A legfrissebb adatok szerint az alkoholfogyasztás közvetlenül 62 különböző rendellenességért felelős – derül ki a CNN összeállításából –, beleértve az alkoholhoz kapcsolódó szívbetegséget, a pszichotikus zavart, a gyomorhurutot, a fekélyeket, a hasnyálmirigy-gyulladást és a zsírmájbetegséget, valamint olyan ismertebb állapotokat, mint a magzati alkoholszindróma és a májzsugorodás.
„Ezek az állapotok 100%-ban az alkoholnak tulajdoníthatók, tehát ezek a betegségek alkoholfogyasztás nélkül nem is léteznének”
– mondta Jürgen Rehm, a torontói Mentális Egészségpolitikai Kutatóintézet vezető tudósa. Rehm 2003 óta végez alkoholkutatásokat az Egészségügyi Világszervezettel, valamint az Egyesült Államok, Európa és az Egyesült Királyság tudósaival együttműködve.
„Van még 30 olyan betegség, amelyben az alkohol szerepet játszik, például mell- és egyéb rákos megbetegedések, szívbetegségek, stroke, cukorbetegség, demencia – mondta Rehm. – Ezek a betegségek alkoholfogyasztás nélkül is léteznének, de bizonyos arányukért az alkoholfogyasztás felelős.”
A szervezet fertőzésekkel szembeni védekező képessége is csökken. Már egyetlen alkoholos ital is károsítja az immunrendszert, csökkentve a betolakodókkal szembeni küzdőképességét 20 perccel a fogyasztás után. A krónikus alkoholfogyasztás tartósan károsíthatja a kritikus immunsejteket.
Rehm szerint az alkohol egészségügyi káros hatásai a nagyivóknál a legnagyobbak, de az alkohol nem korlátozódik a tömény italokra, ugyanolyan káros a vörös- és fehérbor, a sör, az almabor, a mézsör, a sherry, a cider, a likőr, a portói, a vermut és a szaké.
Rehm csapata kidolgozott egy ingyenes alkalmazást, ami megmutatja, hogy „hány percet és napot veszítünk el az életünkből minden egyes itallal, és azt is, hogy hány percet és napot nyerünk, ha abbahagyjuk az ivást.”
Az alkohol káros egészségi hatásairól szóló lehangoló hírek mellett van pozitívum is: az alkoholhoz köthető betegségek közül sok lelassítható, megállítható, sőt vissza is fordítható.
Míg az alkohol és a tüdőgyulladás közötti kapcsolat 1785 óta ismert, az immunitásra gyakorolt hatásáról csak az 1990-es években kezdődött széleskörű vita.
Nagyon kevés alkohol kell ahhoz, hogy azonnal csökkentse a kulcsfontosságú fehérvérsejtek (például a makrofágok , a neutrofilek és a természetes ölősejtek) vírusleküzdő képességét, valamint a bakteriális fertőzések és a rákos sejtek elleni küzdőképességet.
Egyetlen mértéktelen ivás (jellemzően négy vagy több ital néhány óra alatt) 24 órán át megzavarhatja az immunválaszt, de szerencsére az alkohol immunrendszerre gyakorolt közvetlen hatásai nem tartanak sokáig. A fogyasztás mértékétől függően a szervezet idővel helyreáll.
A krónikus alkoholfogyasztás azonban gátolhatja vagy elpusztíthatja a természetes ölősejteket és a T-sejteket, „az immunrendszer elit alakulatát”, ami nagyobb fogékonyságot eredményez olyan fertőzésekre, mint a tüdőgyulladás, a HIV és a tuberkulózis – tehát a súlyos alkoholisták immunhiányossá válhatnak.
Az alkohol a dohányzás és az elhízás után a harmadik megelőzhető oka a ráknak az USA-ban, mondja Dr. Vivek Murthy, az Egyesült Államok korábbi tiszti főorvosa, aki 2025 elején az alkoholos italok figyelmeztető címkéinek frissítését szorgalmazta.
Murthy szerint az alkohol az Egyesült Államokban évente körülbelül 100 000 rákos megbetegedésért és 20 000 rákos halálesetért felelős – ami több, mint az országban évente bekövetkező, alkohol miatti halálos közlekedési baleset (13 500).
Az Egyesült Államok Betegségellenőrzési és Megelőzési Központja szerint az alkohol minden típusa hozzájárul a rákhoz a DNS károsításával és a krónikus gyulladás fokozásával.
A nők esetében az emlőrák, a férfiaknál a vastagbélrák jelenti a legnagyobb, alkoholhoz kapcsolódó kockázatot.
Az absztinencia megállítja az alkohol okozta rák előrehaladását, de nem garantálja a sikert. „A rák kialakulása évekig tart – magyarázta Sinclair Carr, a bostoni Harvard TH Chan Közegészségügyi Iskola doktorandusza. – Ha már a leszokás előtt elkezdett kialakulni a rák, akkor kifejlődhet a leszokás után is. Viszont ha a leszokáskor tiszta vagy, akkor kizárod az alkohol okozta rákot.”
Mennyi idő után lehetsz biztos abban, hogy nem okozott rákot a rendszeres ivás? „Körülbelül 30 év, ugyanúgy, mint a dohányzás esetében” – mondta Rehm.
Természetesen a rák okai sokrétűek. Az alkohol tekintetében azonban a rák krónikus betegség, ahol „az ivás abbahagyása jó eredményekkel járhat, mivel a károk nagy része visszafordítható – mondta Rehm. – A probléma az, hogy a legtöbb ember akkor kezd el gondolkodni a leszokáson, amikor már majdnem túl van azon a ponton, ahol a visszafordítás teljes előnyeit megtapasztalja.”
Az alkohol lerombolja a neuronok közötti kapcsolatokat, ami agyzsugorodáshoz vezet, különösen az emlékezetért és a döntéshozatalért felelős területeken.
Egy átfogó tanulmány kimutatta, hogy heti három ital fogyasztása 15%-kal növeli a demencia kockázatát heti egyhez képest. Az alkohol okozta agykárosodás azonban részben visszafordítható.
„Képalkotó vizsgálatok arra utalnak, hogy az agyi atrófia, az agyszövet zsugorodása részlegesen helyreállhat az ivás abbahagyását követő heteken vagy hónapokon belül. A mérhető változások gyakran már az első néhány hétben elkezdődnek – mondta Carr. – A kognitív funkciók, mint például a figyelem, a végrehajtó funkciók és a memória is javulhatnak az absztinenciával.”
Ugyanakkor a rendelkezésre álló bizonyítékok „nem utalnak arra, hogy a leszokás teljes mértékben visszaállítaná valakinek a demencia kockázatát egy olyan szintre, mint aki soha nem ivott sokat.”
Az alkohol nem tesz jót a szívnek, ami a vezető halálozási ok világszerte, mindkét nemnél. Ám számos tanulmány „J” alakú összefüggést talált az ivás és a szív egészsége között:
a mérsékelt alkoholfogyasztás – a „J” betű laposabb része – enyhén pozitív hatással van a szív egészségére, ám azon túl a fogyasztás növekedésével nő a kockázat is.
„Nemcsak a kockázat nő a fogyasztással, de a szívre gyakorolt látszólagos védőhatások is eltűnnek” – jegyzi meg Carr.
Egy tavalyi tanulmány szerint magas vérnyomás esetén az alkoholfogyasztás majdnem megduplázza a súlyos májkárosodás kockázatát, míg nagy has vagy cukorbetegség esetén több mint háromszorosára növeli a kockázatot.
A legegyszerűbb el sem kezdeni inni, de ha mégis „muszáj”, akkor a lehető legkevesebbet, ne üres gyomorra, sok vízzel együtt, és csak alkalomszerűen.
(Forrás: CNN, fotók: Unsplash)