Fizetőssé válnak az E.ON elektromosautó-töltői is november végén

2020 / 10 / 22 / Rácz Tamás
Fizetőssé válnak az E.ON elektromosautó-töltői is november végén
Az energiacég töltőhálózatában kezdetben bevezető áron lehet tölteni, az elszámolást pedig havonta is el lehet rendezni.

November 24-én az utolsó nagy hazai villanyautó-töltő hálózat is fizetőssé válik. Az E.ON váltóáramú (AC) töltőin az energia 49 forintba kerül kilowattóránként, de ehhez jön még percenként 4 forint. Az egyenáramú (DC) gyorstöltők vagy a köznyelvben villámtöltők  57 Ft/kWh plusz 11 Ft/perc tarifáért adják az áramot.

Az időalapú tarifakomponenst is alkalmazó váltóáramú töltőkön a nagy győztes a Renault Zoé, mert ez a kocsi ezekről az oszlopokról akár 22 kW-os teljesítménnyel is fel tudja venni az energiát. Ez azt jelenti, hogy egy óra alatt egy ilyen kocsival a 100-130 km-re elegendő 22 kWh-t körülbelül 1078+240 forintért, kWh-nként 60 forintért vehetjük meg, míg a többi töltőhálózaton ezért már jóval 90 Ft/kWh feletti árat kell fizetni. Persze még ez a tarifa is sokkal magasabb, mint az otthoni konnektorról töltött energia szerződéstől függően jellemzően 31-43 forintos ára.

A legtöbb, nagyon kevés kivétellel az összes többi villanyautó viszont csak 6-7 kW teljesítménnyel, tehát óránként 6-7 kWh-t tud felvenni, ami 22 kWh betöltése esetén 1078+ minimum kb. 750 forint azaz 1828 forint, kWh-nként 83 forint. Az E.ON bevezető árán ez még mindig a legjobb ajánlat a mai piacon a nagy szolgáltatók tarifái közül.

A villámtöltésnél is nagyon sokat számít, hogy milyen kocsival állunk rá egy oszlopra és mivel az úgynevezett "töltési görbe", a töltőteljesítmény időbeli változása minden típusnál más, ráadásul függ az akkumulátor töltöttségétől is, itt a percdíj miatt már végképp nem lehet egyértelműen megmondani, hogy pontosan mennyibe is fog kerülni egy töltés.

A villanyautósok az energiacég töltőit a drivE.ON alkalmazáson keresztül tudják igénybe venni. Az alkalmazásban láthatók, hogy melyek a szabad töltők, és azok fél órával a töltés megkezdése előtt le is foglalhatók. Az applikációban megtalálható chatfunkcióval a felhasználók közvetlenül rákérdezhetnek és válaszolhatnak egymásnak, hogy ki meddig marad vagy mikor érne az adott töltőpontra. Amennyiben az állomást már egy másik autós használja, értesítést lehet kérni a töltő felszabadulásáról. Használat közben az alkalmazáson keresztül figyelemmel kísérhető a felvett energiamennyiség is.

Aki az E.ON-nál tölt, akár helyben, töltés után, de akár havi elszámolással is rendezhetik a töltési díjat. Ezt a lehetőséget nem csak az energiacég saját ügyfelei vehetik igénybe, hanem minden felhasználó számára elérhető lesz. Az árakról a felhasználók november 24-től a töltőpontokon kihelyezett árlistáról, az applikációban és az eon.hu/driveon oldalon is tájékozódhatnak.

A drivE.ON applikációban 2020. november 24-től lehetőség van kuponok és utalványok gyűjtésére és felhasználására. Kuponokat az E.ON-tól, utalványokat pedig az energiacég partnereitől kaphatnak a felhasználók.


Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
1 éves ROADSTER előfizetés + Renoir – A Festő és Modelljei kiállítás páros belépőjegy: 12 990 Ft
Válassz egyet a ROADSTER magazin szuper előfizetési ajánlatai közül!
A Toyota két új, elektromos koncepcióautót mutatott be
A Toyota két új, elektromos koncepcióautót mutatott be
A két új, kifejezetten európai piacra szánt elektromos autó két éven belül kereskedelmi forgalomba kerül a gyártó ígérete szerint.
Hidrogénbuszokkal utazhatunk decembertől néhány helyen az országban
Hidrogénbuszokkal utazhatunk decembertől néhány helyen az országban
Két darab, hidrogént fogyasztó, vízpárát eregető busz indult el próbaüzemben, hat magyar város közlekedésében próbálják ki őket.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.