Így alakult az idei nyár a Balatonon a látogatók mozgása szerint

2020 / 09 / 16 / Felkai Ádám
Így alakult az idei nyár a Balatonon a látogatók mozgása szerint
A kimutatás a LocSight szolgáltatás alapján készült. Ezzel a digitális forgalomfigyelésen alapuló megoldással pontosan meghatározható egy-egy helyszín látogatottsága, sőt a különböző területekről összehasonlító elemzést is lehet a segítségével végezni.

Idén 30 százalékkal többen látogatták meg a déli partot, mint az északit. A leglátogatottabb települések sorrendben: Siófok, Balatonfüred, Keszthely és Balatonlelle. Érdekesség, hogy amíg az északi partól a vendégek rendszeresen átruccantak a déli partra (a látogatók 47 százaléka), fordítva ez már nem volt ilyen arányban igaz: a déli vendégeknek csak a 29 százaléka ugrott át északra.

A hétvégék voltak a leglátogatottabbak (ami nem igazán meglepő), érdekes azonban, hogy a leggyengébb napok (keddek) és a legerősebbek (szombatok) közt is csak 36 százalékos volt a különbség. A leghosszabb időt a vendégek a fővárostól távolabbi településeken töltötték. A vendégek 29 százaléka töltött kevesebb mint egy hetet a Balaton mellett, 35 százaléka legalább 7 napot, 28 százaléka pedig 30-nál is több napot időzött itt.

 

Bizonyos települések inkább kirándulási célként, nappal népszerűek, de kevesen szállnak meg itt. Ennek tipikus példái Tihany és Szigliget, ahol nappal kétszer-háromszor annyira növekszik a forgalom, mint egy átlagos balatoni településen. A LocSight szolgáltatás egyébként egy adott napon belüli forgalomeloszlás számszerűsítésére is képes, és ez alapján a legforgalmasabb órák mindenütt 9:00 és 16.30 közé esnek, szombaton pedig a nappali aktivitás egészen 22.30-ig kitart. A buligőzöst a leginkább Siófokon és Balatonfüreden pakolták tele szénnel – mind a két településen a szombat esti forgalmas órák átnyúltak vasárnapra. A csendesebb északi parton azonban ez a tendencia nem jellemző, itt este 11-kor már csak akkora forgalom marad, mint reggel 7 körül.

 

A legtöbb vendég július legvégén és az augusztus 20-i héten érkezett a Balatonra, a látogatószám pedig június elejétől július végéig majdnem lineárisan emelkedett, és a nyár utolsó öt hetében egy magas szinten tetőzött. Idén elmaradt a BalatonSound, ezért a fesztivál tervezett hétvégéje nem számított kiemelkedőnek Zamárdiban. Az 52. Kékszalag azonban megrendezésre került, és ez a hétvége 30 százalékos forgalomemelkedést hozott Balatonfüreden – ami mutatja a rendezvények turizmust élénkítő hatását.

Ábra/Forrás: LocSight, Gold Communications

(Borítókép: Pixabay) 


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Hagyjuk a kutyánknak, hogy arcon nyaljon minket? – Ez a tudomány válasza
Hagyjuk a kutyánknak, hogy arcon nyaljon minket? – Ez a tudomány válasza
A kutya a szeretetét fejezi ki ezzel a gesztussal, de mennyire jó ötlet ezt engednünk egészségügyi szempontból? Elmondjuk, mit gondol erről a szakértő.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.