Egy úttörő tanulmányban a tudósok rendkívül magas foszforszintet mutattak ki a Szaturnusz Enceladus holdjának az óceánpermetében. Ez arra utal, hogy az Enceladus rendelkezik az általunk ismert élet fenntartásához szükséges összetevőkkel, ami ráadásul arra is utalhat, hogy más óceáni világok, így a Neptunusz Triton holdja vagy a Plútó is tartalmazhatnak foszfort. Míg a foszfor jelenléte önmagában nem erősíti meg az idegen élet létezését, alátámasztja azt a hipotézist, hogy a lakható körülmények széles körben vannak jelen mind a Naprendszerünkön belül és azon kívül is.

Az Enceladus kis mérete ellenére (mindössze 500 km átmérőjű) egy teljes felszín alatti óceánt rejt a jeges héja alatt. A felszínén lévő gejzírek tengervíz-permetekkel törnek elő, amelyeket a NASA Cassini űrszondája képes volt elemezni a Szaturnusz körüli küldetése során. Ezek a madártoll alakú kitörések (ehhez hasonló akad egyébként a Jupiter holdján, az Európán is) táplálják a Szaturnusz úgynevezett E-gyűrűjét.

A berlini Freie Universität kutatója, Frank Postberg által vezetett csapat most bőséges foszforsó-készletet mutatott ki – különösen nátrium-foszfátot a Cassini által a Szaturnusz külső E-gyűrűjéből gyűjtött jégszemcsékben. Ez utóbbi tehát, mint az fentebb szóba került, az Enceladus vízpemetének nagy részét tartalmazza. A csapat ráadásul azt is megállapította, hogy az Enceladus óceánjában a foszfátkoncentráció 100-szor magasabb, mint a Föld tengeri élőhelyein, ami arra utal, hogy bőséges készlet akad ott ebből a létfontosságú elemből.

Az Enceladust már korábban is potenciálisan lakható égitestnek tekintették a szerves vegyületek jelenléte és a hidrotermikus szellőzők miatt. Foszfort viszont eddig nem találtak, ami döntő jelentőségűvé teszi ezt a mostani felfedezést. Korábban ugyanis a tudósok megállapították, hogy az Enceladus óceánja az élethez szükséges hat elem közül ötöt tartalmaz – szén, hidrogén, nitrogén, oxigén és kén –, a foszfor ellenben hiányzott erről a listáról, holott ez az elem létfontosságú szerepet játszik különféle biológiai folyamatokban, beleértve a sejten belüli energiaátvitelt, valamint a DNS és a sejtmembránok stabilitását.

Postberg csapata a Cassini Cosmic Dust Analyzer (CDA) segítségével vizsgálta meg pontosan az apró részecskék tulajdonságait és összetételét. A Cassini mintáiban a nátrium-foszfát váratlanul magas koncentrációja viszont felvetett egy kérdést:

Miért akad ennyire sok foszfor az Enceladus óceánjában a Föld tengereihez képest?

A válaszhoz óceánvíz-szimulánsokkal és ásványi anyagokban gazdag kőzetekkel végzett laboratóriumi kísérletekkel a kutatók az Enceladushoz hasonló környezetet rekonstruáltak. Eredményeik egy karbonátokban gazdag "szóda-óceán" jelenlétére utalnak, amely felgyorsítja a foszfor kibocsátását a kőzetekből a tengeri környezetbe. Az ilyen szóda-óceánok gyakoriak lehetnek a Naprendszer külső égitestjeiben – ezek a világok (melyek a CO2 fagyáspontján túli környezetben találhatóak) ugyanis gyakran tartalmaznak CO2 jeget, ami karbonátforrást biztosít az ilyen szóda-óceánok számára.

Épp ezért ez a mostani felfedzés túlmutat az Enceladuson, és egyben arra is utal, hogy a Naprendszer más külső égitestjeinek a felszín alatti óceánjaiban is magas lehet a foszfor mennyisége.

Így bár az Enceladus az első ismert földönkívüli világ tengeri foszfátokkal, de más égitestek, például a Jupiter Európa és Ganymedes holdjai is rendelkezhetnek lakható óceánokkal. Az Európai Űrügynökség és a NASA épp ezért küldetéseket indítottak vagy tervezneképpen ezen érdekes világok tanulmányozására. Bár akadnak javaslatok a jövőbeli Enceladus-i küldetésekre is, ezeket még nem hagyták jóvá. Mindazonáltal, ha ez megvalósul, az potenciálisan választ adhat arra a kérdésre, amely a tudósokat és a közvéleményt egyaránt érdekelheti: egyedül csak a Földön akad élet az univerzumban?

Persze az, hogy egy égitest lakható, nem jelenti, hogy lakott is. Mint azt Postberg mondta:

“Építhetnénk egy űrhajót a mai technológiával, és elküldhetnénk Enceladusra, hogy megválaszoljuk a kérdést: ez a lakható hely valóban lakott-e vagy sem? Tehát a következő küldetés során nagy valószínűséggel választ kapunk erre a kérdésre.”

Azt egyébként már korábban is megállapították, hogy az Enceladus óceánja 1 milliárd éves lehet. Ez épp ideális kor az élet kialakulása és az evolúció elindulása szempontjából. Ha ugyanis az óceán túl fiatal, akkor nem lett volna elég idő a különböző elemek összekeveredésére, ha pedig túl öreg, akkor ezek a kémiai folyamatok már leállhattak volna. A hold ekkor elérte volna az egyensúlyi állapotot, ami azt jelenti, hogy az élet kialakulására irányuló reakciók már nem mennek végbe.

(Kép: Flickr/blueforce4116)