik túl. A Google testvérvállalata a Sidewalk Labs a koronavírus világjárvány okozta komplikációkra hivatkozva feladta tervét, hogy intelligens várost építsenek a kanadai Torontoban.

  • Zöld gazdaság, természeti környezet és helyi zöld ügyletek. Ez az útvonal az infrastruktúra dekarbonizálására és zöldebb alternatívákkal való helyettesítésére összpontosít. A városok a körforgásos gazdaság menedzselését a megújuló energiaforrások használatával, a környezetbarát gyártás és a fenntartható hulladékgazdálkodás előmozdításával valósíthatják meg, és így a klímaváltozás szempontjából fenntarthatóbb helyekké válhatnak. A folyamatot több EU-s kezdeményezés támogatja. Ilyen például a European Green Deal, a Renovation Wave (Felújítási hullám), melynek célja a károsanyag-kibocsátások csökkentése és az épületek energiahatékonyságának növelése. A Klíma-törvény, mely a klímaváltozással összefüggő célkitűzések jogi kötelezettségekké történő átalakítását biztosítja, és az Új ipari stratégia, mely a zöld és digitális ipari átállás kettősét szorgalmazza. Bővebb infomáció ezen a linken található. 
  • Képzettség és átképzés. Ez az útvonal az ICC városaiban élő polgárok innovatív továbbképzésére és átképzésére fókuszál. Miközben segíti az elsajátított készségek közötti szakadék csökkentését, a készség-ökoszisztémák megerősítését, a munkaerő zöld és digitális és társadalmi átmenetére törekszik. Ez abban segítheti a városokat, hogy jól reagáljanak a felmerülő új igényekre és kihívásokra. További információ erről ezen linken lehet olvasni.

  • Zöld és digitális átmenet az idegenforgalomban és a gazdasági növekedésben. Ez az útvonal az intelligens és fenntartható működési gyakorlatok követésére, valamint a turisztikai szektor diverzifikációjára irányul. A részt vevő települések létrehozzák saját zöld és digitális átmeneteik ütemterveit, elősegítve a jobb adatmegosztást és kezelést, és az új technológiai beruházásokat. Ezeket a folyamatokat az új növekedési lehetőségek feltárása és a turizmus gazdasági fellendítésének céljai irányítják. Politikai síkon az “Európai turisztikai egyezmény” cselekvési pontjai és az “Új turisztikai előirányzat 2050” menetrendje irányítja.
  • Ellátási láncok, logisztika és a mobilitás gazdaságossága. Ez az útvonal a városközi és a városon belüli ellátási lánc rugalmasságának javítására összpontosít az erőforrások függetlenségének és az önellátás képességének növelésével. A polgárok mobilitását célozva az utazási torlódások csökkentését célozza, és a mobilitás javításával ösztönzi a gazdasági növekedést, különösen a koronavírus-járvány utáni idősszakban. A koncepció része a 15 perces város koncepciója, melyben a mindennapi városi szükségletek gyalog vagy kerékpárral 15 percen belül elérhetőek. Szabályozói oldalról az új Fenntartható és Intelligens Mobilitási Stratégiára épít.

Transzverzális tanácsadási szolgáltatások

A tematikus útvonalak hatékony összekapcsolása érdekében a városok hozzáférést kapnak olyan szolgáltatásokhoz, melyek rugalmas támogatást kínálnak az útvonalak közötti coaching révén. A városok így hatékonyan megtervezhetik digitális átalakításukat, szakértőkkel együttműködve. A transzverzális szolgáltatások a következők:

  • Pénzügyi hozzáférés. A gazdasági válságokra válaszul, ez a szolgáltatás az eddigi gyakorlatok átalakítására irányul, hogy biztosítsa a különböző finanszírozási forrásokat az intelligensebb, zöldebb és igazságosabb gazdasági fejlődés érdekében. A külső finanszírozási források kiaknázása érdekében ez a szolgáltatás ösztönzi a városokat a teljesítményértékelések elvégzésére, segítséget nyújt az új lehetőségek felismeréséhez és a részvételhez, valamint tudásmegosztási lehetőségek megteremtésében.
  • Innovatív és szociális közbeszerzés. Ez a szolgáltatás kutatási és fejlesztési tevékenységeket finanszíroz, és ösztönzi a közszférát az innovatív megoldások korai alkalmazására. Megkönnyíti e megoldások széles körű elterjedését azáltal, hogy ösztönzi az ipari beruházásokat és a kutatásokat, lehetővé teszi a növekedési lehetőségeket segítő közszolgáltatások korszerűsítését és pénzügyi megoldásokat kínál a vállalatok számára. 

Moszkvában érkezik az igény szerinti mobilitás program A kísérleti szolgáltatást a külvárosi területeken indítják majd el, ahol mikrobuszokat alkalmaznak a távoli lakónegyedekbe történő eljutás lehetőségeinek javítására.

  • Nyílt adatplatformok. A szolgáltatás révén a városok delegáltjai műhely-foglalkozások és e-tananyag segítségével ismerkednek meg az adatkoncepciókkal és azok gyakorlati felhasználási lehetőségeivel. Ezenkívül részt vesznek a City Labs szakpolitikai és a technológiai munkájában, a nyílt adatpolitikára és a magas szintű végrehajtási előírásoknak megfelelő technológiai know-how-ra összpontosítva. A városok innovációs potenciáljának növelése érdekében a zárt adattárak feltörése és a fenntartható szolgáltatások fejlesztése olyan alapvető lépések, melyet az ICC nyílt adatplatformjai támogatnak.

Innovatív megoldásokkal teli piactér

A piacteret városok fejlesztették a gyakorlatban és piactér olyan katalógus stílusú platform, mely technológiai megoldásokat kínál a városok előtt álló kihívásokra. A városprofilok és a bevált jó gyakorlatok alkalmazása révén a városok megoszthatják tapasztalataikat és tanulhatnak egymástól, miközben megoldásokat találhatnak a közös kihívásokra. A városok abból is profitálhatnak, ha saját ügyeik révén lehetőségeket teremtenek.

Kínában épül a tökéletes okosváros, ami mindent tud a lakóiról A Terminus AI Cityben robotok lesik a lakók minden kívánságát, a helyiségek pedig arra is képesek, hogy az eseménynek megfelelően átrendezzék magukat. A város egy igazi, digitális utópia, persze csak azoknak, akik nem bánják, ha a mesterséges intelligencia minden egyes mozdulatukat nyomon követi.

Kulcsfontosságú uniós kezdeményezések

Az ICC  egy szélesebb körű uniós támogatási rendszer része, amely az Európai Zöld Megállapodás ígéreteit igyekszik teljesíteni. A fő kihívás egy mindenki számára működő gazdaság és a digitális kornak megfelelő Európa felépítése. Az EU-nak  olyan kezdeményezése van, melyek legalább részben a zöldebb városok létrejöttére törekszenek és fontos szerepet játszanak az ICC által uis elérni kívánt folyamatban. Ezek nem teljes listája a következő:

A felajánlott eszközök, szolgáltatások és a coaching az ICC azon céljának részét képezi, hogy támogassa a városokat a zöld, társadalmilag felelős és intelligens csomópontokká válásban. A más városokkal való együttműködés ösztönzésével, a gazdasági fellendülésre és az ellenálló-képességre összpontosítva, az ICC igyekszik a részt vevő városokat gazdasági növekedést vonzó, zöld zöld csomópontokká alakítani.

(Kép: Unsplash, Intelligentcitieschallenge)

Ez is érdekelhet:

Az Apcoa városi csomópontokká alakítja a parkolókat Az Apcoa Parking vállalat olyan európai parkolóhely-üzemeltető, mely városi csomópontokként újítja meg parkolóit azzal a céllal, hogy fenntartható fizikai és digitális infrastruktúrát nyújthasson a mobilitás, a villamosítás, a logisztika és az on demand (igény szerinti) szolgáltatások terén.

Sanghaj lett az év okosvárosa a Smart City Live 2020 rendezvényen Kína komoly tapasztalattal rendelkezik a technológiai innováció élmezőnyében, és úgy tűnik, hogy az eddigi trend továbbra is folytatódik az IoT által támogatott intelligens városok diadalmenetével. Most éppen Sanghaj tört az élre.

Az ausztriai Graz az 5G-re és az IoT-re támaszkodva alakul okosvárossá A valódi autonómiával, reális helyzetértékeléssel, és bátor jövőképpel rendelkező városok világszerte ráléptek már az okosvárossá válás útjára. A Citycom Telecommunication Graz teljes Stájerországot lefedő 5G hálózat szállítására szerződött a Nokiával, ami új bevételi lehetőségeket is teremt város számára.


 


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Mitől tartunk jobban, a robotrendőröktől vagy a virtuális betegápolóktól?
Mitől tartunk jobban, a robotrendőröktől vagy a virtuális betegápolóktól?
A radiocafé Kávézó a világ végén című műsorában beszélgettünk az elmúlt hetek legizgalmasabb, a fenntarthatósággal és a jövővel kapcsolatos híreiről.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.