Szimpatikus kis villanyautó Indiából

2021 / 08 / 18 / Rácz Tamás
Szimpatikus kis villanyautó Indiából
A Tata Tigor EV kicsi, gyenge, egyszerű autó, mégis nagyobb szerepe lesz az elektromos mobilitás térhódításában, mint az ezerlóerős villany-csodák bármelyikének.

Az autóipari híradások az elektromos mobilitással kapcsolatban néha mintha másról se bírnának szólni, csak ezer lóerős villanyautókról, négytonnás elektromos Hummerekről, óriási amerikai villany-pickupokról. Pedig ha körülnézünk egy magyar vagy akár egy nyugat-európai város utcáin, jól láthatjuk, hogy igazán nagy hatással nem ezek a kevesek számára elérhető rétegmodellek lesznek majd az autózás CO2-emissziójának csökkenésére.

Szerencsére ha ritkán is, de azért időnként bemutatkozik egy-egy földhözragadtabb, elérhetőbb, szegényebb vidékeken is életképes villanyautó is valahol a világban. Ilyen a Tigor EV is, a Tata Motors ma bemutatott újdonsága.

Az india kisautó állandó mágneses, váltóáramú szinkronmotorja mindössze 55 kW, 75 lóerő teljesítményű, forgatónyomatéka 170 Nm. A lítium-ion akkumulátor kapacitása 26 kWh, a motorvezérlő elektronika folyadékhűtést kapott. Az autó elektromos komponenseire (mely összességében a Ziptron nevet kapta a Tatánál) a gyártó az elektromos autózásban szokásos 8 év vagy 160 ezer kilométer garanciát vállal.

Az akkumulátor töltési teljesítményéről pontos adatokat még nem árult el a gyártó, de mivel azt mondják, a CCS-csatlakozós gyorstöltővel az akku kevesebb mint egy óra alatt tölthető fel 80%-ra, valószínűsíthetően a Dacia Springhez hasonlóan 30 kW lehet a maximális töltési kapacitás. Otthoni konnektorról egy teljes töltés időszükséglete 8,5 óra.

Egy városi autóba mindez elég is, és a Tigor EV nagyon is városi autó. Az egyetlen menetdinamikai adat, amit a Tata megadott, hogy a 0-ról 60 km/h-ra való gyorsuláshoz 5,7 másodperc kell a kis kocsinak. Ami nem is olyan kicsi. Az ötszemélyes karosszériában 316, pótkerék nélkül 375 literes csomagtartót sikerült kialakítani.

A kocsi vételáráról sajnos egyelőre szintén nincs pontos információ. A hivatalos értékesítés augusztus 31-én indul, addig csak annyi biztos, hogy Indiában 21 ezer rúpia, kb. 85 ezer forint foglaló befizetésével lehet benevezni a Tigor EV-re.

További cikkek a témában:

Európa legsikeresebb elektromos autója a Tesla Model 3 volt az első félévben Az amerikai villanyautóból kétszer annyi fogyott el júliusig, mint a második helyezett VW ID.3-ból.

Hat év múlva az elektromos autók már olcsóbbak lehetnek, mint a benzinesek Egy új elektromos autó ma még csaknem kétszer annyiba kerül, mint egy hasonló tudású belső égésű motoros autó, a Bloomberg NEF piacelemző számításai szerint viszont ez a következő években radikálisan változni fog, 2030-ban pedig már olcsóbban vehetünk majd villanyautót, mint amennyiért ma egy benzinmotoros kocsit kapnánk.

A Volkswagen vezérigazgatója szembesült a valósággal: macerás dolog a villanyautózás Herbert Diess a saját bőrén tapasztalta, mennyire sok még a fejlesztenivaló a hézagos, kényelmetlenül használható gyorstöltő-hálózatban.


Gamernek keresel karácsonyi ajándékot? Mondjuk a tuti tippeket!
Ha nem szoktál játszani, akkor gamer barátodnak vagy családtagodnak karácsonyi ajándékot választani extra kihívást jelent, ezért az Acer segítségével mondunk öt tippet, amivel sikert arathatsz.
Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
Jövő januárban indul első útjára a világ legnagyobb luxushajója
Jövő januárban indul első útjára a világ legnagyobb luxushajója
Az Icon of the Seas hivatalosan 2024. január 27-én mutatkozik be, az utasok egy Miami és a Karib-tengeri szigetek közötti körúton élvezhetik majd először a 250 ezer tonnás, 365 méter hosszú óriáshajó kényelmét.
Egy gombnyomással kiengedhető, autógumiba épített hóláncot fejleszt a Hyundai és a Kia
Egy gombnyomással kiengedhető, autógumiba épített hóláncot fejleszt a Hyundai és a Kia
A hagyományos hóláncot a kerékbe integrált alakemlékező ötvözetből készült eszköz váltja fel.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.