A Gisr el-Mudir nevű kőfalról korábban azt hitték, hogy erődítmény vagy rituális elkerítés – azonban egy elmélet szerint ez egy hatalmas ülepítő gát lehetett.
A rendszer célja az volt, hogy felfogja a hirtelen áradások vizét, megtisztítsa azt a hordaléktól, majd egy bonyolult csatornahálózaton keresztül a piramis alatti aknákba vezesse. A hipotézis szerint a mérnökök a hidrosztatikai nyomást hívták segítségül:
Vízbeeresztés: A megtisztított vizet a piramis központi tengelyében kialakított aknákba irányították.
Felemelkedés: Ahogy az aknák telítődtek vízzel, a felszínen lebegő nehéz úszóművek (platformok) megemelkedtek.
Szállítás: A hatalmas kőtömböket ezekre a platformokra helyezték, így a vízszint emelésével a kövek „maguktól” felúsztak a kívánt építési szintre.
Ürítés: Miután a követ a helyére tették, a vizet leengedték, a platform pedig visszasüllyedt az alapzathoz a következő szállítmányért.
Dzsószer fáraó lépcsős piramisa az első valódi kőpiramis Egyiptomban, amely körülbelül i. e. 2650-ben épült. A szerkezete egyedülálló: a belsejében egy 28 méter mély függőleges akna található, amely tökéletesen alkalmas lehetett egy ilyen hidraulikus mechanizmus befogadására. Az ókori mérnöki tudomány így egészen más megvilágításba kerül – az akkori építészek ugyanis egyben a hidrológia mesterei is voltak.
Ha az elmélet bebizonyosodik, az azt jelentené, hogy az egyiptomiak már az Óbirodalom idején képesek voltak komplex csatornarendszereket és vízi emelőműveket tervezni, jóval korábban, mint ahogy azt eddig feltételeztük. Ez magyarázatot adhat arra is, hogyan épülhettek fel ilyen monumentális struktúrák viszonylag rövid idő alatt.
Bár a kutatás meggyőző, a régészek egy része még óvatos: további bizonyítékokat keresnek arra, hogy a sivatagi éghajlaton valóban rendelkezésre állt-e elegendő vízmennyiség a rendszer folyamatos üzemeltetéséhez.
Ez is érdekelhet:
(Forrás: Popular Mechanics, Research Gate)