A 4iG visszalépett a T-Systems Magyarország megvásárlásától
A 4iG visszalépett a T-Systems Magyarország megvásárlásától
2019 / 12 / 10 / Justin Viktor
A Magyar Telekom Nyrt. ma délután öt óra után adott ki egy sajtóközleményt, miszerint a  július elején bejelentett előzetes megállapodás dacára, melyet a A 4iG Nyrt.-vel kötöttek a telekommunikációs cég üzleti infokommunikációs leányvállalatának, a T-Systems Magyarország adásvételére vonatkozóan, a tárgyalási folyamat lezárását követően a 4iG kezdeményezésére a vállalatok visszalépnek az ügylettől.

A 4iG és a Magyar Telekom a nyilatkozat szerint tovább vizsgálják az együttműködési lehetőségeket annak érdekében, hogy partnerségre lépjenek a nagyvállalati és az állami szektor számára értékesített szolgáltatások területén. A felek között korábban létrejött konzorciumi megállapodások változatlan feltételekkel hatályban maradnak.

 „Nehéz, de megfontolt döntést hoztunk. Ennek ellenére nem mondtunk le hazai és régiós növekedési terveinkről, a 4iG kiemelkedő évet zár az idén...folytatjuk a tárgyalásokat a Magyar Telekommal a mindkét társaság számára előnyös üzleti együttműködés további lehetőségeiről.”

– mondta a bejelentés kapcsán Jászai Gellért a 4iG elnök-vezérigazgatója.

„Bízunk abban, hogy bevált stratégiánkkal és erős stratégiai partnerekkel – köztük a 4iG-vel – folytatni tudjuk fejlesztéseinket, tovább erősítjük piacvezető pozícióinkat és értéket teremtünk részvényeseink és az egész magyar társadalom számára” – tette hozzá Rékasi Tibor, a Magyar Telekom Nyrt. vezérigazgatója.

A Portfolio mai cikke szerint bár a hír piaczárás után érkezett, a 4iG részvényeinek értéke 10 százalékkal esett ma a BÉT-en, ami felveti annak gyanúját, hogy voltak, akik idejekorán értesültek a várható fejleményekről. A 4iG részvényei idén jelentős értéknövekedést mutattak, melyben nyilvánvalóan része volt a tervezett T-Systems akvizíciónak is.

(Forrás: Magyar Telekom Képek: T-Systems, 4iG)

Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.