A halál valószínűleg a legnagyobb rejtély mind közül, de a tudománynak hála némileg fellibbenthetjük a sötét fátylat. A mostani kutatás, melynek eredményeit a Frontiers in Aging Neuroscience című lapban immár az elbírálási folyamaton is átesett tanulmány foglalja össze pedig páratlannak tekinthető, mivel először tanulmányozták közvetlenül az elmúlás előtt, alatt és után az emberi agyhullámokat. A publikációt jegyző szakemberek egy 87 éves epilepsziás férfi agyhullámait figyelték meg, amikor az illető sajnos szívrohamot kapott és meghalt. A kutatók pedig így adatokat gyűjthettek a páciens szívverésének leállása előtti és utáni 30 másodpercekről.

Fontos tehát megérteni a kutatás körülményeit: amikor egy 87 éves betegnél epilepsziás roham alakult ki, Dr. Raul Vicente, az észt Tartui Egyetem munkatársa és a csapata elektroencefalográfiával (EEG) folyamatosan monitorozták a pácienst a rohamok kimutatására és a kezelésre. A felvételek során azonban a beteg sajnos szívrohamot kapott és elhunyt. Ez a váratlan esemény azonban lehetővé tette a tudósoknak, hogy először rögzítsék egy haldokló emberi agy tevékenységét, az eredmények alapján pedig egy amerikai idegsebész, Dr. Ajmal Zemmar (Louisville-i Egyetem) vezetésével készült el a most szóban forgó tanulmány. Magyarán először figyelték meg az említett eszközzel az emberi agyhullámok változását a halál beálltakor, illetve akörül, de fontos hangsúlyozni azt is, hogy ez egyetlen beteget jelent, akit ráadásul épp rohamok kínoztak, illetve agyi duzzanat is kialakult nála – mindezek pedig befolyásolhatták a mérési eredményeket is.

Ami a konkrétumokat illeti: összesen 900 másodpercen keresztül regisztrálták az agyi tevékenységet az elhalálozás körül, és a kutatók ebből a szív leállását közvetlenül megelőző, illetve az azt követő kétszer 30 másodpercre fókuszáltak. Miként pedig Dr. Zemmar fogalmaz az eredményekről: „Közvetlenül a szív működésének leállása előtt és után változásokat tapasztaltunk az agyhullámok egy meghatározott sávjában, az úgynevezett gamma-oszcillációban, de más sávokban is, például a delta-, théta-, alfa- és béta-oszcillációkban.”

Az agyi oszcillációk (közismertebb nevükön tehát: agyhullámok) a ritmikus agyi tevékenység mintázatai, amelyek általában jelen vannak az élő emberi agyban. A különböző típusú oszcillációk, köztük a gamma, olyan magas kognitív funkciók esetén jelenik meg, mint a koncentráció, az álmodás, a meditáció, az emlékezés, az információfeldolgozás és a tudatos észlelés, de az emlékek felidézésekor is kimutatható. Ember esetén tehát először került sor hasonló vizsgálatra, de ez egybevág azzal, amit patkányokon már megfigyeltek, mivel épp hasonló eredményre jutottak, amikor laborkörülmények közt végeztek ilyen kutatást ezeken az állatokon. A kutatók szerint pedig ez annak a lehetőségét is felveti, hogy az elhalálozáskor az agy olyan biológiai válaszokat szervez meg és hajt végre, amely akár több fajra is jellemző lehet.

Kérdés viszont, hogy mire utalhatnak ezek a hullámok. Dr. Zemmar szerint „az emlékezet-visszakeresésben szerepet játszó oszcillációk generálásával az agy éppen a halálunk előtti fontos életesemények utolsó felidézését játszhatja le, hasonlóan a halálközeli élményekben leírtakhoz. A mostani eredmények egyben megkérdőjelezik azt is, hogy pontosan mikor ér véget az élet, ami fontos kérdéseket vet fel a későbbiekben, például a szervadományozás időzítésével kapcsolatban.” Vagyis az idegsebész szerint mindez bizonyíték lehet arra, hogy valóban „lepereg előttünk az életünk filmje” a halálunk pillanatában. Erről a jelenségről – az életfelidézésről – többen is beszámoltak, akik halálközeli élményen estek át, most viszont először ennek műszeres bizonyítására is sor kerülhetett.

Az orvos szerint – aki idegsebészként egyébként maga is küzd azzal, hogy egy-egy halálhírről beszámoljon a hozzátartozóknak – ezek az eredmények reményt is jelenthetnek: hiszen azt is jelenthetik, hogy a szerettünk szeme bár csukva van, és készen áll eltávozni, az agya mindeközben talán visszajátssza a legszebb emlékeit.

Természetesen a kutatás gyenge pontja az, amit korábban is említettünk – hogy egyetlen páciensen alapul, akinek ráadásul több agyat is érintő elváltozása volt a vizsgálat során. A kutatók épp ezért most több hasonló esetet szeretnének megvizsgálni, és remélik, hogy a végeredmény megerősíti a mostani feltételezéseket is.

(Fotó: Pixabay/jplenio)