1945 óta nem találják a tűzben rekedt Sodder gyerekek holttestét
2021 / 03 / 03 / Perei Dóra
1945 óta nem találják a tűzben rekedt Sodder gyerekek holttestét
A karácsony, és különösen a szenteste sokak számára az év legmeghittebb napja, amikor végre szeretteik körében élvezhetik az ünnepeket. Míg mások ilyenkor gyakrabban gondolnak azokra, akik többé már nem lehetnek velük. Az amerikai Sodder család leszármazottainak ugyancsak különleges dátum volt 1945. december huszonnegyedike, ám sajnos a szó tragikus értelmében. Több mint hetven évvel ezelőtt ugyanis ezen a napon kigyulladt az otthonuk, ami nemcsak földi javaikat semmisítette meg, de a család egy része is a lángok martalékává vált – legalábbis a hivatalos források szerint.

Az Olaszországból Amerikába menekült család ugyanakkor sosem fogadta el a rendőrségi jegyzőkönyvet, és az összeesküvés elméletektől kezdve az olasz maffia bevonásáig számos teóriát megpróbáltak felgöngyölíteni, sikertelenül. Ám hiába az idő múlása, Amerika-szerte máig mozgatja az emberek fantáziáját, vajon mi lett a sorsa a kigyulladt házból eltűnt öt gyereknek – kiknek csontjait sosem találták meg a nyomozás során.

Szabályos gyilkossági rituálén, ritka brutálisan ölhették meg Szekenenré fáraót Egy új kutatás szerint Szekenenré Ta-aa fáraó ritka pórul járt a háborúban, amely a vízilovak miatt tört ki.

A tragédia éjszakája

George Sodder Olaszországból települt Nyugat-Virginia államba, ahol népes családjával, feleségével és tíz gyermekével békésen élték mindennapjaikat Fayettevilleben. 1945 szentestéjén azonban tűz ütött ki, és a tíz gyermekből ötnek nem sikerült kimenekülne. Vajon elképzelhető, hogy a házban ragadt gyermekek, Maurice (14), Martha (12), Louis (9), Jennie (8) és Betty (5) csontjai hamuvá égtek?

Vagy valami teljesen más áll eltűnésük hátterében?

Életük utolsó szentestéjét pontosan úgy töltötték, mint korábban bármikor, egyedül a seregben szolgáló Joe nem volt otthon. Miután mindenki lefeküdt, az édesanya, Jennie - a tűz kitörése előtt - telefonhívásra ébredt, ám a hívó téves kapcsolásra hivatkozott, majd Jennie vallomása szerint gúnyos kacaj kíséretében letette a kagylót. Még lefekvés előtt a feleségnek feltűnt, hogy a ház ajtaja nyitva állt, a függönyöket elhúzták, a lenti lámpák pedig továbbra is égtek. Miután mindent elrendezett, visszafeküdt aludni, majd hajnali egykor szokatlanul erős koppanásra riadt fel, a hangok pedig a háztető felől jöttek: ekkor csaptak fel a lángok, a telefon viszont nem működött, hiába próbált segítséget kérni. A nagyobb gyerekek szerencsésen kimenekültek, a kisebbekért visszamenni azonban öngyilkosság lett volna. A tűz gyorsan pusztított, mire a tűzoltók kiértek, addigra a néhai családi fészekből por és hamu maradt.

Túl sok volt a véletlen

Bár a halotti bizonyítványokat mind az öt gyerek számára kiállították, a szülők a gyásszal együtt számos kétellyel is szembesültek. A leggyanúsabb körülmény a csontok nyom nélküli elporladása volt. Ennek kapcsán Jennie kísérletezésbe fogott, és megpróbálta kideríteni, vajon képes-e negyvenöt perc alatt állati csontokat porrá égetni, de nem járt sikerrel. Később a helyi krematórium üzemeltetőjétől megtudta, hogy a teljes megsemmisülés ezer fok alatt nem történik meg. Egy háztűznél ez talán nem lehetetlen, ugyanakkor még hamvasztáskor is gyakori, hogy megmaradnak a csontok, melyeket külön le kell darálni - a Sodder család esetében pedig semmiféle maradványt sem találtak az igazságügyi szakértők. Jennie Sodder konyhai edényei is épségben megmaradtak: ez pedig szintén azt támasztja alá,

a tűz nem volt elég hosszú, hogy nyom nélkül eltüntessen öt holttestet.

Minderre bónuszként még rátett egy lapáttal, hogy a szakértők megállapították, a telefont nem a tűz tette tönkre, hanem valaki elvágta a zsinórokat, és nemcsak náluk, a szomszédoknál is. Ahogy azt is baljós jelnek vették, hogy az egyik fiúk elmondása szerint a tűzesetet megelőző napokban egy idegen férfi minden délután az autójából figyelte, ahogy a kisebbek hazaérnek az iskolából. Lehetséges, hogy gyerekkereskedő volt, és a Sodder gyerekeket szemelte ki következő áldozatnak? Eltekintve a működésképtelen telefontól, az sem derült ki, hogy a közeli tűzoltóállomásról miért tartott olyan sokáig, mire kiértek a tűzoltók. Az édesapa kétségbeesve kereste a létrát, hogy feljusson a padlástérben rekedt gyermekeiért, de miután nem találta a helyén, teherautói tetejéről tervezte a mentőakciót: azok azonban nem indultak, bár előző nap még hibátlanul működtek. A baleset előtt néhány héttel becsengett hozzájuk egy munkát kereső férfi is, és miután a férj elhajtotta, amaz vészjóslóan megjegyezte, hogy a házbéli vezetékek egy napon nagy tüzet fognak okoznak majd. Akkor még úgy gondolták, csak a rosszindulat beszélt belőle, de a biztonság kedvéért a családfő másnap kihívta a helyi villanyszerelőket, akik mindent rendben találtak. Nem sokkal a veszélyt sejtető idegen után egy életbiztosításokkal házaló ügynök is tiszteletét tette Sodderéknél. A drága biztosításokat visszautasították, de feltűnt nekik, hogy ez az ember is speciálisan tűzesetre vonatkozó jótállást akart eladni. Távozásakor az ügynök fenyegetően utalt George olasz származására, a férfi által mélyen gyűlölt Mussolinire, és hozzátette: megérdemli, hogy a lángokban veszítse életét ő és családja is. Vajon az olasz maffiának lehet köze a tűzvészhez? Ezt alighanem már sosem tudjuk meg.

Máig nincsenek konkrét bizonyítékok

Az eset után több névtelen telefonhívás érkezett a szülőkhöz, hogy hol látták legutoljára a gyerekeket, de közülük egyik sem bizonyult hitelesnek. A család még egy táblát is helyezett a tizenhatos út mellé, ami negyven éven keresztül rendületlenül hirdette az eltűnt személyeket, és a megtalálónak ígért busás jutalmat: a szülők nem adták fel, halálukig hazavárták gyermekeiket. George Sodder halála előtt alig egy évvel egy fotó jutott a család birtokába egy fiatal férfiról,

„Louis Sodder. Szeretem Frankie bátyámat.” felirattal.

A kép eredetének felkutatására bérelt magánnyomozó azonban nem bukkant a feladó nyomára, az édesapa pedig 1969-ben összeroppant a reményvesztettségtől. Felesége 1989-ig várta a csodát, de végül neki is úgy kellett eltávoznia, hogy a rejtélyre soha nem kapott magyarázatot. A legfiatalabb, ma is élő Sodder gyermek, Sylvia nem tágít az elmélet mellől, miszerint testvérei gyerekrablás áldozatai lettek, a tűzvész pedig csupán a figyelemelterelést szolgálta. A rendőrség ennek ellenére lezárta az ügyet, feltételezhetően azért, mert több évtized távlatából képtelenség lenne akármilyen bizonyítékot előásni, pláne, egy tűzvésszel kapcsolatos esetben.

További cikkek a témában:

Az amerikai kongresszus bizottsága szerint nem kéne betiltani a gyilkosságra felhatalmazott autonóm fegyvereket Az amerikai kongresszusnak arra kellett választ adnia, hogy az USA hadserege képes legyen-e autonóm gyilkos robotokat kifejleszteni, melyek akár halálos erőt is használhatnak az emberek ellen, vagy sem.

Újra megoldották a Gyatlov-rejtélyt, a szovjetek titokzatos X-aktáját 1959-ben kilenc orosz túrázó halt meg érthetetlen körülmények között az Urál hegység fagyos hágóján. Az orosz kormány tavaly júliusban a sokak számára legképtelenebb tűnő magyarázattal zárta le az ügyet: nem ufó, nem a jeti és nem is a KGB, hanem egy lavina okozta a tragédiát. Két kutató most újra elővette az aktákat … és a Jégvarázs című Disney mesét.

Ősi csontvázak százai közt modern emberek maradványait is rejti a titokzatos Csontváz-tó A Roopkund-tó körüli rejtély csak mélyült, amikor egy analízis során a sok száz régebbi csont közt találtak tizennégy, modern kori csontvázat is. Mit kerestek a titokzatos utazók ezen az elveszett helyen, ahol állítólag egy indiai istennő egykor sötét átkot mondott?

(Fotó: Vocal Media, News.com.au)


Kövesd a Rakétát a Facebookon is!
Kövess, üzenj, kommentelj a Rakéta Facebook oldalán!
Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.