Öt korszakalkotó találmány, aminek a létezése a puszta véletlennek köszönhető

Beültethető szívritmus-szabályozó

Bár szívritmus-szabályozók már a 20. század első felében is léteztek, az első emberi testbe beültethető pacemaker kifejlesztésében a véletlen is komoly szerepet játszott. Wilson Greatbatch 1956-ban éppen egy oszcilloszkópot épített, amelynek a funkciója annyi lett volna, hogy regisztrálja a páciens szívritmusát, ám tévedésből rossz ellenállást rakott az áramkörbe, így pedig egy olyan eszközt kapott, amely az emberi szívritmus ütemével megegyező, egyenletes elektromos impulzusokat bocsátott ki magából. Greatbatch gyorsan felismerte, hogy egy ilyen eszköz a közvetlenül a szívbe vezetett elektródák segítségével képes lehet folyamatosan és megbízhatóan fenntartani a szívritmust, így az eszközt elkezdte állatokon tesztelni, 1960-ra pedig sikerült kifejlesztenie egy olyan pacemakert, ami már emberekbe is biztonságosan beültethető volt. Bár az első beültethető pacemaker technikailag nem az ő nevéhez kötődik, hiszen azzal két évvel megelőzte őt Ake Senning svéd sebész és Rune Elmqvist mérnök, ám Greatbatch találmányát széles körben az egyik legfontosabb mérföldkőnek tartják a ma használt pacemakerek kifejlesztésének a történetében.

(Forrás: The New York Times, MIT, Wikipedia 1, 2)

5/5
Vissza a cikkhez

Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.