A pénzügyi szakértők már régóta azt hangoztatják, hogy nem lehet elég korán elkezdeni felkészülni passzív éveinkre. Ennek sajnos igen jól behatárolható oka van, mégpedig a társadalombiztosítási rendszerünk szerkezete. A nyugellátás, illetve az egészségügy finanszírozásáért felelős rendszer ugyanis szinte kizárólag az aktuális járulékbefizetésekre támaszkodik, ám hazánk korfájának elöregedése ezt rendkívül megnehezíti. Ennek következtében az állami ellátás reálértéke fokozatosan csökken, a korhatár pedig egyre kitolódik, ami komoly megpróbáltatásokhoz vezethet, ha nem vagy előrelátó. A grantis.hu weboldalon lévő útmutató erre is kitér részletesen. Szerencsére ma már jó néhány olyan megoldás a rendelkezésre áll, amellyel könnyedén és különösebb erőfeszítés nélkül megteremtheted azt az anyagi biztonságot, amelyre időskorodban szükséged lesz.
Miben nyújt segítséget a nyugdíjbiztosítás?
Az egyik legnépszerűbb alternatívának a nyugdíjbiztosítás tekinthető. A nyugdíj-előtakarékossági számla, illetve az önkéntes nyugdíjpénztár mellett pedig ez a harmadik olyan eszköz, amire szja-visszatérítés formájában állami támogatást vehetsz igénybe, maximum évi 130 ezer forintos határig. Ugyanakkor a pénztári, illetve a banki módozatok esetében is él ez a lehetőség, így összességében akár 280 ezer forintot is visszakaphatsz. A nyugdíjbiztosítás igazi különlegessége tehát nem ebben rejlik. Elsősorban azért kivételes, mert ez az egyetlen olyan nyugdíj célú előtakarékossági forma, amelynél a kifizetés ideje a szerződéskötéskor érvényben lévő nyugdíjkorhatárhoz rögzített. Mivel ez utóbbi a következő években, évtizedekben szinte garantáltan emelkedni fog, ez hatalmas előnyt jelenthet, hiszen így akár jóval előbb is hozzáférhetsz majd a megtakarításodhoz. Emellett azt sem szabad elfelejteni, hogy ez a konstrukció egy kockázatviselési szolgáltatást is tartalmaz, azaz tulajdonképpen egy speciális életbiztosítás. Így a nyugdíjbiztosítás segítségével egy komplett védőhálót biztosíthatsz szeretteidnek, tudniillik ha veled történne valami, úgy a térítés villámgyorsan, hagyatéki eljáráson kívül megtörténik.
Az egészségpénztár előnyei
Természetesen fontos mindent megtenni annak érdekében is, hogy egészségedet minél tovább megőrizd. Ám a különféle egészségmegőrzéssel kapcsolatos termékek meglehetősen költségesek, a gyógyszerekről, gyógyászati segédeszközökről nem is beszélve. Az anyagi kiadás okozta nehézségeket azonban megelőzheted, például egy egészségpénztár alkalmazásával. Egy ilyen konstrukciónak a működése alapvetően egyszerű, tagként befizethetsz az egészségpénztári számládra, erre pedig állami támogatást kapsz. A felhalmozott összeget aztán meghatározott - egészségügyi - kiadásokra fordíthatod. Fontos észben tartanod azt is, hogy az egészségpénztár után járó támogatás csökkenti a nyugdíjpénztár után járó visszatérítés lehetséges keretét is, ezért nagyon alapos tervezést igényel portfóliód összeállítása, hogy biztosan ki tudd használni a maximális kedvezményt. Alapelv, hogy legyen szó akár a nyugdíjbiztosítás kiválasztásáról, egészségpénztár, vagy épp más, nyugdíjcélú öngondoskodási formáról, minden esetben érdemes független pénzügyi szakértő bevonásával dönteni. A több évtizedes tapasztalatnak köszönhetően így olyan részletekre is kellő figyelem hárul, amelyre önállóan talán egyáltalán nem figyelnél. Ez pedig hosszú távon döntő befolyással bírhat.
(Szponzorált tartalom)