PR-Archívum

Milyen adatokat lehet elérni az egyéni vállalkozásokról?

A cégek gyakran dolgoznak együtt egyéni vállalkozókkal, azonban kevesen tudják, hogy milyen adatok érhetőek el róluk.
PR-Archívum

Miről mesél nekünk a Hold?

A Hold és a holdállással kapcsolatos éghajlati változások, legyenek azok csupán hiedelmek vagy valóságos történések, már évmilliók óta foglalkoztatják az emberiséget. Ehhez kapcsolódóan a csillagok állása volt még ugyanilyen fontossággal bíró tudományterület, amelyhez a különböző korok embere igazította mindennapi tevékenységeit.
PR-Archívum

Hatékony megoldások, amivel sikeres lehetsz a történelem érettségin!

Egyelőre még bőven van idő, mire eljutsz a történelem érettségiig, hiszen hónapok állnak rendelkezésre, hogy felkészülhess rá. Az időpont azonban vészesen közeleg. Mire észhez kapsz, már itt a május, akkor pedig már nem marad energiád arra, hogy mindent egyszerre magolj be. A hetek csak úgy repülnek és könnyedén rájöhetsz arra, hogy még sehol sem tartasz a felkészülésben. Érdemes időben nekiállni a tanulásnak, hogy minden vázlatot kifejthess, hogy minden tételt megtanulhass.
PR-Archívum

Stílusos védelem a legnagyobb hidegben is

Ahogy közelednek a hideg téli napok, gondoskodó szülőként természetes, hogy szeretnénk megóvni gyermekeinket a mínuszokkal szemben. A bundazsák kiváló alternatívát jelent ez esetben. Ha pedig egy igazán stílusos alternatívára vágyunk, akkor a Floo Alaska típus lehet az ideális.
PR-Archívum

Hajhullás elleni sampon: Hatékony megoldás a dúsabb hajért

A hajhullás elleni sampon a mai kor egyik legkeresettebb hajápolási termékei közé tartozik. Ez nem meglepő, tekintettel arra, hogy a hajhullás számos embert érint világszerte. Egy jó minőségű sampon nemcsak hogy csökkentheti a hajhullást, de hozzájárulhat a haj sűrűségének és egészségének javításához is.
PR-Archívum

Környezetbarát életsílus a XXI. században: a mobilházak és a fenntarthatóság

A fenntarthatóság napjainkban már kulcsfontosságú tényezőnek számít az ingatlanok tervezése és kivitelezése során. Az egyre növekvő környezeti kihívások számos innovatív megoldás megszületését ösztönözték. Ezek közül az egyik legizgalmasabb a mobilházak elterjedése.

PR-Archívum

Hogyan segíthet egy marketing ügynökség a tartalomstratégia megalkotásában?

A tartalomgyártás nem csak a keresőoptimalizálás egyik legfontosabb eleme, de egy alaposan megtervezett marketingstratégia alapja is. Manapság nincs olyan vállalkozás, amely megengedhetné magának, hogy ne fordítson energiát a minőségi tartalomstratégia tervezésére.

PR-Archívum

Az otthoni fogfehérítés messze nem új trend

Világszerte emberek milliói vágynak ragyogóan fehér mosolyra, és természetes, hogy hatékonyabb módszereket keresünk e cél elérésére. Az otthoni fogfehérítés sokak vágya, és néhányan talán meglepődnek, ha megtudják, hogy ilyen lehetőség már több mint 16 éve van a piacon.

PR-Archívum

Hogyan lehet belőled szállítmányozási ügyintéző?

A logisztika a legtöbb vállalat működése szempontjából kulcsfontosságú terület. Elég megnézni néhány álláshirdetést, és láthatjuk azt, mekkora igény mutatkozik ebben a szektorban a szakemberekre.
PR-Archívum

Így kerüljük el hatékonyan az álláskeresői kiégést

Az állásvadászat a legtöbbek életében egy kihívásokkal teli időszak. Sok esetben hosszú és kimerítő lehet, és bizonyos idő után a sikertelenség a kiégés szélére is sodorhatja a kétségbeesett munkakeresőt.
PR-Archívum

Hallottál már a szarvascsont porról?

A kutya helyes táplálása mellett is célszerű különféle táplálékkiegészítőket bevetni, hiszen ezek erősíthetik kedvenced immunrendszerét, illetve pótolhatnak olyan ásványi anyagokat vagy vitaminokat, melyek lecsökkentek a szervezetében.
PR-Archívum

Exkluzív lézerszolgáltatások egy vidéki hotelben az ambulánsan érkezőknek is

A technológia és a tudományok fejlődésével egyre több ember előtt nyílik meg a lehetőség, hogy valamilyen szépészeti vagy esztétikai kezelésnek vesse alá magát. Ennek oka lehet valamilyen betegség, de pusztán csak annyi is, ha nem vagyunk megelégedve valamelyik testrészünkkel. Szerencsére ma már mód van ennek megváltoztatására és többféle fiatalító lézerkezelésen vehetünk részt.
PR-Archívum

Egészségügy és gyógyszeripar: karrierlehetőségek a jövő szakemberei számára

Az egészségügy innovatív terület. Számos álláslehetőség várja azokat, akik érdeklődnek a betegellátás, a gyógyszerfejlesztés vagy épp a biotechnológia iránt.
PR-Archívum

Trendek és lehetőségek a fuvarozás és szállítás terén

Az elmúlt pár év technológiai fejlődése jelentős változásokat hozott a logisztikai iparágon belül. Ez a dinamikus fejlődés kiváló lehetőségeket kínál a szakembereknek, akik szállítás és fuvarozás terén szeretnének karrierépítésbe kezdeni.
PR-Archívum

A szabadulószobák magyar vonatkozásai

A szabadulószobák megérdemelnék, hogy hungarikumoknak tekintsük őket, olyan sok magyar vonatkozásuk van.
PR-Archívum

A jövő pénzügyi megoldása: a faktoring

A jövőben várhatóan számos változás következik be a pénzügyi szektorban és a faktoring lehet az egyik legfontosabb eszköz, amellyel a vállalkozások alkalmazkodhatnak ezekhez. De mi is pontosan a faktoring, és hogyan tekinthetjük a jövő pénzügyi megoldásának?

PR-Archívum

Kollagén a rugalmas ízületekért

Sajnos hiába is próbálkozunk, az idő előrehaladtával nem kerülhetjük el, hogy az ízületeink “berozsdásodjanak”. Ugyanakkor sokat tehetünk annak érdekében, hogy ez a folyamat sokkal később és lassabban következzen be.
PR-Archívum

Milyen munkaruhát szükséges biztosítani a munkavállalóknak?

A munkavédelmi öltözetek használatát bizonyos szakmák esetében jogszabály írja elő. Az egyenruhák és védőöltözetek is a munkaruházat kategóriájába tartoznak, és nem minden esetben a biztonságos munkavégzést szolgálják.
PR-Archívum

Mit szólnál néhány szívmelengető történethez?

Bár az idei ősz rendkívül kegyes hozzánk, és megannyi verőfényes napsütéses órával, nappal ajándékoz meg minket, azért az esték már hűvösek. Ilyenkor jólesik, ha van kihez odabújni. Vagy van egy puha plédünk, ami a kinti hideg ellenére is melegen tart minket, és ami alá bújva tovább melengethetjük ezúttal a lelkünket egy finom, romantikus könyvvel.
PR-Archívum

A gésagolyók megfelelő használata: ezekre a dolgokra érdemes törekedni

A gésagolyók régóta használt örömszerző eszközök. A népszerűségük az utóbbi időben látványosan megugrott, főleg amióta megjelentek az első erotikus romantikus könyvek. A történetük azonban az i.sz. 500-as évekre vezethető vissza, akkor jelentek meg ugyanis először az ehhez hasonló eszközök. A kicsi és súlyozott golyókból álló kellék a hüvelybe helyezésre való, ahol aztán élvezetet okoz. Persze a használata ennél sokkal többől áll.
PR-Archívum

Újabb hazai siker: elérhetővé tette a luxust az új közösségi platform

Magyarországon 2018 vége óta érhető el a legújabb közösségi platform, az Allyos – SocialStore, mely a világ első közösségi vásárlási helyszíne is egyben. Az ingyenesen hozzáférhető közösségi appot használva bárki megveheti álmai mobilját, ékszereit, laptopját, de akár kedvenc autóját, álomutazását vagy új lakását is tetszőleges áron. Mondhatnánk azt is, hogy a világon a legolcsóbban, hiszen a végső vételárat mindenki maga döntheti el, a teljes összeget ugyanis a népszerű közösségi finanszírozással dobják össze a regisztrált tagok. Mindenki akkora összeggel csatlakozik, amekkorát az adott termék neki valóban megér. Forradalmi, hogy a közösségi finanszírozásban levásárolható kedvezménnyel lehet részt venni. Már több mint 400 ezer letöltés, 82.000 regisztrált felhasználó és 1500 sikersztori után a startup egy új funkcióval is berobban a hazai közösségi platformok közé.

HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.