Techno

Százezrekért adják-veszik a meghívókat a Twitter utódjának szánt Bluesky-ra

Az alkalmazás felhasználói csak egyetlen plusz meghívót kapnak minden két hétben, így lényegesen nagyobb a kereslet, mint a kínálat.
Techno

Egy amerikai állam már be is tiltotta a TikTokot, napi hárommillió forintos bírsággal fenyeget a jogszabály

Montana példáját több másik állam követheti.
Techno

Egyre több helyen tiltják be a TikTokot, de mi ennek a valódi oka?

A tiltást bevezető országok nemzetbizonsági kockázatra hivatkoznak, de gyakran felmerül az alkalmazás fiatalkorúakra gyakorolt negatív hatása is. Egyelőre kérdés, hogy megalapozottak-e ezek az indokok.
Techno

Véletlenül derült rá fény, hogy a Twitter megszűnt önálló cégként létezni

Ez is egy lépés lehet Elon Musk gigaalkalmazása, az "X" felé.
Techno

A TikTok vezetőjének amerikai meghallgatásából mindenki rosszul jött ki

A politikusok nem tűnnek kompetensebbnek, a kínai tulajdonú vállalat nem tűnik megbízhatóbbnak négy és fél órányi vitatkozás után.
Techno

Ultimátumot adott a Fehér Ház a TikTok tulajdonosainak. Újra

Joe Biden úgy tűnik, végül Donald Trump ötletét valósítaná meg, hogy megszabaduljon a népszerű kínai apptól.
Techno

A Facebook ráveti magát a Twittert otthagyó felhasználókra

"Egy önálló, decentralizált közösségi hálózat lehetőségét vizsgáljuk, amelyen szöveget lehet megosztani" - vallották be.
Techno

Az Európai Bizottságnál már be is tiltották a TikTokot

A dolgozók a saját mobiljaikra sem telepíthetik a kínai alkalmazást.
Techno

Megjelent a horizonton a fizetős Facebook és Instagram

Tesztelik a Metánál az előfizetési rendszert, ami az ígéretek szerint a felhasználók biztonságát védi a platformokon, havi ötezer forintért.
Techno

Nyolcvan embert rángatott be Elon Musk vasárnap éjjel, mert az elnök Super Bowl-bejegyzését többen látták, mint az övét

Azonnali megoldást követelt a kollegáitól.
Ember

A Facebook szándékosan le tudja meríteni a mobilunkat, állítja egy volt alkalmazott

Egy adattudósuk szerint úgynevezett negatív teszteléshez használják ezt a képességét a Messenger alkalmazásnak.
Techno

Most akkor lemond Elon Musk vagy sem?

A válasz, ahogyan a milliárdostól megszokhattuk, nem egyértelmű.
Techno

Megszegte az internet legalapvetőbb törvényét, bocsánatot kért, majd felajánlotta lemondását Elon Musk

Ez a hétvége sem telt unalmasan a Twitternél.
Techno

Merénylettől tart Elon Musk, újságírók fiókjait tiltotta le a Twitteren

Áprilisban még azt írta, hogy "reméli, hogy a legnagyobb kritikusai is maradnak a platformon, mert ezt jelenti a szólásszabadság", most fiókokat függesztett fel, mert szerinte veszélyeztetik a családját.
Techno

Két nap alatt halálosan összeveszett, majd látványosan kibékült Elon Musk az Apple vezérigazgatójával

Úgy tűnik, hogy Tim Cook meg tudja szelídíteni a tomboló Muskot.
Tudás

Felrobbant a közösségi média: tényleg gyerekpornóval hirdette magát a luxusmárka?

A Balenciaga nemrég azzal került a hírekbe, hogy szerződést bontottak Kanye Westtel a sztár antiszemita kijelentései miatt, most azonban egy legalábbis „különösnek” nevezhető reklámkampány miatt magyarázkodhatnak.
Techno

Visszafele sült el Elon Musk két nagy terve

Százával mondanak fel a Twitternél, és Donald Trump sem rohan vissza a platformra.
Techno

Ezt a négy dolgot decembertől már nem árulhatjuk el magunkról a Facebook profilunkon

Nem fogjuk tudni például megadni, hogy milyen a szexuális orientációnk vagy a vallásunk.
Techno

"Kattints az igenre, és megtarthatod az állásodat" - ez Elon Musk ultimátuma a Twitter dolgozóinak

Azok után, hogy kirúgta az emberei felét, és elküldte az alvállalkozók nyolcvan százalékát.
Techno

Óriási leépítést, több mint tízezres elbocsátást jelentett be Mark Zuckerberg

Vállalja a felelősséget a döntéséért, és azért, hogy ide jutott a cég.
Techno

Az egyik legnépszerűbb videómegosztót is feltámasztaná Elon Musk, hogy valahogy pénzt csináljon a Twitterből

Miután egy héttel ezelőtt átvette a Twittert, Elon Musk hatalmas lendülettel látott neki, hogy nyereségessé tegye a közösségi oldalt: az ötletek között felmerült a fizetős üzenetek és videók bevezetése is, és az sem tűnik kizártnak, hogy az öt évvel ezelőtt megszüntetett Vine is feltámad a hamvaiból.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.