Jövőre ChatGPT-képzés indul egy magyar egyetemen

2023 / 11 / 30 / Bodnár Barna
Jövőre ChatGPT-képzés indul egy magyar egyetemen
A kecskeméti Neumann János Egyetem az eddig online ChatGPT-kurzusokat kínáló magyar startuppal, a Promptmasterrel együtt indítja a szabadon választható, kétkredites képzést, a tervek szerint 2024 tavaszán.

Magyar egyetemeken is elindulnak az első ChatGPT-kurzusok, mondhatni, tananyag lesz a generatív mesterséges intelligenciából, pontosabban abból, hogy lehet a számunkra fontos és hasznos információkat előcsalogatni a nagy nyelvi modellből. A felsőoktatásban először a kecskeméti Neumann János Egyetemen vehetnek majd részt a hallgatók először egy ilyen, önálló kurzuson, ezzel kapcsolatban beszélt a Klubrádió reggeli műsorában Rab Árpád, digitális kultúraszakértő, jövőkutató.

Rab, aki a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Információs Társadalom Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa, azt mondta, tagadhatatlanul hasznos, ha meg tudjuk pontosan fogalmazni azt, hogy mit akarunk tudni, ez egy olyan képesség, amely túlmutat a mesterséges intelligencián is. Nem csak a CHatGPT használata során, de egy szimpla Goggle-keresés esetén is jól jön, illetve az ember vezetői képességét is fejleszti, ha jól tud kérdezni.

Ezekhez a prompt engineering kurzusokhoz nem kell komoly előzetes tudás, hiszen ez egy ösztönös technológia, mondta a kutató. A hallgatók azt tanulhatják meg, hogyan kérdezzék meg egy elvileg mindentudó géptől azt, amire kíváncsiak, illetve úgy, hogy az pontosan és jól válaszoljon. Ehhez az is szükséges, hogy megfogalmazzák azt, ami őket igazán érdekli, ez pedig gyakorlatilag a tudásszerzés első lépése is egyben, gondoljunk például arra, hogy a hipotézis felállítása a tudományos munkának mekkora részét teszi ki.

Rab Árpád elmondta azt is, hogy a kurzusokon a mesterséges intelligenciával a hallgatók közvetlenül dolgozhatnak, illetve külső szakértőktől tudhatják meg a legfrissebb információkat.

A jó kulcsszavak használata mellett a képzés számos más, kapcsolódó képességet is fejleszt, ilyen például a kritikus gondolkodás, az adott téma előzetes felmérése, illetve bevezeti a hallgatókat az algoritmizált gondolkodás világába,

ami a jövő egyik legfontosabb készsége lesz.

Az első kurzus Kecskeméten indul 2024 tavaszán, a Neumann János Egyetem az eddig online ChatGPT-kurzusokat kínáló magyar startuppal, a Promptmasterrel együtt indítja majd a képzést, vagyis az egyetemi oktatásban közvetlenül megjelenik maga a piac is. Rab Árpád szerint ez rendkívül hasznos, ugyanis az informatikával kapcsolatos tantárgyak egyik nagy hátránya mindig is az volt, hogy a tananyag a már létező technológiákhoz képest némileg mindig le volt maradva, hiszen a tanárnak is meg kellett ismernie az adott eszközt, vagy programnyelvet, mielőtt azt tanítani tudta volna. Azzal, hogy piaci szereplőket vonnak be az oktatásba, ezt az időeltolódást tudják jelentősen rövidíteni, ami előnyös az egyetem számára, egyben hasznos a cégeknek is, hisz így ők is látják a felsőoktatás működését, jobban képesek megérti az onnan kikerülő diákokat, akikből a leendő kollégáik is válhatnak majd.

Felmerülhet a kérdés, hogy a munkaerőpiac melyik szegmensében hasznosítható leginkább a ChatGPT-tudás, vagyis a prompt engineering. A Promptmaster társalapítója és vezérigazgatója, Szabó Dávid egy interjúban a kérdésre azt válaszolta, hogy egy kutatás szerint a sales, a marketing, az ügyfélszolgálatok, illetve a kutatás és szoftverfejlesztés területén használható leghatékonyabban a kurzuson elsajátított tudás. Hogy mennyivel végezhető hatékonyabban a munka akkor, ha tudjuk, hogy kérdezzünk a ChatGPT-től, arra egy Harvard Egyetem által végzett kutatás világított rá nemrégiben. A kísérletben az MI-t egyáltalán nem használókhoz képest 38 százalékkal jobban és 18 százalékkal gyorsabban oldották meg a kapott feladatokat, akik használták a mesterséges intelligenciát, míg egy másik, extra prompt-oktatásban résztvevő csoport 42,5 százalékkal teljesített jobban, és 30 százalékkal gyorsabban is végzett. Ez körülbelül azt jelenti, hogy a ChatGPT hatékony használatával egyes munkakörökben egy 8 órás munkanapot akár 6 órásra is lehet rövidíteni minőségromlás nélkül.

(Borítókép: Getty Images/Maskot)


Élettelen szeretők - mik az előnyei és hátrányai, ha szexrobotokra cseréljük az embereket?
Élettelen szeretők - mik az előnyei és hátrányai, ha szexrobotokra cseréljük az embereket?
Disztópia, újfajta szórakozás, a technológia térnyerése vagy egy eszköz, ami sok problémát meg tud oldani - a szexuális célokra szánt emberszerű gépeket nagyon eltérő szemszögekből lehet nézni, de egy biztos: a robotok készülnek és egyre emberibbé válnak. Legújabb sorozatunkban partnerünkkel, Magyarország legnagyobb felnőtt áruházával, a Vágyaim.hu csapatával együtt kutatjuk, merre tart az emberiség a szexualitás egyre digitálisabb ösvényein...
Huszonnégy órán át programozhatnak megállás nélkül a nagyszabású hackathon résztvevői
Huszonnégy órán át programozhatnak megállás nélkül a nagyszabású hackathon résztvevői
Idén is próbára tehetik a programozói-, és koncentrálóképességüket a hazai IT-tehetségek az ArubaCloud versenyén, ahol a nyertesek a saját startupjuk beindításához kapnak támogatást.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.