1954. november 3. A tokiói Nichigeki Színház vetítővásznán baljós, fekete árny tűnt elő a sötét vízből, az ősi rémálmok megtestesítőjeként. A közönség visszafojtott lélegzettel, csendben figyelte, ahogy az alligátorból és dinoszauruszokból összegyúrt szörnyeteg kiméra lerombolja a teljes japán fővárost, úgy, ahogy az atombomba tette alig néhány évvel azelőtt. Ez volt Godzilla első nyilvános szereplése a mozikban.

Mindeközben Las Vegasban

A Csendes-óceán másik partján, kilencezer kilométerre a megdermedt japán nézőktől egy másfajta bemutató zajlott a nevadai sivatag forró homokjában. Fehér fény vakította el a hotelek bárjaiban összegyűlt publikumot, majd gombafelhő emelkedett a bámuló fejek fölé. Az emberek sugároztak az örömtől a bizarr műsor láttán.

1954-re már a sokadik atombomba robbantáson voltak túl az amerikaiak, melyet a Nevada Teszt Helyszínen végeztek el, alig száz kilométerre a világ szórakoztató központjától, Las Vegastól.

Az első kísérletre, mely során a bomba nem a levegőben, hanem a talajon robbant, ’51. január 27-én került sor a Frenchman Flat nevű kiszáradt tómederben. Az egy kilotonnás Shot Able volt a második, de közel sem az utolsó az atombombák hosszú sorában, melyet az Amerikai Egyesült Államok területén robbantottak a Gadget nevű “eszköz” Trinity kódnév alatt futó Jordana del Muerto sivatagbeli tesztje után. És az Able egy másfajta, kétes dicsőséget is magáénak tudhat: megnyitotta az utat a szórakoztatás egy egészen egyedi formája előtt.

Las Vegas hoteltulajdonosai nem akartak lemaradni semmilyen kereseti lehetőségtől és, noha Hiroshima és Nagaszaki után a radioaktivitás káros hatásai nem voltak teljesen ismeretlenek az emberek előtt, a konkrét tényeket elhomályosították a szépen csillogó neonfények és bevételi statisztikák. Mi is lehetne közönségcsalogatóbb a Bűn Városában, mint koktélospohárral a kézben végignézni a pusztítás dekadenciáját?

Ki korán kel atombombát lel

Az első tesztet, melyre már a nagyközönséget is meginvitálták, 1952. április 22.-én, kedden reggel hajtották végre. News Knob sziklacsúcsán kétszáz gondosan kiválasztott riporter foglalta el megfigyelőpozícióját alig tizenhat kilométerre a helyszíntől.

A hatalmas A-bombát a Légierő négymotoros B-50-es Superfortress repülőgépe szállította kilencezer méter magasságba, majd Yucca Flat fölött, 9:30-kor kiengedte.

„A villanásból egy forrongó tűzgolyó bukkant elő, ragyogóbb és tombolóbb, mint amelyet a Bikini-atollnál vetettek be.

A lángoló örvény lassan az ég felé emelkedett, olyan hőfokon égve, melyet még azelőtt elképzeltünk, mielőtt megéreztük volna.” – tudósított az eseményről az újságírók egyike, Hugh Baillie. De nem a riporterek voltak a legközelebb a tűzhöz. A teszteket természetesen nem csak a las vegasi befektetők kedvére hajtották végre, hanem a hadsereg felkészülési gyakorlatának részét képezték, hogy ha szükségessé válik egy esetleges nukleáris támadás vagy háború bekövetkeztekor, egy éles helyzetben is megállják majd a helyüket a katonák. Felmérték a keletkező károkat, az emberi (és állati) szervezetre gyakorolt hatást, különböző harcászati taktikákat és a hadieszközök működőképességét az extrém hatások közelében.

És a közel ez esetben nem szépítő kifejezés, a közlegények és tisztjeik a detonációtól hat kilométerre helyezkedtek el, majd a robbanás után tíz másodperccel már „vigyorogva bújtak elő a fedezékeikből.” „Egy hajszál sem görbült meg, egy nyak sem rándult meg, egy fejben sem keletkezett semmilyen kár.” – jelentette Frank Dorn altábornagy a helyszínről a gyakorlat után

„Az egyetlen „sérülés”, melyet elszenvedtek, hogy telement a szájuk porral, mikor a bomba felrobbant.”

A ground zero területére egy óra negyven perccel később érkeztek meg, egyidőben az ejtőernyős alakulattal, akik a teszthelyszín felett ugrottak ki a gépből. Az optimista állítások ellenére, mely szerint az atombomba „ártalmatlan” a közelében tartózkodókra nézve, az emberek igenis tartottak a következményektől és joggal. Jim Bunting volt egyike annak a több mint háromezer tagú, nagyrészt a Tengerészgyalogság embereiből álló csapatnak, mely szemtanúja volt a legnagyobb amerikai földön történt nukleáris robbantásnak, a hetvennégy kilotonnás Shot Hoodnak, a Nevadai Sivatagban (összehasonlításképpen: a Hiroshimára ledobott Little Boy tizenöt kilotonnás volt).

1957. július 5.-ének hajnalában kezdődött a kísérlet, a napszemüveget viselő katonák, akik a detonációtól három kilométerre tartózkodtak, előzetesen azt a jótanácsot kapták, hogy takarják el a szemüket, amennyire csak tudják. Mikor a fehér fény felvillant, jól kivehetően látták a csontokat kirajzolódni a saját kezükben és karjukban. A robbanástól lángra kaptak a bokrok és a föld rázkódását még Los Angelesben is érezni lehetett. A tengerészgyalogosokat kirendelték az állásaikból, hogy elvégezzék a támadási gyakorlatokat. „Háborúsdit játszottunk, egészen az epicentrumig, ahol a homok üveggé olvadt.” – mesélte Bunting –

„Éreztük a ropogást a lábunk alatt. De nagyjából ennyi történt. Marha jó kis tűzijáték volt, gondoltuk. Jó kis tűzijáték.”

Bunting mindössze tizennyolc éves volt ekkor. Az egészségügyi problémái később kezdődtek, szívroham, három agyvérzés, aneurizma, két évig járni sem tudott. És ő még a szerencsésebbek közé sorolhatja magát, a halálos rákot elkerülte, hetvenhat évig élt.

A később atom veteránoknak nevezett katonákat, saját elmondásuk szerint, lényegében kísérleti nyulaknak használták az új fegyver tesztelésére, az, hogy ezzel az életüket sodorják veszélybe, milyen mértékben tudatosult az utasításokat kiadó felsőbb vezetésben, még ma is vita tárgyát képezi. Ma már jól ismerjük a radioaktív anyagok egészségre gyakorolt hosszútávú hatását, de hogy akkoriban mennyi biztos információval rendelkeztek róla, nehéz megmondani.

Mindenesetre az Atomenergia Bizottság biztosította a lakosságot, hogy “nincs veszély”, miközben a Nevada Teszt Helyszínen lefolytatott összesen 1021 robbantásból (ebből 921 földalatti ) több mint kétszázezer Peta-Becquerel radioaktív anyag jutott az atmoszférába. A National Cancer Institute felmérése szerint a környezetet szennyező jód 131 izotóp szintje a térségben ötszázszorosa volt a Csernobilban mért értékeknek,

a teszt helyszínen szolgálatot végző katonák körében pedig ötven százalékkal nőtt a leukémiás megbetegedések száma.

Náluk jobban csak a Downwindersek voltak kitéve a negatív hatásoknak, Utah, Arizona, Nevada és a többi környező állam lakói, akiknek otthonai fölé a szél elsodorta a nukleáris részecskéket, melyet megettek, megittak és belélegeztek.

Nukleáris láz

Mindeközben Las Vegasban egy másfajta kór kezdte szedni áldozatait: az atom mánia.

Naptárakat adtak ki, melyek pontosan mutatták, mikor érdemes kilátogatni piknikkosárral egy-egy szebb robbanást megfigyelni, atom koktélokat kevertek a bárokban az atom-stílusban megalkotott frizurákkal érkező vendégek számára, miközben az Atomic Singer, azaz Elvis Presley zongorázott nekik. Megválasztották a revű táncosnőt, Candyce Kinget Miss Atomic Blastnak 1952-ben, aki

“szépséget sugároz halálos nukleáris részecskék helyett”

- a róla hírt adó újságcikk szerint.

De akinek fehér gombafelhővel borított bikinis képe a legjobban képviselte az éra hangulatát és légkörét az Miss Atomic Bomb, szintén a Copa táncosnője, akiről azóta sem lehet sokat tudni, valószínűleg neve, a Lee A. Merlin is csak felett név volt. 1957 májusában jelent meg a fotója, az Operation Plumbbomb nevű robbantás sorozatnak a beharangozása képpen, mely során összesen huszonkilenc tesztet végeztek öt hónap alatt. Köztük a Shot Hoodot is, melyről Jim Bunting számolt be.

Kijózanodás

A mulatság végére a kubai rakétaválság tette a pontot 1962-ben. Miközben a szovjet és az amerikai politikusok farkasszemet néztek egymással a hidegháború egyik legfeszültebb szituációjában, a radioaktív varázs egy kicsit megkopni látszott.

Az 1963. augusztus 5.-én Moszkvában aláírt kísérleti robbantásokat szabályzó Limited Test Ban Treaty életbe lépése után betiltották a légköri detonációval járó teszteket, így ettől kezdve csak a föld alatt robbantottak. A tesztek teljes betiltásáról szóló nemzetközi megbeszélések kezdetekor pedig teljesen leálltak a kísérletekkel,

1992. szeptember 23. volt az utolsó nap, hogy atombomba robbant Nevadában.

Miss Atomic Bomb és az atomparty-k pedig mostanra már a nosztalgia gombafelhő alakú ködébe burkolóznak.

Ez a cikk eredetileg 2020.02.04-én jelent meg a Rakétán.

(Fotó: Wikimedia Commons)

Az ember, aki két atomtámadást is túlélt Az atombombára szokás úgy gondolni, mint olyan halálos fegyverre, ami elől nincs menekvés, és noha a történelem bebizonyította, hogy ez többnyire valóban így van, azért akadnak ellenpéldák is.