Így fest az autópályamatrica-rendszer Szerbiában

2021 / 12 / 15 / Fizetett Hirdetés
#pr
Így fest az autópályamatrica-rendszer Szerbiában
Ha úgy vesszük, akkor nincs is autópályamatrica-rendszer Szerbiában. Legalábbis nem épp úgy működik, mint ahogy azt itthon megszokhattuk. Déli szomszédunknál az úgynevezett “kapus” díjfizetés van érvényben. Érdemes előzetesen informálódni az ottani rendszerről, működéséről és a díjakról, ha arra vesszük az irányt.

Így működik az autópályamatrica-rendszer Szerbiában

Szerbiában jelenleg kapus fizetési rendszer van. Déli szomszédunknál a fizetőkapukon való áthaladáskor kell megfizetni az aktuális díjat. Az, hogy mennyit kell költenünk rá, két dolog fogja meghatározni. Egyrészt az, hogy a járművünk milyen díjkategóriába sorolt (erről a következő bekezdésben részletesen írunk). Másrészt az, hogy a belépő (ahol felhajtottunk a fizetős szakaszra) és a kilépő kapu (ahol lehajtottunk) között mekkora távolságot mentünk.

Mielőtt átlépnénk az országhatárt

Szerbiát Magyarországról az M5-ös autópályán keresztül érhetjük el, Röszkénél a határátkelőnél léphetünk be az országba. A hazai szakasz is természetesen díjköteles, bár itt könnyebb dolgunk van az e-matrica rendszernek köszönhetően. Online megvásárolhatjuk az éves matricánkat, akár már decembertől is, így 13 hónapig lesz használható az időben megvásárolt matrica. A 2021 decemberében megváltott jogosultságok egész pontosan 2022. január 1-től 2023. január 31-ig érvényesek.

Díjkategóriák

5 alap díjkategóriát határoztak meg a szerbek, mely több mindentől is függ. A tengelyek számától, a jármű magasságától (az első tengelyen, a járdától függőlegesen mérve), a jármű teljes magasságától és a tömegétől.

Az 5 kategória (és a bekerülés feltétele) a következő:

  • 1a: Ezek a motorkerékpárok, háromkerekűek és quadok.
  • 1: Ide tartozik a személyautók nagy része. Feltételek: két tengely, legfeljebb 1,3 m első tengelyen mért magasság. Valamin itt vannak a kéttengelyes, legfeljebb 1,9 m teljes magasságú kisteherautók is. Feltéve, ha a megengedett legnagyobb tömegük 3500 kg alatti.
  • 2: Több feltétel alapján is bekerülhetnek ebbe a kategóriába járművek. Itt vannak a kéttengelyes, az első tengelyen mérve maximum 1,3 m magasságú, utánfutós járművek. Valamint a kéttengelyes, maximum 1,9 m teljes magasságú kisteherautók, ha utánfutóval együtt az össztömegük 3500 kg alatt van. Továbbá a két tengelyes, 1,9 m-nél nagyobb összmagasságú kisteherautók, ha az össztömegük 3500 kg alatti.
  • 3: Ide tartoznak a két- vagy háromtengelyes, 1,3 m-nél nagyobb első tengelyen mért magasságú kisteherautók, melyek legnagyobb össztömege 3500 kg feletti. Továbbá a kéttengelyes 1,9 m feletti teljes magasságú kisteherautók, melyek utánfutóval együttesen megengedett legnagyobb tömege 3500 kg alatti.
  • 4: Itt van az összes négy- vagy többtengelyű (pótkocsit is beleértve) jármű. És az első tengelyen mért 1,3 m-t meghaladó magasságú gépjárművek is. Közös feltétel még, hogy a megengedett legnagyobb tömegük meghaladja a 3500 kg-ot.

(Szponzorált tartalom)


Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Fűtésvezérlő rendszerek az energiahatékonyság jegyében
Fűtésvezérlő rendszerek az energiahatékonyság jegyében
Egy fűtésvezérlő rendszer hatékonysága abban rejlik, hogy nagy kontrollt lehet vele elérni. Ebben a cikkünkben összehasonlítjuk a hagyományos termosztáttal, és megnézzük, mivel kell számolnunk egy ilyen fűtéskorszerűsítés kapcsán.
CBD olaj – amiről kizárólag szuperlatívuszokban beszélhetünk
CBD olaj – amiről kizárólag szuperlatívuszokban beszélhetünk
A CBD olaj egy rendkívül sokoldalú termék, amely számtalan egészségügyi előnnyel rendelkezik. A népszerűsége pedig nem véletlen: a tudományos vizsgálatok egyre szélesebb körben igazolják a terápiás hatásait.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.