A csecsemő, aki terhesen született

2025 / 07 / 07 / Felkai Ádám
A csecsemő, aki terhesen született
2015-ben hongkongi orvosok egy rendkívül ritka orvosi jelenségről számoltak be: egy újszülött kislány hasüregében két magzatszerű képletet fedeztek fel.

Mindkét képlet egy méhlepényszerű képződményhez kapcsolódott köldökzsinórral, és ráadásul fejlett testi jellemzőket mutattak: voltak végtagjaik, bőrük, beleik, bordáik, sőt kezdetleges agyszövetük is.

„Ez azok közé a rendkívül ritka esetek közé tartozik, amelyek megállítják az embert egy pillanatra”

– mondta Dr. Nicholas Chao, a műtétet végző sebészek egyike. Hozzátette, hogy gyermeksebészi pályafutása során még soha nem találkozott hasonló esettel. A jelenséget magzat a magzatban szindrómának nevezik, és becslések szerint nagyjából minden 500 000 szülésből csupán egy esetben fordul elő, de világszerte eddig kevesebb mint 200 ilyen esetet dokumentáltak. A kb. 4,1 kilogrammos kislány 2010 novemberében született, anyja a kínai szárazföldről származik. A rendellenes képletek sikeres eltávolítása után a csecsemő teljesen felépült.

Azonban továbbra is vita zajlik arról, hogy ezek a képletek valódi magzatnak tekinthetők-e, vagy inkább teratómának, azaz különböző szövetekből álló daganatoknak.

„Nem teljesen egyértelmű, hogy mivel is állunk szemben” – magyarázta Chao. „Mindkét elméletnek van alapja, de az esetek ritkasága miatt nem áll rendelkezésre elegendő adat.”

A két képlet szerkezeti fejlődése nagyjából a terhesség 10. hetének felelt meg. Meglepő módon mindkettőnél kimutatták a gerincoszlopot és a fejletlen külső nemi szerveket, azonban a koponya nem fejlődött ki, és a súlyukban is akadt némi eltérés. A várandósság korai szakaszában készült ultrahangfelvételek nem mutattak rendellenességet, ami arra utalhat, hogy ezek a képletek úgynevezett parazita magzatok lehettek, melyek lassan fejlődtek ki a fő magzat mellett. Ha ez igaz, akkor viszont hamis az az elmélet, mely szerint az ilyen magzatkezdemények kezdetben normálisan fejlődnek, majd később beleolvadnak a fő magzat testébe.

Mivel a terhesgondozás túlnyomó része Kínában zajlott, a második trimeszterből nem maradtak fenn ultrahangfelvételek. A kb. 5 centiméteres rendellenes tömeget csak a terhesség 37. hetében fedezték fel, és később a baba lépe és veséje között találták meg.

Bár a szülőket eleinte meglepte a hír, az eset szerencsére nem jelentett közvetlen életveszélyt a kislányra nézve, és a műtét is viszonylag egyszerűen zajlott. Dr. Chao hangsúlyozta, hogy a jelenség teljes megértéséhez további kutatásokra és esettanulmányokra van szükség.

(Forrás: CNN, kép: Pixabay/Pexels)


A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
A következő 25 év - mítoszok, jóslatok és a valóság
Európa legnagyobb jövőfesztiválja, a Brain Bar idén is megnyitja kapuit. A rendezvény a 21. század első negyedének elteltével arra a kérdésre keresi a választ: hogy fest majd az emberiség következő 25 éve. A diákok és pedagógusok számára ingyenes eseménynek szeptember 18-19-én a Magyar Zene Háza ad otthont.
A csaló telefonhívásokon és a nem létező gázszámlákon túl –  7 módszer, amivel ellophatják az adatainkat az interneten
A csaló telefonhívásokon és a nem létező gázszámlákon túl – 7 módszer, amivel ellophatják az adatainkat az interneten
Az ESET kiberbiztonsági szakértői most összefoglalják, milyen módszerekkel lophatják el a személyes adatainkat – és mit tehetünk azért, hogy ez ne történhessen meg.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.