Balatongyörök felett, a Keszthelyi-hegység meleg, száraz déli lejtőin a sekély, sok helyen sziklás talajon alacsonyabb, ligetes, helyenként bokorerdő jellegű állományok alakultak ki. Legfontosabb fafajuk a virágos kőris, amely mellett molyhos tölgy, barkócaberkenye, lisztes berkenye és vadkörte is megtalálható. A változatos cserje- és gyepszint számos védett növény- és állatfajnak biztosít élőhelyet.

A ma látható gazdag élővilág különösen figyelemre méltó, ha tudjuk: a terület az elmúlt évszázadokban többször is gyökeresen átalakult.

Erdőből kopár terület

Az 1800-as évek végére a térség erdeit nagyrészt kiirtották, a területeket pedig főként kecskék és juhok legeltetésére használták. A növényzet megritkulása miatt a talaj védtelenné vált, a gyepek nyárra kiszáradtak, és a korabeli leírások szerint porviharok is kialakultak. Az évezredek alatt létrejött vékony termőréteg néhány évtized alatt jelentős részben eltűnt. A kopár területek újraerdősítését az 1800-as évek végén kezdték meg.

Az erdész elődök sokszor szinte talaj nélküli hegyoldalakon dolgoztak: a csemeték ültetőhelyeihez puttonyokban hordták fel a földet, a fenyőcsemetéket pedig agyagból és trágyából készített edényekben nevelték, majd ezekkel együtt ültették ki.

A feketefenyő átmeneti szerepe

A kopárfásításhoz azért választották a feketefenyőt, mert a sekély, sziklás talajon, a forró nyarak és a kevés csapadék mellett is életképesnek tartották. A telepítések sikeresek voltak, és az 1990-es évekre a Keszthelyi-hegység déli részének erdőképét jelentős részben feketefenyvesek határozták meg. A 2011-es és 2012-es rendkívüli szárazság azonban nagyarányú fenyőpusztulást okozott. Az elhalt és veszélyessé vált fákat jelentős területeken el kellett távolítani. A feketefenyő ugyanakkor fontos átmeneti szerepet töltött be: mérsékelte a szélsőséges körülményeket, szerves anyagot halmozott fel, és olyan mikrokörnyezetet teremtett, amelyben az őshonos fafajok ismét megtelepedhettek.

A fenyők eltávolításakor ezért sok helyen már jelen volt a természetvédelmi szempontból értékesebb, őshonos erdő.

Napjainkban elsősorban a virágos kőris újul erőteljesen, az állományok idősödésével pedig várhatóan tovább nő a molyhos tölgy, valamint az értékes elegyfajok aránya. A gazdag cserje- és gyepszinttel együtt ezek az erdők sokféle élőlénynek adnak otthont, köztük védett cincérfajoknak is.

Felkészülés a változó klímára

A Bakonyerdő Zrt. szakembereinek feladata az őshonos erdők természetes megújulásának segítése, az értékes elegyfajok megőrzése és az állományok ellenálló képességének erősítése. A lehetőségeknek ugyanakkor határt szabnak a termőhely adottságai. A déli lejtők már ma is az ország legmelegebb és legszárazabb erdőterületei közé tartoznak, ezért a további felmelegedés és a gyakoribb aszályok az itt élő fajokat is tűrőképességük határára sodorhatják. Az erdők a jövőben helyenként felnyílhatnak, ligetesebb, gyepesebb élőhelyekké alakulhatnak.

Az ilyen átalakulások nem néhány év, hanem több évtized, sokszor évszázad alatt zajlanak. A terület története jól példázza, hogy a mai erdők a természeti folyamatok, az emberi tájhasználat és több nemzedék erdészeti munkájának közös eredményei.

A Keszthelyi-hegység erdeinek múltjával, a feketefenyő szerepével és az őshonos erdőtársulások visszatérésével az Erdőmánia YouTube-csatorna új epizódja is foglalkozik, a Bakonyerdő Zrt. szakembereinek közreműködésével.

Korábban a Bakonyerdőben a Player is készített riportot, amelyben az FSC tanúsítvány mögött álló fenntartható erdő fogalmát jártuk körül.

(Forrás, fotók: Bakonyerdő Zrt.)