Az orosz légitársaságok számára a nyár hagyományosan az év legforgalmasabb időszaka, amikor szinte minden hadra fogható repülőgépre szükség van, ám idén a flották jelentős része a földön vesztegel, mert a nemzetközi szankciók miatt egyre nehezebb biztosítani a karbantartáshoz szükséges alkatrészeket.
A Kommersant gazdasági lap elemzése szerint a piac nagyjából 90 százalékát lefedő 11 legnagyobb orosz légitársaság összesen 673 utasszállító repülőgépet üzemeltet, ezek közül azonban jelenleg 130 nem vesz részt a forgalomban. Ez azt jelenti, hogy a teljes flotta közel ötöde kiesett, ami jóval magasabb a megszokottnál.
Normál körülmények között még a nyári csúcsidőszakban is legfeljebb a repülőgépek mintegy tizede áll hosszabb ideig karbantartás miatt, vagyis a mostani 19 százalékos arány ezért arra utal, hogy a szankciók hatása már a mindennapi működésben is egyre látványosabban jelentkezik.
A problémák nagyon eltérő mértékben érintik az egyes légitársaságokat: az állami Aeroflot-csoport egyelőre viszonylag stabil helyzetben van, miközben több kisebb vagy magántulajdonú vállalat flottájának jelentős része már nem repül. Ha az Aeroflot-csoportot nem számítjuk, akkor a többi légitársaság Airbus- és Boeing-gépeinek közel egyharmada jelenleg üzemképtelen. A fapados Pobeda továbbra is a teljes flottáját szolgálatban tartja, az Aeroflotnál pedig mindössze a repülőgépek 4 százaléka esett ki a forgalomból, a Rossiya Airlines esetében ugyanakkor már minden ötödik gépnél is több áll karbantartás vagy tárolás miatt.
A legkomolyabb nehézségekkel az S7 Airlines és a Nordwind Airlines néz szembe: az S7 flottájának közel harmada – köztük 32 korszerű Airbus A320neo – jelenleg nem repülhet, a Nordwind gépeinek pedig már 44 százaléka kiesett a forgalomból. A Smartavia flottájának csaknem egynegyede szintén a földön maradt, míg az Ural Airlines, a Red Wings és az Azimut repülőgépeinek nagyjából ötöde nem áll rendelkezésre. Az Azur Air helyzete még ennél is nehezebb, ott ugyanis egy hatósági vizsgálat hajtóműproblémákat tárt fel, ezért a 23 repülőgépéből jelenleg mindössze hat kapott engedélyt a repülésre. Az iparági források mindezek ellenére úgy vélik, hogy mivel Oroszország már több mint négy éve kénytelen szembenézni ezzel a helyzettel, a szektor működőképessége az ágazat meglepő ellenállóképességét bizonyítja.
(Forrás: AeroTime, fotó: Getty Images)
Ez is érdekelhet:
Itt állíthatod be, hogy a Rakéta az elsők között legyen a Google keresőben