Sir Charles Leonard Woolley 1928-ban különös tárgyakat talált Ur városának Királyi Temetőjében, szépen díszített dobozokat, amelyeket megviselt a készítésük óta eltelt többezer év.

"A tábla arccal felfelé feküdt a talajon. A faanyag rothadása miatt a felső felszín teljes borítása alámerült a kialakult üregbe… "

- kezdődött Woolley részletekbe menő leírása a titokzatos tárgyról, amiből az ásatások alatt végül ötöt is találtak. De milyen célt szolgálhattak a díszes ládikák? Ahogy az később kiderült, a brit régész a sumérok népszerű játékára bukkant az ősi leletek között, egy olyan táblajátékra, ami jóval megelőzte még a sakk felmenőjét, a csaturangát is. A régészeti kutatások során mindössze egy, hozzá hasonlóan régóta létező táblajátékot fedeztek fel, az egyiptomi Szenetet, amiről már i.e. 3500-ból is maradtak fenn említések. Az Ur városában talált játék egyszerűen a Royal Game of Ur (Ur királyi játéka) nevet kapta és néhány meglelt példánya múzeumi tárgy lett, többek között a British Museumba is került belőle.

A vizsgálatok alapján annyit tudni lehetett a táblákról, hogy i.e. 2600-2400 környékén készültek, vagyis Mezopotámia (a mai Irak) Uri dinasztiáinak korából (a korai dinasztikus korból) származnak, mielőtt még megalkult volna az Akkád Birodalom. A kifinomultan dekorált, fából, kagylókból és lazúrkőből összeállított táblákon 20 négyzet található, amelyeken más-más ábrák láthatóak, némelyiken szemek, néhányon rózsaformák, ezért is kapta második névként a 20 négyzet játéka elnevezést. Más helyszíneken történő feltárások rávilágítottak, hogy a játékot, noha a királyi játék névvel illették a modern korban, de korántsem csak az úri körökben játszották, hanem széles körben nagy sikernek örvendett az alsóbb néposztályoktól a legfelsőbb szintekig mindenki ismerte. A játék hírneve Mezopotámián túlra is eljutott és a táblákból fedeztek fel példányokat Krétán és Srí Lankán is az új-zélandi Tūhura Otago Múzeum leírása szerint. Az ostábla valószínűleg a sumér játékból alakult ki.

Azt azonban, hogy a játékra milyen szabályok vonatkoztak és a játékosok hogyan használták a táblát, nagyon sokáig rejtély maradt.

A titokról Irving Finkel asszirológus, a British Museum kurátora rántotta le a leplet, mikor az 1980-as években sikerült lefordítania egy ékírással írt táblát, amelyen a babiloni Itti-Marduk-balatu által i.sz. 177-ben megfogalmazott szöveg volt látható. Finkel összekötötte a szálakat: az ősi feljegyzéseket összevetette az Ur királyi játékáról készült fotográfiákkal és már meg is született a szabályrendszer, ami végre kulcsot adott a rejtélyhez.

Ez alapján Ur játéka a következőképpen zajlott: két játékosnak egyenként hét-hét bábuja van, amelyeket meghatározott módon végig kell juttatnia a táblán, majd le a tábláról. Az győz, akinek ez minél hamarabb sikerül. Az ellenfelet azzal lehet hátráltatni, ha a bábuját a másik leveszi a pályáról (ehhez ugyanarra a mezőre kell lépni, ahol a bábu áll), ebben az esetben a bábuval újra kell kezdeni az egész játékot. A bábu kiejtésére azonban csak akkor van lehetőség, ha az a pálya középső ösvényén halad és nem áll védett mezőn: ez a "háborús zóna", ahol a játékosok stratégiai előrelátása érvényesülhet.

A játék elsőre egyszerűnek tűnik, amit inkább a véletlen és a szerencse irányít, nem a taktikázás,

mivel a bábukkal négy, tetraéder alakú "kocka" dobása után lehet lépkedni, vagyis a kockák állása határozza meg, ki milyen gyorsan lépdelhet előre. Az azonban nem mindegy, hogy egyszerre hány bábut küld valaki a táblára és hogyan gazdálkodik az erőforrásaival.

Az ősi játék a szabályrendszer megfejtése után új életre kelt és az elmúlt években számos internetes oldal is készült, ahol online lehet kipróbálni a tudásunkat. Ha pedig a fogásokat magától Irving Finkeltől szeretnénk ellesni, erre is van lehetőségünk: a British Museum (angol nyelvű) videójában láthatjuk, hogyan játszik a Ur királyi játékának valódi szakértője.

(Fotó: Wikimedia Commons)