Etikátlan emberkísérletek, amelyek a legvadabb összeesküvés-elméleteket is túlszárnyalták

Tuskegee Szifilisz Kísérlet

Az Egyesült Államok Közegészségügyi Szolgálata négy teljes évtizeden át, 1932-től 1972-ig, rendkívül etikátlan kísérletet végzett Alabama egy városában, Tuskegee-ben, aminek során a helyi lakosokat használták egy súlyos betegség feltérképezésének alanyaként - csak éppen a kísérleti alanyoknak nem szóltak erről.

A helyi egyetem segítségével végzett programban kizárólag afroamerikai állampolgárokat vontak be, akik korábban elkapták a szifiliszt, és a betegség valamelyik (főként késői) fázisában jártak. A közel 400 beteg résztvevő (plusz 200 egészséges ember, akik kontrollcsoportként szolgáltak), annyit tudott, hogy betegségükkel összefüggő programban vesznek részt, de az egészségügyi szervezet megtévesztőleg azzal áltatta őket, hogy kezelést kapnak a program időtartama alatt.

Valójában erről szó sem volt.

A jellemzően a szegényebb rétegből kikerülő résztvevőket arra használták, hogy a kezeletlen szifilisz különböző stádiumait, tüneteit és évek során tartó fejlődését vizsgálják. Mindezt annak ellenére, hogy akkoriban már felfedezték a penicillin gyógyhatását, és az 1940-es évek elejétől kezdve rendszeresen és széles körben alkalmazták is a szifiliszes betegek gyógyítására. Ami még nagyobb problémát okozott, és több elkerülhető halálhoz vezetett, az a hatóságok azon döntése volt, hogy egyáltalán nem árulták el az embereknek, hogy szifiliszben szenvednek, inkább azt mondták nekik, hogy valamilyen vérbetegség miatt kezelik őket.

A tuskegee-i kísérletben részben azért “használták” az afroamerikai lakosokat, mert a teóriák szerint ők fogékonyabbak voltak a szifilisz fertőzésre, de sokak szerint az amerikai kormány mélyen gyökerező rasszizmusának világos példája volt az eset. Az eredetileg néhány hónaposra tervezett kísérletet végül 1972-ben szüntették csak be, miután a program valódi természetéről kiszivárgott híreket a sajtó is megírta, és már nem tudták tovább titkolni az igazságot.

Negyven év alatt több mint 200-an haltak bele a kezeletlenül hagyott betegségbe vagy a fellépő szövődményekbe,

és több résztvevő házastársa, illetve időközben született gyereke is elkapta a szifiliszt, amivel még születés előtt megfertőződhet a magzat. A tuskegee-i kísérlet hosszan tartó következményei a mai napig éreztetik hatásukat: többen ennek tulajdoníthatják az afroamerikai lakosok bizalmatlanságát a hivatalos egészségügyi szervezetek programjai iránt, illetve ez lehet az egyik kiindulópontja a 80-as, 90-es évek hódító AIDS-összeesküvés-elméletnek is, ami szerint az Egyesült Államokban a HIV vírust szándékosan szabadították rá az afroamerikai lakosságra, hogy megtizedeljék őket.

(Forrás: EBSCO, Fotó: National Archives Atlanta/Wikimedia Commons)

Vissza a cikkhez

Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.