Miért kell szétszerelni a bútorokat költözéskor?

2023 / 04 / 26 / Fizetett Hirdetés
#pr
Miért kell szétszerelni a bútorokat költözéskor?
A költözés felforgatja az ember életét, hiszen az összes dolgunkat, amit eddigi életünk során gyűjtöttünk, vásároltunk, készítettünk, össze kell pakolni ahhoz, hogy át lehessen szállítani az új lakóhelyünkre. Ilyenkor sokan szeretnék megúszósan véghez vinni a folyamatot, például szívesen benne hagynák a fiókokban a dolgokat, vagy egyben hagynák a bútorokat.

Ez azonban nem szakszerű, ezért a költöztető cégek mindig ellenőrzik, hogy a dobozolás és a bútorok előkészítése megfelelően történt-e, és csak ez után kezdik el kihordani őket.

Mely bútorokat kell szétszerelni?

A régi, masszív bútorok, szekrények egy része nem szétszedhető, ezeket csak roncsolással lehetne lapra szerelni, mely a bútor károsodásával járna, a bútorszállítás ezen bútorok esetében a Promove költöztető cég elmondása szerint nem egyszerű.

Főleg akkor van probléma, amikor ezek a nagyon súlyos és nagy méretű bútorok nehezen férnek ki az ajtón, vagy egy lift nélküli lépcsőházban szűkek a lépcsőfordulók. Azonban a jó erőnlétben lévő szállítók mindig meg tudnak birkózni a feladattal, ezért nekünk emiatt nem szükséges aggodalmaskodni.

A lapra szerelhető bútorokat azonban minden esetben szétszerelt állapotban kell szállítani, mivel ezek nem elég stabilak ahhoz, hogy összeszerelt állapotban maradjanak a pakolás során. Az utak sok helyen igen kátyúsak, ezért elég egy nagyobb döccenő, és a bútor már szét is esett, esetleg eltört, de mindenképpen megsérült.

Mit tegyen, ha nem tudja szétszerelni a bútorokat?

Ez teljesen normális dolog, hiszen az emberek nagy többségének általában nem kell ilyen dolgokat tennie, és egyébként sem könnyű a bútornak a lapra szerelése. És ami még nehezebb, az az újbóli összeszerelés, hiszen elegendő egyetlen eltévedt csavar, és már borult is az elképzelés. Az összeszerelési útmutatókat sem szoktuk megőrizni, ezért ez egy nehezített feladat.

A professzionális költöztető cég szakemberei szívesen átvállalják ezt a feladatot, hiszen ők nap mint nap szerelik szét és össze a szekrényeket, ágyakat, így nagy gyakorlattal rendelkeznek. Gondosan vigyáznak minden alkatrészre, és a költözés végén újra egyben láthatjuk kedvenc komódunkat.

A helyes dobozolás

A legfontosabb dolog a megfelelő doboz megvásárlása, hiszen egy ingatag, gyenge falú, esetleg tető nélküli dobozban megsérülnek, kiborulnak az értékeink. A költöztető cég általában speciális költöztető dobozt tud biztosítani, ha ezt használja, akkor minden tárgya gond nélkül vándorol át egyik helyről a másikra.

Ne terhelje túl a dobozokat, érdemes mindegyiket vegyesen pakolni, legyenek benne könnyebb és nehezebb dolgok egyaránt, a szabad helyeket pedig töltse ki kispárnával, ruhával. Ha nincs ideje vagy lehetősége a dobozolásra, akkor a költöztető cég ezt is elvégzi, így biztos lehet benne, hogy értékei a legnagyobb biztonságban lesznek.

A költözés egy jelentőségteljes esemény, azonban nem kell, hogy ez aggodalommal töltse el! Ha megbízható és profi költöztető céget bíz meg a munkával, akkor a terhek nagy részét le fogják venni az Ön válláról.

(Szponzorált tartalom)


Élettelen szeretők - mik az előnyei és hátrányai, ha szexrobotokra cseréljük az embereket?
Élettelen szeretők - mik az előnyei és hátrányai, ha szexrobotokra cseréljük az embereket?
Disztópia, újfajta szórakozás, a technológia térnyerése vagy egy eszköz, ami sok problémát meg tud oldani - a szexuális célokra szánt emberszerű gépeket nagyon eltérő szemszögekből lehet nézni, de egy biztos: a robotok készülnek és egyre emberibbé válnak. Legújabb sorozatunkban partnerünkkel, Magyarország legnagyobb felnőtt áruházával, a Vágyaim.hu csapatával együtt kutatjuk, merre tart az emberiség a szexualitás egyre digitálisabb ösvényein...
Milyen anyagot válassz elegáns darabok készítéséhez?
Milyen anyagot válassz elegáns darabok készítéséhez?
Ki ne szeretné a csinos blúzokat, pláne mivel kiváló hétköznapi viseletek, ugyanakkor a jeles alkalmakkor is remek választások, ha az elegáns megjelenés a célunk. De vajon tudjuk-e, hogy milyen anyagokat érdemes beszerezni, ha magunk szeretnénk stílusos blúzokat készíteni?
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.