Így növeljük a játékélményt - A legpraktikusabb gamer-kiegészítők

2022 / 10 / 25 / Fizetett Hirdetés
#pr
Így növeljük a játékélményt - A legpraktikusabb gamer-kiegészítők
Az e-sport ma már az egyik legnagyobb népszerűségnek örvendő „sportág”. Ez nem véletlen, hiszen a mai számítógépek sokkal átfogóbb és komplexebb játékélményt képesek nyújtani a játékos számára, mint néhány évvel korábban. A mai értelemben vett gaminghez – vagy akár a streameléshez – azonban nem elég szimplán egy régebbi számítógép. A korábbi gépek még egyáltalán nem arra lettek kitalálva, hogy akár hosszú órákon át használjuk őket. Ahhoz, hogy a játék során semmiből se szenvedjünk hiányt, és akár akadálytalanul közvetíthessük is azt, néhány fontos és hasznos kiegészítőre biztosan szükségünk lesz. 

Mi alapján érdemes kiegészítők után nézni?

Szinte mindegy, hogy a számítógépezéssel csak a napunk során összegyűlt stresszt szeretnénk feloldani, vagy pedig a virtuális valóság egy komplett életvitelt jelent számunkra, hiszen a gamer kiegészítők mindkét esetben praktikus és komfortos megoldások lehetnek. Mielőtt azonban nekiállunk bevásárolni, egy kérdést mindenképpen érdemes tisztázni: milyen géphez szeretnénk kiegészítőket beszerezni? Alapvetően két platform jöhet ilyenkor szóba: az asztali számítógép, vagy pedig a konzol.

Ugyan rengeteg alkalmazás, szórakoztató applikáció, és izgalmas játékok készülnek telefonra is, ám fontos tudni, hogy azok, akik leginkább csak a mobiljukon szoktak játszani, nem igazán tekintenek magukra valódi játékosként vagy e-sportolóként, és inkább csak az idejüket szeretnék elütni valamivel. Mi most az alábbiakban inkább azokat a kiegészítőket vesszük szemügyre, amelyek elsősorban asztali számítógépezés során jönnek jól.

Milyen kiegészítőkre lesz szükségünk elsősorban?

Ahhoz, hogy páratlan játékélményben legyen részünk, mindenképpen kell:

  • egy egér,
  • egy billentyűzet,
  • egy fejhallgató,
  • valamint egy ergonomikus szék is, amely a hosszabb játékidők során is megfelelő támasztás nyújt a hátunk és a derekunk számára, ezáltal nem fogunk fájó ízületekkel felkelni a számítógép elől.

Ezekkel az eszközökkel még a legkisebb szobából is egy profi játékállomást alakíthatunk ki.  Ezt követően azt vesszük górcső alá, hogy a fenti kategóriák közül milyen konkrét termékekkel érdemes a játéknak nekivágni.

Egér

Ha egér után nézünk, akkor elsősorban a Havit MS1018 játékegér jöhet szóba, amely remek választás lehet minden játékos számára. Kiváló minőségű anyagból készült, kényelmet biztosít a használat során, ráadásul a belső gombok segítségével sokkal kényelmesebben szörfölhetünk vele a weboldalakon. A stílusos háttérvilágítás remek hangulatot teremt a játék során a szobában. Mindemellett nagyon sokáig is bírja: akár a 3 millió kattintásnak is könnyedén ellenáll.

 

Billentyűzet

Az imént említett egér típushoz kiválóan passzoló eszköz a Havit Gamenote KB866L mechanikus billentyűzet, amely erős, strapabíró anyagból készült, ennek köszönhetően a billentyűk akár az 50 000 000 kattintásnak is tartósan ellenállnak. Az „anti-ghosting” rendszernek köszönhetően pedig a játék során nem kell amiatt aggódunk, hogy egy véletlenül benyomódott billentyű miatt akaratlanul kilépünk a játékból.

Némileg gazdaságosabb, ha az egeret és a billentyűzetet egy csomagban vásároljuk meg.

Fejhallgató

Ha tökéletes hangzás világra vágyunk, és miért ne vágynánk arra, akkor a BlitzWolf AA-GB1 RGB 7.1 gaming fejhallgatót érdemes elsősorban kipróbálni. A basszus-vibrációnak köszönhetően új szintű játékélmény tárul majd fel előttünk, amelyet ráadásul az RGB LED fények csak tovább fokoznak. A fejhallhatóra szerelt mikrofon segítségével HD minőségű hangokat rögzíthetünk – visszhangzás nélkül. Mindemellett a fülpárnák bőrbarát anyagból készültek, valamint korrózióállóak, és rendkívül kényelmesek is.

 

Így kezdjünk neki a közvetítésnek

A gaming és az e-sport között az a különbség, hogy az utóbbi tevékenység közönség előtt zajlik. Ha az általunk játszott játékot streameljük, akkor egy szélesebb grémium számára is lehetővé tesszük, hogy nézzen minket a játék során. Ehhez azonban nem árt tudunk néhány fontos információt.

A streameléshez elsősorban szükséged lesz:

  • egy számítógépre,
  • egy webkamerára,
  • egy mikrofonra,
  • és viszonylag nagy sebességű internetre.

Streamelni akár laptoppal is nekiállhatunk, azonban az hamar túlmelegedhet, ezáltal tönkremehet az akkumulátora. Így sokkal kifizetődőbb, ha inkább egy erősebb asztali számítógépet használunk erre a célra.

Általában az a játék, amely a gépünkön még fut, megfelelő internetkapcsolat esetén akadálymentesen streamelhető.

Ahhoz, hogy a közvetítést elindíthassuk, fel kell telepíteni az általunk választott streaming szoftvert, és ezután már gondtalanul játszhatunk is a nagyközönség előtt.

(Szponzorált tartalom)


Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
A virtuális valóság ebben az iparágban például már nem is annyira virtuális.
Biztonsági kamerarendszerek, hogy semmi se kerülje el a figyelmed!
Biztonsági kamerarendszerek, hogy semmi se kerülje el a figyelmed!
A riasztórendszerek részét képezik a kamerák is, amelyek jelet küldenek a riasztóközpontnak, ha rendellenességet észlelnek, illetve a felvételek bizonyítékként is szolgálhatnak egy esetleges betörés alkalmával.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.