Kiderült, hogy mennyibe fog kerülni a legolcsóbb, Magyarországon is kapható 5G-s mobil

2021 / 06 / 04 / Bobák Áron
Kiderült, hogy mennyibe fog kerülni a legolcsóbb, Magyarországon is kapható 5G-s mobil
A Xiaomi a nemzetközi bemutató után Magyarországra is elhozta a Redmi Note 10 5G-t, aminek az ára ugyan némileg emelkedett, de még így is messze a legolcsóbb, itthon is kapható 5G-s telefon.

Az új Redmi-sorozat egyetlen 5G-képes tagja a hazai boltokban két verzióban kerül forgalomba, amelyek között a különbséget a tárhely mérete jelenti. A nagyobbik, 128 GB tárhellyel ellátott változat 89 990 forintba, míg a kisebbik, 64 GB-os modell 84 990 forintba fog kerülni a Xiaomi Magyarország tájékoztatása szerint, és az Mi Store-ok mellett kapható lesz a nagyobb elektronikai áruházakban, valamint a három nagy hazai mobilszolgáltató kínálatában is megtalálhatóak lesznek.

A 64 GB-os verzió a gyakorlatban jelenleg ennél is olcsóbb, hiszen mind az Emagnál, mind pedig a Media Marktnál kereken 80 ezer forintért hirdetik a készüléket, amihez egyébként a termékbevezetéshez kötődő akció jegyében egy Mi Band 5 aktivitásmérőt is adnak a vásárlóknak.

Bár a Redmi Note 10 5G így csak kilencezer forinttal drágább, mint a sima Redmi Note 10, azt azért meg kell jegyeznünk, hogy a hasonló elnevezések ellenére a telefonok között közel sem csak a mobil adatkapcsolat tekintetében vannak különbségek: az 5G-s Redmi Note 10-ben például 90Hz-es képfrissítésű LCD kijelzőt, MediaTek Dimensity 700 processzort találunk, míg a sima Note 10-ben egy ennél valamivel gyengébb Snapdragon 678 processzor van és AMOLED kijelző, igaz, utóbbi csak a hagyományos, 60Hz-es képfrissítésre képes. A specifikáció alapján a sima Note 10 kamerája valamivel jobbnak tűnik, ugyanis van benne egy 8 megapixeles nagy látószögű lencse is, ami az 5G-s vezióból kimaradt, emellett pedig 4K-s felbontású videókat is rögzíthetünk vele, míg a Note 10 5G-nél be kell érnünk a Full HD felbontással. További különbség, hogy a Note 10 5000 mAh-os akkumulátorát 33 wattos maximális teljesítménnyel tölthetjük, míg az 5G-s verziónál csak 18 wattos gyorstöltést kapunk.

A Redmi Note sorozat messze a Xiaomi legnépszerűbb márkájának számít, amely az Omdia piackutató adatai szerint az elmúlt években az egyetlen olyan készülék volt, ami képes volt labdába rúgni az Apple és a Samsung telefonjai mellett. Ahogy korábban beszámoltunk róla, a kínai gyártó 2021 elején átvette a harmadik helyet a világ legnagyobb mobilgyártóinak a rangsorában, a csütörtöki bemutatón pedig az is elhangzott, hogy Európában és Magyarországon már a Xiaomi számít a második legnépszerűbb márkának az eladott telefonok számát tekintve. A hazai piaci részesedésükről Wagner Tibor, a Xiaomi magyarországi márkaképviseletének Country Managere elmondta, hogy az "két számjegyű, és nem is egyessel kezdődik".

További cikkek a témában:

Átveheti a Xiaomi a Huawei helyét a mobilpiacon? A kiváló ár-érték arányú készülékeiről ismert Xiaomi a tavalyi évhez hasonlóan idén is egy olyan telefont mutatott be az év elején, aminek az ára alig marad el a nagy gyártók csúcskészülékeitől, azonban az Mi 11 esetében ennek már sokkal több értelme van.

A Xiaomi végleg kilépett az "olcsó" kategóriából, de ez nem feltétlenül baj A Huawei babérjaira törő gyártó hétfőn mutatta be a legújabb csúcskategóriás telefonjait, amelyek már egyértelmű szemléletváltást jeleznek a cégnél.

Utálom a telefonteszteket. Ezért is írtam meg ezt a telefontesztet Ha kell egy új, mindenre jó mobil, 85 ezer körül és ennél mélyebben nem is érdekel az egész mobilfónia, akkor a Poco X3 Pro pont neked készült.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
A borsószem méretű, agyba ültethető eszköz elhozhatja a jövőt, amiben az agyi beültetés rutinműtétnek számít
A borsószem méretű, agyba ültethető eszköz elhozhatja a jövőt, amiben az agyi beültetés rutinműtétnek számít
Az implantátummal első körben pszichiátriai és neurológiai rendellenességek kezelésére fogják haszálni. Az eszköz 9 milliméter széles és nem tartalmaz akkumulátort, nem kell mélyre helyezni, így a későbbiekben egészen könnyen lehet majd beültetni a páciensekbe a kutatók tervei szerint.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.