A tudományos eseményeken svéd, amerikai, angol, kínai, orosz, kanadai és magyar előadók mutatták be legfrissebb bizonyítékaikat a hidrogén nehéz izotópjának élettani hatásairól. Az eredmények nemcsak a biológiai folyamatok szabályozásával kapcsolatos ismereteket gazdagították, hanem kijelölték a klinikai alkalmazás kiterjesztésének új irányait is, különös tekintettel a daganatos és metabolikus kórképekre.
Az április 22–23-án megrendezett V. Nemzetközi Deutériumdepléció Konferencián konferencia programjában szereplő tizennégy előadást olyan rangos intézetekből érkezett kutatók tartották, mint például a svéd Karolinska Intézet, az amerikai Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT), a Tulane Egyetem vagy a Lisszaboni Egyetem. A konferencia egyik fő előadója Csonka I. Gábor volt, a Tulane Egyetem professzora, aki szerzőtársaival A549 tüdődaganatos sejtekkel végzett vizsgálatok során igazolta, hogy
míg a deutériumdúsítás felerősíti a gyulladással és invázióval kapcsolatos jelátviteli utakat, addig a deutériumcsökkentés ezek rendszerszintű alulszabályozását eredményezi, közvetlenül gátolva a rák kialakulásáért felelős gének működését.
Csonka professzor a deutériumkoncentrációt az onkogének átírásának (transzkripciójának) egyértelmű modulátoraként azonosította. Kiemelt figyelem kísérte Roman A. Zubarev, a svéd királyi Karolinska Intézet professzorának előadását is, amely cáfolta a hagyományos passzív izotóp modellt, mely szerint az izotópok az anyagcsere-folyamatok passzív nyomjelzői.
Zubarev professzor rámutatott; nemcsak a hidrogén, hanem az oxigén, a nitrogén és a szén nehéz izotópjai is aktív befolyást gyakorolnak a biológiai rendszerekre. Kísérleti bizonyítékai szerint a tudományos közösség drámai paradigmaváltás előtt áll; a deutériummodulált étrend és a nehézizotóp-arányok szabályozása kulcsfontosságú orvosbiológiai alkalmazássá válhat a közeljövőben.
A lisszaboni egyetemről érkező, és az Aqua-Synapse program keretében is kutatásokat végző Tatyana Strekalova állatmodellben igazolta a csökkentett deutériumtartalmú víz (DDW) idegsejteket védő hatásait. A DDW-t fogyasztó alanyoknál a fokozott hedonikus érzékenység (a pozitív ingerekre, örömre való fokozott fogékonyság), újdonságfelfedezés és javuló memória mellett olyan kulcsfontosságú gének (pl. Egr1, Per2, Homer1) agyi kifejeződésében mértek változást, amelyek a sejtszintű stresszért, az idegi plaszticitásért és a regenerációért felelősek.
Ezek is érdekelhetnek:
(Forrás: HYD)