840 kilométert is képes megtenni egy töltéssel a Lucid Air

2021 / 09 / 17 / Bobák Áron
840 kilométert is képes megtenni egy töltéssel a Lucid Air
A "Tesla-gyilkosnak" kikiáltott elektromos autó egy dologban már biztosan tényleg legyilkolja a Teslákat.

Bár a tavaly szeptemberben bemutatott autóra még várni kell néhány hónapot, ám a hatótávját már most közzétették, ez alapján pedig a legnagyobb akkumulátorral szerelt Dream Edition 520 mérföldet, vagyis 836 kilométert is képes megtenni egy töltéssel. Fontos megjegyezni, hogy ez nem a valamivel megengedőbb, Európában használt WLTP szerinti eredmény, ugyanis a kocsit az Egyesült Államok Környezetvédelmi Hatósága (EPA) vetette alá a tesztnek, így elképzelhető, hogy a Lucid Air valóban képes lesz hozni ezt a hatótávot. Ahogy azt a hírről beszámoló The Verge megjegyzi, a 836 kilométeres hatótáv nem csak a legmagasabb ilyen érték, amit az EPA valaha mért, de csaknem száz kilométerrel több, mint amire a legnagyobb hatótávval rendelkező Tesla Model S Long Range Plus képes.

Ez persze csak a legdrágább, 113 kWh-s akkumulátorral és 19 colos felnikkel szerelt Dream Editionre igaz, amelynek ára 169 ezer dollártól kezdődik majd. Az ötvenmillió forint körüli indulóárával ez a modell még a Tesla Model S Plaidnél is jelentősen drágább lesz, a Long Range Plusnak pedig több mint a duplájába fog kerülni. Ahogy a modellpalettán lefelé haladunk, úgy csökken a Lucid Air hatótávja is, de a sofőröknek így sem lesz okuk panaszra, hiszen az EPA mérései szerint a most tesztelt modellek közül még a legalacsonyabb hatótávval rendelkező, 21 colos felnikkel szerelt Dream Performance modell is jó 750 kilométerre egy töltéssel. Hogy a jövőre érkező alapváltozat hogyan fog viszonyulni ezekhez a számokhoz, azt persze egyelőre nem tudhatjuk.

A Teslának mindenesetre van oka aggódni, ugyanis a Lucid Motors vezérigazgatója, Peter Rawlinson korábban nem csak azt ígérte meg, hogy az autójuk hatótában lenyomja a Teslákat, de felszereltségben, gyorsulásban és árban is. Márpedig Rawlinson nem a levegőbe beszél, hiszen éppen a Lucid Motors előtt éppen a Teslánál dolgozott, ahol ő vezette a Model S fejlesztését.

(Borítókép: MediaNews Group/Bay Area News via Getty Images)

További cikkek a témában:

710 kilométert tett meg egy töltéssel a Lightyear napelemes autója A holland autógyártó szerint ez a leghosszabb táv, amit egy 60kWh-s akkumulátorral felszerelt villanyautóból valaha kihoztak.

Elon Musk szerint az új Tesla Roadster olyan gyors lesz, hogy csak egészségeseknek ajánlott Egész pontosan a SpaceX-csomaggal érkező verzióról mondta ezt, amiről a Tesla vezére megerősítette, hogy 1,1 másodperc alatt fog százra gyorsulni.

Tegnap elkezdődött a Teslák hivatalos értékesítése Magyarországon Mert hogy eddig "csak" néhány Supercharger töltőállomás épült, egy bemutatóterem nyílt, és némely autókereskedésen keresztül lehetett Teslát venni, de a hivatalos márkaértékesítés csak pénteken indult el.


Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Hidrogénbuszokkal utazhatunk decembertől néhány helyen az országban
Hidrogénbuszokkal utazhatunk decembertől néhány helyen az országban
Két darab, hidrogént fogyasztó, vízpárát eregető busz indult el próbaüzemben, hat magyar város közlekedésében próbálják ki őket.
A Tesla sorsa múlhat a most bemutatott Cybertruck fogadtatásán
A Tesla sorsa múlhat a most bemutatott Cybertruck fogadtatásán
Ha bejön, akkor pickup-nagyhatalom lehet a cégből, ami Amerikában egyenlő a sikerrel.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.