Három meghatározó esemény, ami január 23-án történt a világban

A Pioneer-10 utolsó suttogása

A Pioneer-10 űrszonda 1972. március 2-án indult az űrbe hosszú és kalandos útjára, ami végül egészen messzire vezette a bolygóktól, és számos érdekes találkozást hozott számára. A szonda elsődleges feladata a Jupiter megfigyelése volt, ami különösen izgalmas és nagy jelentőségű eseménynek ígérkezett, korábban ugyanis még egyetlen űreszköz sem tudott a Marsnál távolabb jutni az űrben. A szonda 21 hónapon keresztül utazott a Jupiterhez, ezalatt áthaladt a Mars és Jupiter között elhelyezkedő aszteroidaövön, majd feladata végeztével a Naprendszer egyre külsőbb területeire jutott RTG (radioizotópos termoelektromos generátor) rendszerével, ami az energiát biztosította tudományos műszerei számára. Az aszteroidaövön való átkelése hét hónapon át tartott, és sok feszült pillanatot tartogatott: egy ízben egy közel 24 kilométer széles kisbolygó mellett vezette el az útja, de végül sértetlenül került ki a veszélyes körzetből.

Az eredeti tervek szerint 21 hónapig üzemelt volna a szonda, de jóval túlszárnyalta az elvárásokat, és egészen a 2000-es évekig kitartott, az RTG rendszer azonban nem tudta ennél tovább energiával ellátni, és a Pioneer-10 2003. január 23-án elküldte utolsó jelét a földi irányítóközpont számára. Eddigre a szonda 12 milliárd kilométerre távolodott a Földtől, így utolsó üzenete 11 óra és 20 perc alatt érte el a bolygót. Mivel a kommunikációs kapcsolat végleg megszakadt a Pioneerrel, ezért nem lehet tudni, azóta hol tart az űrben.

(Forrás: NASA, Fotó: NASA)

Vissza a cikkhez

Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.