Bemutatták a rendszert, ami a sci-fik okosotthonait a valóságba emelheti át

2022 / 09 / 22 / Bobák Zsófia
Bemutatták a rendszert, ami a sci-fik okosotthonait a valóságba emelheti át
A lakás (majdnem) minden okoseszköze tud majd kommunikálni az összes többivel egy új szabványnak köszönhetően, aminek első demonstrációjára már sor került.

A Matter nevű okosotthon rendszer ötlete a legbefolyásosabb cégek, az Amazon, a Google, az Apple és a Samsung együttműködésben született meg évekkel ezelőtt és egy ideálisabb, új módját ígéri az lakásokban található okoseszközök kezelésének. A Matterrel ugyanis lehetővé válik, hogy a különböző cégek által gyártott termékek akadálytalanul kapcsolódhassanak egymáshoz és ne okozzon problémát a sokféle rendszer közti átjárhatóság biztosítása.

Eddig az IoT (a dolgok internete) eszközök sokszor a saját, az adott gyártó által készített rendszerükkel működtek,

ami azt jelentette, hogy minden eltérő márkájú termék megvásárlása után külön-külön alkalmazást kellett letölteni és telepíteni a tulajdonosnak, esetleg egy-egy hubot is beszerezni, ha az egy cégtől származó eszközöket szerette volna összekötni. A berendezések irányítását is leginkább csak a hozzájuk tartozó app segítségével lehetett megoldani - ez a helyzet pedig elérhetetlenné tette és a fantáziák világába száműzte a régen megálmodott futurisztikus otthonokat, amelyek akár teljesen önállóan vagy minimális emberi beavatkozás nélkül irányítják, takarítják magukat és szolgálják ki a bennük élőket.

A Matter szabvány előzményei, vagyis a cégek által kompatibilissé tett eszközök már az elmúlt években is megjelentek, de a számos gyártó összefogásában megvalósuló új rendszer jelentősen megkönnyíti majd a kapcsolódást és azt, hogy az ideálisan működő, tehát a felhasználó számára kevés figyelmet és energiát igénylő okosotthon kiépítése egyszerűen kivitelezhető legyen. A Matterrel kompatibilis egységek telepítése nem igényli majd minden egyes új vásárlás esetében az új rendszer beüzemelését, hanem önmaguktól kapcsolódnak majd a már meglévő ökoszisztémához és egy-egy Amazon, Google Nest vagy éppen Samsung termék a másik cég alkalmazásával és hangasszisztensével is irányítható lesz.

A rendszer megjelenését erre az évre ígérte a fejlesztést végző CSA (Connectivity Standards Alliance) és az első alkalmazások bemutatójára már sor is került az IFA 2022 kiállításon. Az eseményen az Eve Energy okoskonnektorát, ami korábban az Apple okosotthon rendszerével, a HomeKittel volt irányítható, a Google Nest Hubbal, a Samsung SmartThingsével és az Amazon Alexájával kötötték össze és ezzel oldották meg a vezérlését, a cég bejelentése szerint pedig a jövőben megjelenő új termékek is rendelkeznek majd a Matter-kapcsolódási képességgel. A Matter emellett az Apple iOS 16.1 és iPadOS 16.1 béta verziójában is helyet kapott, így a fejlesztők már ismerkedhetnek a működésével, bár a szabvány bevezetésére még várni kell. A The Verge beszámolója szerint a Matter Accessories az iOS 16.1-et futtató iPhone-ok és iPadek beállítások menüjében jelenik meg és látható lesz rajta a Matterrel kompatibilis eszközök listája, ami a rendszer bevezetése után bővülhet majd a különböző okosotthon termékekkel.

Ahogy azt az Eve demonstrációja is előrevetítette, az átjárhatóság egyszerűbbé teszi majd a felhasználók dolgát és az egyre nagyobb automatizációt lehetővé tévő okosotthonok kiépítését - az okosotthonok pedig a kényelem biztosítása mellett egyre nagyobb szerepet kaphatnak az energiahatékonyság elősegítésében is, és megkönnyíthetik a fogyasztási szokások monitorozását és optimalizálását is.

(Fotó: Getty Images/Oscar Wong)

Az igazán okos otthon a villanyszámlán is spórol A Samsung a berlini IFA 2022 kiállításon mutatta be, hogy a mesterséges intelligencia és a hálózatba kapcsolt okoseszközök hogyan tudnak hozzájárulni a fenntarthatósághoz és az energiatakarékossághoz, igaz, ehhez jelenleg még tényleg a legmodernebb háztartási gépekre van szükségünk.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
A borsószem méretű, agyba ültethető eszköz elhozhatja a jövőt, amiben az agyi beültetés rutinműtétnek számít
A borsószem méretű, agyba ültethető eszköz elhozhatja a jövőt, amiben az agyi beültetés rutinműtétnek számít
Az implantátummal első körben pszichiátriai és neurológiai rendellenességek kezelésére fogják haszálni. Az eszköz 9 milliméter széles és nem tartalmaz akkumulátort, nem kell mélyre helyezni, így a későbbiekben egészen könnyen lehet majd beültetni a páciensekbe a kutatók tervei szerint.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.