Az eddig detektált harmadik csillagközi vándor, a 3I/ATLAS folyamatosan meglepetéseket okoz azokkal a szokatlan jellemzőivel, amelyek megkülönböztetik a korábban megfigyelt, főként a Naprendszerből származó üstököstől: ilyen többek között a kirívóan magas nikkel-kibocsátása, a változó helyzetű csóvája, vagy a nagymértékű fényesedése az elmúlt napokban.

Hogy mi a magyarázat ezekre a tulajdonságokra és viselkedésre, az a további adatgyűjtés, és az ATLAS jobb megértése révén derülhet majd ki,

de bármilyen aktív megfigyelés alatt is áll jelenleg az objektum, a Föld és az ATLAS közötti nagy távolság és a pályájának íve (jelenleg például a Nap “takarásában” van a 3I/ATLAS, legalábbis a földi megfigyelőeszközök szemszögéből nézve) miatt nehéz annyi információt beszerezni vele kapcsolatban, ami az anomáliák tisztázásához és egyértelmű magyarázatokhoz szükséges lenne. Mekkora a 3I/ATLAS? Milyen az összetétele? Honnan jött pontosan? Ezek és még sok más kérdés várnak megválaszolásra, de napról napra érkeznek be a friss adatok és ezekre alapozott teóriák a kutatók munkájának köszönhetően.

Ahogyan arról beszámoltunk, a 3I/ATLAS nem-gravitációs gyorsulására utaló jeleket is találtak a szakértők nemrégen - Avi Loeb ezzel kapcsolatban a JPL mérnökének, Davide Farnocchiának a jelentésére hivatkozott, ami alapján a perihéliumnál, azaz annál a pontnál, amikor a pályája során az objektum a legközelebb (kb 203 millió kilométerre) került a Naphoz, “kétkomponensű, nem gravitációs gyorsulás mutatkozott – a Naptól kifelé 135 km/nap² (≈1,81×10⁻⁵ m/s²), oldalirányban 60 km/nap² (≈8,04×10⁻⁶ m/s²).” - írta Loeb.

A kutató most ezzel kapcsolatban fedett fel újabb részleteket, ami szerint a nem-gravitációs gyorsulás elméletének alapját jelentő megfigyeléseknek kis részben az úgynevezett lencsehatás az oka.

“2025. október 29-én itt jelentették és itt vitattuk meg a 3I/ATLAS nevű objektum nem-gravitációs gyorsulását a perihélium idején. A kapcsolódó adatokat az Atacama Large Millimeter Array (ALMA) szolgáltatta, amely kimutatta, hogy a 3I/ATLAS a napközelség idején 4 ívmásodperccel eltért a jobb ascenzióban (RA) attól a helytől, ahol az előrejelzett pályája alapján lennie kellett volna.

A Nap gravitációs lencsehatása a jelentett eltérésnek egy kis töredékét magyarázza.

Ennek ellenére izgalmas lenne elemezni az ALMA-adatokat, és megvizsgálni, mutatnak-e bizonyítékot a Nap gravitációs lencsehatása által okozott kis mértékű hatásra.” - írja a kutató a Mediumon.

A nem-gravitációs gyorsulás rejtélye tehát nem oldódott meg, de a feltételezett lencsehatás újabb érdekes kutatási területet jelenthet a szakértők számára. A gravitációs lencsehatás az a jelenség, aminek alapja a következő:

“tömeggel bíró testek közelében a fénysugarak eltérülnek, és ezt a pontos számításokhoz az általános relativitáselmélet, Einstein 1915-ben publikált elmélete adja meg.”

- magyarázta Kiss László csillagász márciusi videójában.

“A gravitációs lencsehatás akkor alakul ki, mikor egy masszív objektum - például egy galaxishalmaz - elgörbíti a teret és időt, elhajlítva, eltorzítva és felnagyítva a fényt, amikor az a masszív objektum mellett elhalad.” - szól a NASA definíciója. Ennek eredményeként, a lencsehatás miatt, a 3I/ATLAS pontos helyzetének meghatározását is befolyásolhatta a Naphoz való közelsége perihélium idején.

(Fotó: Lowell Observatory, Arizona)

A legérdekesebb tudnivalók a 3I/ATLAS-ról - egy csokorban Minden új, amit a 3I/ATLAS-ról tudni lehet.