A Boeing ideiglenesen felfüggeszti a 737 MAX gyártását
A Boeing ideiglenesen felfüggeszti a 737 MAX gyártását
2020 / 01 / 04 / Justin Viktor
A Boeing bejelentette, hogy a botrányokkal, tervezési-, gyártási-, üzemeltetési- és szoftverproblémákkal küzdő 737 MAX repülőgépcsalád gyártását januártól ideiglenesen leállítják.

Az MCAS rendszer hibájából (Maneuvering Characteristics Augmentation System) bekövetkezett két tömegkatasztrófa után a repülőgépeket a világ minden táján a földre parancsolták. A légitársaságok növekvő kártérítési igényei ellenére a Boeing továbbra is folytatta a 737 MAX repülőgépek gyártását havonta 42 gép sebességgel.

Ez hihetetlen látványt nyújtó helyzetet eredményezett a washingtoni Boeing gyárban, ahol szárnytól-szárnyig parkoltak a gyártócsarnokból  frissen kikerült repülőgépek.

Az amerikai gyártó korábban bízott abban, hogy visszatérhet a kereskedelmi szolgáltatásba 2019-ben, annak ellenére, hogy az FAA továbbra sem hagyta jóvá a gépet, de eközben az észak-amerikai fuvarozók elkezdték eltávolítani a MAX gépeket a menetrendekből egészen 2020 áprilisáig.

Tavaly augusztusban a Boeingnél még biztosak voltak abban, hogy a sugárhajtású gép 2019-ben visszatérhet a szolgálatba, de a legutóbbi lépés azt sugallja, hogy a kereskedelmi szolgáltatás késleltetése a vártnál hosszabb ideig eltarthat.

A vállalat nyilatkozatában kijelentette, hogy a beszállítók valószínűleg megsínylik a döntést, ám ebben a szakaszban nem tervezi a 737 MAX program alkalmazottainak létszámcsökkentését.

A világon jelenleg több mint 400 MAX repülőgép áll letárolva, és a folyamatban lévő válság költsége már több mint 9 milliárd dollár. Úgy tűnik ugyanakkor, hogy még nincs látótávolságban a vége, mivel a szabályozók mind a gyártóval, mind a közvéleménnyel kialakítandó konszenzussal küzdenek a biztonságos szolgáltatáshoz való visszatérés érdekében.

Még akkor is, ha az FAA jóváhagyja egyszer a szoftverjavítást, és lehetővé teszi a szolgáltatásba való visszatérést, más világszerte működő szabályozóknak, Európától-Kínáig, szintén jóvá kell hagyniuk a repülőgépet a biztonságos üzembe helyezéshez, amely még hosszabb időt vehet igénybe.

A Boeing szóvivőjének elmondásában: „A folyamat minden egyes szakaszában a Boeing szorosan együttműködött az FAA-val és más szabályozókkal. Részletes dokumentációt szolgáltatunk, repülnek a szimulátorainkban, segítettünk nekik megérteni logikánkat, valamint az új eljárások, a szoftver és a javasolt oktatóanyagok felépítését annak biztosítása érdekében, hogy teljes mértékben elégedettek legyenek a repülőgép biztonságával. Az FAA és más szabályozó hatóságok határozzák meg végső soron a szolgálatba való visszatérést minden egyes illetékes joghatóságon belül. Ez magában foglalhatja a szakaszos visszatérést, és az időbeni ütemezés joghatóságonként eltérő lehet.”

(Forrás: Forbes Képek: Wikipédia)

Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
OGA: az UFO-kat állítólag begyűjtő szervezet és az együttműködésük Amerika nagyvállalataival
OGA: az UFO-kat állítólag begyűjtő szervezet és az együttműködésük Amerika nagyvállalataival
A CIA alá tartozó OGA eddig világszerte legalább kilenc űrjárművet gyűjtött be – ebből kettő tökéletes állapotban van – állítja több tanú is. Mindettől nem függetlenül a Szenátus után most a Képviselőházon múlik az “UFO-törvény sorsa”, ami kihívásokkal néz szembe elsősorban annak kapcsán, hogy nehezményezik, hogy a magánszereplőknek is ki kellene adniuk a nem emberi intelligenciára utaló tárgyi és biológiai bizonyítékokat.
Jövőre ChatGPT-képzés indul egy magyar egyetemen
Jövőre ChatGPT-képzés indul egy magyar egyetemen
A kecskeméti Neumann János Egyetem az eddig online ChatGPT-kurzusokat kínáló magyar startuppal, a Promptmasterrel együtt indítja a szabadon választható képzést 2024 tavaszán.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.