Hogyan válasszunk kaput?

2021 / 02 / 15 / Fizetett Hirdetés
#pr
Hogyan válasszunk kaput?
Bár amerikai filmekben gyakran látunk olyat, hogy a házak udvarát semmiféle “határvonal” nem védi, hazánkban azonban a lakosság nagy része ragaszkodik ahhoz, hogy kerítéssel zárja ki a hívatlan látogatókat. Márpedig ahol kerítés van, ott kapura is szükség lesz, hiszen valahol meg kell oldani az udvarból történő ki-be közlekedést. De mi alapján válasszuk ki a kaput? Ehhez adunk most pár ötletet kiindulásként.

Miből lesz a kerítés?

Lássuk be: egy fából épült léckerítés meglehetősen bugyután fest kovácsoltvas kapukkal, ugyanígy egy trapézlemezből készült kerítéshez sem passzol például egy fából épített kapu. Tehát a kerítés típusa mindenképp döntő szempont - kivéve persze, ha a meghökkentően extrém, unortodox megjelenésre hajtunk.

De ez a ritkább eset, az emberek többsége inkább azt szereti, ha a kerítés és a kapu illik egymáshoz, és harmonikus összképet alkot. Eszerint érdemes tehát választani. Például a fakerítés még mindig nagyon népszerű, annak ellenére, hogy a falécek kevésbé ellenállóak az időjárás viszontagságaival szemben. Így ha emellett döntünk, akkor a kerítést és a kapukat is rendszeresen karban kell majd tartani.

Szerencsére már léteznek olyan modern megoldások is, mint a fahatású fém kerítéselemek, amelyek külsőleg a fa esztétikusságával, belsőleg pedig a fém tartósságával bírnak. A Nívó Kerítéseket forgalmazó cég ráadásul kapuszerkezeteket is gyárt, melyek a kerítéselemekkkel azonos színekben rendelhetőek. Így a kapu és a kerítés teljes egészében illeszkedni fog egymáshoz.

Hány kapura lesz szükség?

Még a legkisebb udvaroknál is erősen ajánlott legalább egy kis- és nagykapu felszerelése. Az előbbit talán nem is szükséges magyarázni: hiszen valószínűleg a kiskaput fogjuk a leggyakrabban használni, ám annyit azért érdemes megjegyezni, hogy a helyét úgy válasszuk ki, hogy minél közelebb helyezkedjen el a bejárati ajtóhoz.

A nagykapu pedig nemcsak azoknak hasznos, akiknek az udvarban áll a garázsuk, hanem akkor is jól jöhet, ha nagy méretű tárgyakat (például előre összeállított bútor) kellene bevinni, esetleg otthon szeretnénk lemosni az autót, és ehhez beállnánk vele az udvarba.

Ha e kettő megvan, az a legtöbb telekre már bőven elég, de persze igény szerint rakhatunk még kaput például hátra a kert végébe, vagy a mellettünk lévő telekkel közös kerítésre, ha a szomszédban például családtagok élnek.

Automata vagy manuális?

A kiskapukat többnyire kézzel nyitjuk-csukjuk, ám egy nagykapunál már sokkal kényelmesebb, ha ezt a feladatot egy motoros szerkezet végzi. Így még az autóból sem kell kiszállni ahhoz, hogy beparkolhassunk az udvarba, hanem elég csak megnyomni egy gombot a távirányítón.

Egy ilyen rendszer beépíttetése ma már cseppet sem tartozik a megfizethetetlen árkategóriába, így a kerítés meg a kapu tervezésekor érdemes belekalkulálni a költségvetésbe a kapunyitó automatikát is. Nem is gondolnánk, mennyire megkönnyíti a mindennapokat.

(Szponzorált tartalom)


Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Az elektromos autózás terjedésével a garázs falára szerelt töltő már nemcsak egy használati tárgy, hanem az otthonunk vagy irodánk részévé vált. Nem kell beérned egy unalmas, szürke műanyag dobozzal, mert létezik olyan megoldás, ami nemcsak okos, de dizájndíjas, és még rád is mosolyog reggelente. Bemutatjuk a Voltie-t, a prémium elektromosautó-töltőt, ami büszkén hirdeti, hogy magyar termék.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.