Elon Musk három extrém forgatókönyve - ilyen lesz a közeljövő világa

A pénz lényegtelenné válik

“A pénz egy ponton megszűnik relevánsnak lenni a jövőben” - mondta Elon Musk szintén a szaúdi fórumon, utalva ezzel arra tendenciára, amivel szerinte a mesterséges intelligencia és a robotika folyamatos fejlődése alapjaiban változtatja meg a világot. A világ leggazdagabb embere ebben az esetben persze nem lenne tovább a leggazdagabb, de szerinte mégis valószínű, hogy maga a valuta lényegtelen lesz.

Ezt az elképzelését Musk szintén nem fejtette ki bővebben, de a pénz eltűnése minden bizonnyal szoros összefüggésben áll a munkára alapozott világ megváltozásával és a robotizációval. Musk egy november 30-ai interjúban a két ötletet egyébként részletesebben is körvonalazta, és magyarázata szerint a pénz azért veszíti el majd mostani szerepét, mert egy teljesen automatizált világban nem lesz szükség a javak elosztásában, illetve az előállított dolgok értékének meghatározásában a pénzre. A jövő valutájává az energia válhat majd.

(Fotó: GURUX10S/Pixabay)

Vissza a cikkhez

Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.