Ha le tudnánk szállni a felszínén, nemcsak a hőség végezne velünk azonnal, hanem az orrfacsaró záptojásszag is, amit a légkörében lévő brutális mennyiségű hidrogén-szulfid és kén-dioxid áraszt.
A kutatók szerint ez a világ egyfajta átmenet a szilárd kőzetbolygók és a gázóriások között, de a sűrűsége gyanúsan alacsony maradt. Harrison Nicholls, az Oxfordi Egyetem kutatója és csapata a James Webb-űrtávcső adatait hívta segítségül, hogy megfejtse a rejtélyt. A Nature Astronomy folyóiratban közzétett tanulmányuk szerint a bolygó egyáltalán nem ott született, ahol most van. Eredetileg sokkal távolabb, a rendszer fagyos peremén jött létre, ahol bőségesen jutott neki kénből és más illékony anyagokból, majd egy kozmikus vándorlás során került jelenlegi helyére.
Mostanra olyan közel kering vörös törpe csillagához, hogy a Merkúrnál is hatszor szorosabb pályán mozog.
Ez a közelség, kombinálva a szomszédos bolygók gravitációs rángatásával és a sűrű légkör üvegházhatásával, állandóan olvadt állapotban tartja a felszínt. A szakértők szerint a bolygón egy különös kénkörforgás zajlik: a gázok a magmaóceánba merülnek, majd onnan újra a légkörbe pöfögnek, miközben a csillag sugárzása folyamatosan kémiai elegyeket kever belőlük. Tim Lichtenberg, a Groningeni Egyetem munkatársa szerint az L 98-59 d tökéletes példa arra, hogy a galaxisunk tele van olyan extrém világokkal, amikről korábban fogalmunk sem volt.
Ezek is érdekelhetnek:
(Forrás: Nature Astronomy, Skyandtelescope.org)
