A kínai és az észak-koreai állami hírügynökségek beszámolói szerint a felek egyetértettek abban, hogy a két ország közötti történelmi kapcsolatokat a jövő generációi számára is meg kell őrizni. Hszi és Kim hangsúlyozta, hogy a koreai háború idején kialakult együttműködés a két ország közös történelmi örökségének része.
Az észak-koreai KCNA hírügynökség szerint a csúcstalálkozón a felek megállapodtak az együttműködés bővítéséről a politika, a gazdaság, a kultúra, a tudomány és a védelem területén, valamint a magas szintű kapcsolattartás erősítéséről. Kim Dzsongün támogatásáról biztosította Kínát az egy Kína elvével kapcsolatban.
A találkozóról kiadott kínai és észak-koreai beszámolók részben eltérő témákat emeltek ki. A kínai fél tájékoztatása szerint a megbeszéléseken szó esett egyebek mellett a kereskedelmi, mezőgazdasági és közlekedési együttműködés fejlesztéséről,
míg az észak-koreai közlemény elsősorban a két ország hagyományos barátságát, valamint a politikai kapcsolatok erősítését hangsúlyozta. A nyilvánosságra hozott közleményekben nem esett szó Észak-Korea nukleáris programjáról vagy az Egyesült Államokkal fennálló kapcsolatokról.
Ezek is érdekelhetnek:
Itt állíthatod be, hogy a Rakéta az elsők között legyen a Google keresőben