„A Homo sapiens stresszreakciói eredetileg életveszélyes helyzetekhez igazodtak, nem pedig ahhoz, hogy időben válaszoljunk egy e-mailre. Őseink jól alkalmazkodtak az időnként felbukkanó ellenségek vagy ragadozók okozta rövid, intenzív stresszhez. A lényeg az volt, hogy az oroszlán végül eltűnik”
– mondja Shaw. A folyamatos stressz ezzel szemben károsítja a reproduktív funkciókat, hozzájárul a meddőséghez és a spermiumszám csökkenéséhez, gyengíti az immunrendszert, rontja a kognitív teljesítményt, és az erőnlétet is visszaveti. Longman és Shaw paradoxonnak tartják, hogy a modern világ példátlan kényelmet és egészségügyi ellátást biztosít, mégis olyan környezetet teremt, amely sok szempontból árt az immunrendszernek, a kognitív működésnek és a reprodukciónak. A helyzet várhatóan romlik: ma a világ népességének 45 százaléka él városban, 2050-re ez kétharmadra nőhet.
De kezdjük kicsit korábbról, avagy fogjunk bele némi történeti, antropológiai áttekintésbe. Az ősközösségben élő ember hordákban élt, életformája a vadászat és a gyűjtögetés volt. Az emberré válás útján járó Homo erectus is ebben a társadalmi formában élt 1,8 millió évvel ezelőtt, és még az anatómiailag modern ember, a Homo sapiens is 300 ezer éve.
Aztán jóval később, mintegy 10 ezer évvel ezelőtt – már az úgynevezett mai ember, a Homo sapiens sapiens alfaj korában – kezdődött el a neolitikus forradalom, amivel együtt beköszöntött az életünkbe a földművelés és az állattartás korszaka, ezzel pedig a tudatos munkamegosztás is. Az ember tartósan letelepedett, kialakultak a falvak, majd a városok, és ezzel létrejött az agrártársadalom. A mezőgazdaság évszázadokon át meghatározta az emberek életét, a munka legfőbb formája a fizikai, szezonális, közösségi földmunka volt.
A 18–19. század fordulóján beköszöntött az ipari forradalom. A kor csúcstalálmánya a gőzgép volt, amely a befektetett energiát páratlan módon hasznosította, így a gyárak életre keltek, a tömeggyártás pedig valósággal kivirágzott.
A munka helyszíne részben átkerült a szántóföldekről a gyárakba, a falvakból a városokba. A korszerű eke és a négyes forgó megjelenésével a mezőgazdasági termelékenység hatékonysága alaposan feljavult, így többé már nem volt szükség annyi földművelőre, mint korábban. Az emberek egyre szűkebb feladatokra specializálódtak, a munkamegosztás egyre fontosabbá vált. A gépek gyökeresen megváltoztatták az addig kétkezi munkát végzők életét, a világ pedig az azt követő évszázadokban még jobban felgyorsult, és szinte teljesen elgépiesedett.
A 20. század közepén, az atomkorban a természettudományos kutatások és mérnöki fejlesztések új lendületet vettek, majd a századforduló végéhez érkezve, az információs társadalomban egyre inkább a digitalizációé és a techeszközöké lett a főszerep, a munka helye pedig lassan átkerült a képernyők elé. Az internet elterjedésével jóformán bárhonnan kapcsolatba léphettünk egymással, az információ egyre sebesebben, olcsóbban és hatékonyabban áramlott a bolygónkon, és egyre több ember fért hozzá.
A jelenkor idősei joggal érezhetik azt, hogy a fiatal koruk óta eltelt néhány évtized alatt teljesen kifordult magából a világ. Mózes és Jézus születése között mintegy 1300–1500 év telt el, az emberek mindennapi élete, öltözéke, szokásrendszere, technológiai eszköztára e két korban mégsem változott sokat, mivel a világ ekkor még statikus és lassan alakuló volt.
Az emberi agy egy viszonylag lassan változó környezethez alkalmazkodott évezredeken át, így aztán ne csodálkozzunk azon, hogy gyakran nem találjuk a helyünket, és zavarodottnak érezzük magunkat ebben a viharosan változó korban.
A századforduló végén elérkeztünk az információs társadalomba, ahol egyre inkább a digitalizációé és a techeszközöké lett a főszerep, a munka helye pedig lassan átkerült a képernyők elé. Ma pedig a nagy nyelvi modellek, avagy a kezdetleges mesterséges intelligenciák azok, amelyek teljesen felforgatják az életünket. Mit látunk? Egyre kevesebb idő kell ahhoz, hogy óriásit változzon az életmódunk, és egyre inkább érezni, amint sodródunk a technológiai szingularitás felé – ahhoz az elméleti ponthoz, amelytől sem felfogni, sem előre jelezni nem leszünk képesek érdemben, hogy mit hoz a drágalátos holnap.
Az evolúció lényege, hogy a fajok folyamatosan változnak a környezethez való alkalmazkodás révén. A kedvező tulajdonságok generációról generációra öröklődnek, így alakítva az élővilág sokféleségét. Esetünkben azonban már olyan gyorsan alakul a világunk, hogy egyetlen generáción belül feje tetejére áll a világ... talán többször is.
Az emberi agy egy viszonylag lassan változó környezethez alkalmazkodott évezredeken át, így aztán ne csodálkozzunk azon, hogy gyakran nem találjuk a helyünket, és zavarodottnak érezzük magunkat ebben a viharosan változó korban. De érdemes Liu Ce-hszin nagysikerű sci-fijének, A háromtest-probléma 33. fejezetébe belekukkantanunk, ahol tökéletesen összefoglalják azt, hogy az emberiség milyen hatékonyan tudja felgyorsítani a fejlődését.
„Mind alaposan tanulmányoztuk a Föld első üzeneteit. Leginkább a történelmükről szóló rész érdemel figyelmet. Vegyük a tényeket: az emberiségnek százezer évnél is több kellett, hogy a vadászó-gyűjtögető kortól a mezőgazdasági korig fejlődjenek. A mezőgazdasági kortól az ipari korig pár ezer földi év. Viszont az ipari kortól az atomkorig csupán kétszáz földi év. Utána pár évtized alatt beléptek az információs korba. Ez a civilizáció rendelkezik azzal az ijesztő képességgel, hogy fel tudja gyorsítani a fejlődését.”
Csakhogy ez a fejlődés elsősorban technológiai, és nem biológiai – az emberi evolúció rendkívül lassú: egy jelentős genetikai változás elterjedéséhez akár több ezer évre is szükség lehet. Ahhoz pedig, hogy kognitív készségeink, immunrendszerünk vagy reprodukciós képességeink hatékonyan működjenek egy életmódjában, kultúrájában és technológiájában gyorsan változó világban, a Biological Reviews szaklap szerint érdemes újragondolnunk kapcsolatunkat a természettel: több zöldterületre, természetközeli terekre, valamint a vadászó-gyűjtögető múlt élőhelyeit idéző környezetre lenne szükség, amelyek kedveznek a közvetlenebb társas kapcsolatoknak, a természetesebb emberi kommunikációnak, és így enyhíthetik a modern életmód stresszhatásait.
Ezek is érdekelhetnek:
(Forrás: Biological Reviews)
