1978. november 18-án több mint 900 amerikai vesztette életét egy tömeges öngyilkosságban, amelyet Jim Jones szektavezér szervezett meg egy távoli, guyanai dzsungelben kialakított közösségben. Jim Jones 1931-ben született Indianában, és karizmatikus prédikátorként kezdte pályáját. Kezdetben a faji egyenlőség mellett emelt szót, és a Peoples Temple nevű egyháza az 1950-es és 60-as években sokféle hátterű embert vonzott, főként befogadó üzenete és társadalmi programjai miatt. Ahogy azonban nőtt Jones befolyása, úgy erősödött a paranoiája és a hatalomhoz való ragaszkodása is.

A média egyre élénkebb érdeklődése és a visszaélésekkel kapcsolatos vádak miatt Jones 1977-ben a követőivel együtt Guyanába költözött, ahol egy elszigetelt mezőgazdasági közösséget hoztak létre – így született a később sötét hírnévre szert tett Jonestown. A modern kori történelem egyik legszönyűbb díszeletét azonban az ott élők a kezdeti napokban valóságos utópiának látták:

„Mindenféle gyümölcsöt és zöldséget termesztünk... Most szabad vagyok és boldog” – írta egyikük egy hazaküldött levélben.

Az ártatlanság paradicsomi kora azonban nem tartott sokáig. Jones hamar szabadjára engedte a természetét, és megkaparintotta a teljes kontrollt a közösség fölött: a tagok útleveleit elkobozta, és szigorúan korlátozta a külvilággal való kapcsolattartást. A mindennapokat a kemény munka, valamint a szüntelen propaganda jelentette. Mindaz a negatívum, amit a szektákról manapság gondolni szokás, lényegében Jonestown átlagos hétköznapjaiban fogant:

„Apámban semmi spirituális nem volt”

– nyilatkozta később a fia, Stephan Jones, amikor arról beszélt, hogyan manipulálta az apja a híveit a forradalmi szocializmus álcája alatt.

Ahogy erősödött a feszültség a kommunában, Jones bevezette az úgynevezett „Fehér éjszakákat” – ezek már a tömeges öngyilkosság amolyan díszletpróbái voltak – ezek során a közösség tagjai már mérget is ittak, de ekkor még nem végzetes dózisokat. Többen persze eszmélethez kaptak, és szedték a sátorfájukat – ők igyekeztek figyelmeztetni a külvilágot is: 1978-ban Deborah Layton, a szekta egykori tagja egy nyilatkozatban az Egyesült Államok beavatkozását kérte, és azt is jelezte, hogy a szocialista utópiában valójában több mint ezer embert fogva tartanak.

Amerika komolyan is vette az elhangzottakat – Leo Ryan amerikai kongresszusi képviselő 1978 novemberében személyesen utazott Jonestownba, hogy kivizsgálja mégis mi folyik arrafelé. A vérengzés ekkor kezdődött. Ryan képviselő látogatása kezdetben relatíve békés eseménynek tűnt, ám amikor távozni akart néhány, a kommunából kivált disszidenssel, Jones fegyveresei megtámadták őket a közeli repülőtéren. Ryan és négy másik ember az életét vesztette a harcokban, többen pedig megsebesültek.

Ezután Jones apokaliptikus téveszméinek az utolsó fejezetéhez lapozott: parancsára a közösség tagjait – köztük több száz gyereket – arra kényszerítették, hogy megigyák az immár tényleg halálos koktélt, amely cianidot, valiumot, klórhidrátot és Phenergant tartalmazott. A mérget szőlőízű italokba keverték. Néhány órán belül több mint 900 ember halt meg, köztük maga Jones is, aki feltehetően fegyverrel vetett véget az életének.

A mészárlásnak akadtak túlélői: körülbelül 90 embernek sikerült így vagy úgy megmenekülnie, köztük volt Jones két fia is, Stephan és Jim Jr., akik épp Georgetownban egy kosárlabda-mérkőzésen tartózkodtak. Az egyik túlélő, Eugene Smith – aki elveszítette feleségét és fiát is – később így nyilatkozott:

„Ez volt életem legtragikusabb hibája.”

Ma Kaliforniában, Oaklandben egy emlékmű áll az áldozatok neveivel – köztük vitatott módon Jim Joneséval is. Egyesek számára ez a teljes történelmi igazság része, mások számára viszont fájó meggyalázása az áldozatok emlékének.

„Nem szabad azt sugallni, hogy Jim Jones tiszteletet érdemel” – mondta Jynona Norwood, aki 27 rokonát veszítette el a tragédiában.

A hely most sötét turistalátványosságként fogadja a látogatókat.

(Forrás: People Magazin, kép: Wikimedia.commons)