A felmérő távcsövek inkább a 100 méternél nagyobb testeket látják; a kisebbek akkor fedik fel magukat, amikor tűzgömbként belépnek a légkörbe. Ezeket a rakétaindításokra vadászó műholdak is rögzítik, és (ha az adat nincs titkosítva) a NASA CNEOS-katalógusába is bekerülnek.

Avi Loeb és kutatótársa, Richard Cloete két jelöltet emel ki: a CNEOS-22-t (2022-07-28, a keleti trópusi Csendes-óceán fölött; 1,8 m), amely 8,7 szórásnyival (a mérési bizonytalanság egységével) meghaladja a Naprendszer szökési sebességét, és a CNEOS-25-öt (2025-02-12, a Barents-tenger fölött; 1,2 m), amely 5,5 szórásnyival teszi ugyanezt.

A számítások szerint pedig akár 35 millió csillagközi égitest is akadhat a Föld pályáján belül. Loeb szerint összesen nagyjából 10^14 tonna csillagközi anyag is keringhet a bolygónk pályáján.

A 3I/ATLAS méretű test ezeknél persze ritkább, de egy adott térfogatban – vagyis egy olyan képzeletbeli kockában, amelynek minden éle 1 CsE (csillagászati egység, azaz a Nap–Föld-távolság) – a tömegsűrűség akár azonos is lehet. Magyarán: össztömegben már nagyon kevés nagy test is felérhet rengeteg apróval, még ha darabra nézve jóval ritkábbak is ezek az óriások.

(Kép: A Voyager–1 és Voyager–2 űrszondákon található Voyager Aranylemez, forrás: NASA/JPL)