A HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat csütörtöki közleménye szerint a HUN-REN SZTAKI munkatársai, Csató László és Gyimesi András egy új valószínűségi modellel vizsgálták meg a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) ahatásait. Elemzésük arra figyelmeztet, hogy a jó szándékú szabálymódosítások könnyen visszájára sülhetnek el.
A FIFA döntése értelmében a 2026-os világbajnokságon a korábbi 32 helyett már 48 csapat vesz részt, ráadásul a csoportharmadikok kétharmada is továbbjuthat, az azonos pontszámnál kialakuló holtversenyeket pedig a gólkülönbség helyett az egymás elleni eredmény dönti el. Bár a felszínen ez több gólt és nagyobb show-t ígér, a háttérben meghúzódó stratégiai ösztönzők gyökeresen megváltoznak.
A HUN-REN SZTAKI szakértői statisztikai módszerekkel és szimulációkkal vizsgálták meg ezen intézkedések hatásait, és vetették össze azokat a korábbi négy világbajnokság adataival. Külön-külön számszerűsítették az új szabályok hatását, majd megnézték, ezek a hatások hogyan mérséklik vagy erősítik egymást.
A kutatás rávilágított, hogy a reformok miatt csaknem megduplázódik a tét nélküli mérkőzések száma a csoportkör utolsó fordulójában. Az ilyen, a továbbjutást már semmilyen módon nem befolyásoló találkozók valószínűsége a korábbi 20 százalék alatti szintről csaknem 35 százalékra emelkedik. Ez azt jelenti, hogy a 24 utolsó fordulós meccsből várhatóan 8-nak nem lesz valódi tétje.
A tanulmány szerint a gólkülönbség helyett bevezetett egymás elleni eredmény alkalmazása korán "befagyasztja" a pozíciókat, így több mint 5 százalékponttal növeli a tét nélküli mérkőzések gyakoriságát. A szakemberek ugyanakkor hozzátették: a módosításoknak pozitív hozadéka is lehet. A legjobb csoportharmadikok továbbjutása miatt a háromszorosára (15-20 százalékra) nő azon mérkőzések aránya, ahol mindkét csapat offenzív támadójátékkal biztosíthatja a helyét az egyenes kieséses szakaszban. A szerzők teljes, angol nyelvű tanulmánya az arXiv oldalon olvasható.
Ez is érdekelhet:
(Forrás: arXiv)
Itt állíthatod be, hogy a Rakéta az elsők között legyen a Google keresőben