A struktúra azonban nagyon is valós, és hosszú geológiai folyamatok eredménye. A kutatók szerint a jelenség úgy jött létre, hogy a magma mozgása játszhatta a főszerepet. A forró kőzetolvadék felfelé nyomult, de nem tudott a felszínre törni, így végül a rétegek között hűlt ki.
Az évmilliók során a környező puhább kőzeteket elhordta a szél és a víz, hátrahagyva ezt a kemény, ellenálló, „magmasapkás” dómot. A Live Science beszámolója szerint az alakzat belső gyűrűi gránitból és más vulkáni kőzetekből épülnek fel, amelyek egyfajta természetes erődítményt alkotnak a sivatagban – a Nemzetközi Űrállomásról nézve pedig egészen pazarul fest.
A gyűrűs szerkezetek nemcsak geológiai szempontból érdekesek, hanem régészeti jelentőségük is van. A területen ugyanis ősi sziklarajzok találhatók, amelyek azt bizonyítják, hogy egykor emberek is éltek ezen a ma már zord, sivatagos vidéken. Ezek a rajzok betekintést nyújtanak a múltbeli környezetbe és az itt élő közösségek életébe. A Szahara ma kietlennek tűnik, de egykor jóval barátságosabb, élhetőbb vidék lehetett. Az ilyen leletek segítenek megérteni, hogyan változott a klíma és az emberi jelenlét az idők során.
Az űrből készült felvételek különösen jól kiemelik a képződmény szabályos mintázatát, amely a földről nézve sokkal kevésbé feltűnő. Ez is jól mutatja, mennyire fontos szerepet játszanak az űrkutatás eszközei a Föld megismerésében.
Ezek is érdekelhetnek:
(Forrás: Live Science)
