Űr

Egy kutatócsapat szerint megtalálhattuk a legidősebb ismert égitestet, amely keresztülutazik a Naprendszeren

A 3I/ATLAS jelenleg a Szaturnusz pályájához közeledik, és várhatóan 2029-ben halad el a Plútó törpebolygó pályája mellett, majd körülbelül 2035-ben hagyja el a Naprendszer külső határát. Korábban akadtak, akik úgy vélték, idegen űrhajóról lehet szó, a kutatók azonban biztosak abban, hogy a 3I/ATLAS természetes égitest.
Űr

Akár 12 milliárd éves is lehet a 3I/ATLAS csillagközi üstökös

Az összetétele nem hasonlít semmihez a Naprendszerünkben.
Űr

Nagyon úgy fest, hogy néhány nap múlva rendkívül különleges csatasorba rendeződik a Mars és az Uránusz

A legközelebbi, könnyen megfigyelhető Mars–Uránusz együttállás 2036-májusában lesz, de a két bolygó ekkor jóval messzebb, 1 fokra lesz egymástól.
Űr

A Challenger tragédiájának legdöbbenetesebb részletei, amikről máig nem tudtál

A Challenger-katasztrófa kevésbé ismert, máig részben megmagyarázatlan epizódjai egyszerre tárják fel a technikai hibák láncolatát és az emberi döntések súlyát.
Űr

Egy merész tudományos elmélet szerint a Földről származó élet eljuthatott a Jupiter egyik holdjára is

Egy friss kutatás szerint elképzelhető, hogy a Földről az elmúlt évmilliárdok alatt nemcsak porszemcsék juthattak az űrbe, hanem velük együtt mikroszkopikus életformák is, amelyek végül a Jupiter Europa nevű holdján kötöttek ki.
Űr

Megfejtettek egy csillagászati rejtélyt, amely 1866 óta zavarba ejtette a tudósokat

Ezzel a felfedezéssel nemcsak egy évszázados rejtély oldódott meg, hanem egy teljesen új típusú kettőscsillag-rendszert is sikerült azonosítani, amelyről eddig csak elméleteink voltak.
Űr

A NASA nemrég tesztelt új holdjárója olyan terepen is remekül helytáll, ahol a mai marsjárók már elakadnának

A NASA szerint a prototípus elsősorban a jövő hosszú távú holdmisszióihoz szolgál tesztplatformként, de a most kipróbált technológiák későbbi marsi küldetésekben is megjelenhetnek.
Űr

Sosem találnád ki, mennyit érnek a legdrágább aszteroidák

Olyan drágák egyes kisbolygók a Naprendszerben, hogy csak na! Mi most sorrendbe rendeztük az 5 legdrágábbat – na de mely égitest áll az élen, és mennyivel?
Űr

A Jupiter légköre úgy viselkedik, mint egy hatalmas, kozmikus erőmű

Míg nálunk a villámlás egyenletesebb folyamat, a gázóriáson ezek a hatalmas energiájú robbanások szakaszosan, rövid szünetekkel tarkítva jelentkeznek.
Űr

Számítások szerint több mint 12 milliárd évig utazott, mire elérkezett a Földre a fény a TGSS J1530+1049 rádiógalaxisról

A fiatal rádiógalaxis környezete rendkívül összetett és dinamikus képet mutat. Az észlelt gázmozgások arra utalnak, hogy a fekete lyukból kiinduló anyagkilövellések (rádiónyalábok) közvetlen kölcsönhatásban állnak a környező gázfelhőkkel.
Űr

A földön kívüli intelligenciák a legerősebb jeleket az infravörös tartományban küldhetik

A földön kívüli intelligencia keresése (SETI) az 1960-as évek óta egy meglehetősen szűk elméletre alapozza a munkáját. Ben Zuckerman, a UCLA neves professzora azonban úgy érzi, ideje változtatni a stratégián.
Űr

Európa műhold-specialista start-upja tarol a világpiacon

A technológia felhőtakarón át és sötétben is tud képeket készíteni.
Űr

A Jupiter, a Vénusz és a Merkúr különleges együttállását holnap este lehet a legjobban megfigyelni

Három bolygó és a holdsarló együttállása nyújt különleges látványt a nyugati horizonton június 16-án és 17-én naplemente után.
Űr

Sikeresen felbocsátottak egy H3 típusú hordozórakétát hat műholddal a fedélzetén Japánban

Japán más országokhoz hasonlóan saját rakéták fejlesztésével kívánja erősíteni versenyképességét az űriparban.
Űr

A NASA mérnökei nem örültek neki, hogy az oroszok majdnem előkapták a fűrészt a Nemzetközi Űrállomáson

Az oroszok sajátos módszerrel próbálták megnyitni azt a részt, ahol szerintük szivárgott a levegő az átjáróalagútban.
Űr

Mintha a világűr viccelne a kutatókkal: Rejtélyes jelet fotózott a James Webb egy haldokló csillagnál

A James Webb űrteleszkóp legújabb felvétele nemcsak a csillagászat egyik legnagyobb rejtélyét ábrázolja lenyűgöző részletességgel, de mintha maga a világegyetem is egy stílusos poénnal üzent volna a kutatóknak.”
Űr

Egy merész űrtechnológiai koncepció űrlégzsákkal védené meg a Földet a pusztító napviharoktól

Egy erősebb napvihar megzavarhatja a műholdak működését, a navigációs rendszereket, a kommunikációs hálózatokat, sőt akár az elektromos infrastruktúrát is.
Űr

A KG-348 gázóriás körül keringő Sevastopol űrállomás csak a kezdet volt, az Alien: Isolation ugyanis folytatódik

Az Alien: Isolation túlzás nélkül nevezhető minden idők Alien-játékának: a mesterien felépített atmoszféra, a filmhű retrofuturisztikus látványvilág, a feszültségre építő túlélőhorror játékmenet, valamint a játékos viselkedésére dinamikusan reagáló xenomorf együtt hihetetlen játékélményt teremt.
Tudás

Tovább erősödik a magyar jelenlét a világűr gazdaságában, miután űripari pozíciót épít a 4iG az Axiom Space-ben

A bevont források lehetővé teszik az Axiom Space számára, hogy felgyorsítsa kiemelt programjainak megvalósítását, így az emberes űrrepülési szolgáltatások, az űrruha-fejlesztések, valamint az Axiom Station kereskedelmi űrállomás fejlesztését is.
Űr

A NASA idén augusztus 30-án bocsátja fel az új űrteleszkópját, a Romant

A kutatók azt várják tőle, hogy új részleteket tár fel a sötét energia és a sötét anyag természetéről, miközben bolygók ezreit, galaxisok milliárdjait és a kozmosz eddig rejtett jelenségeit is megfigyelheti.
Tudás

Az űrhajósok már az evakuálásra készültek a Nemzetközi Űrállomáson, de a helyzet hamar megoldódott

A mostani eset ismét rámutatott arra, hogy még a világ egyik legfontosabb űrlaboratóriumában is akadnak olyan műszaki problémák, amelyek pillanatok alatt vészhelyzet közeli helyzetet teremthetnek.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.