Amikor a kék állatokról készült friss fotók hirtelen nagyot mentek a neten, sokan arra gondoltak, hogy biztos lefújták a kutyákat festékkel, vagy a képet mesterséges intelligenciával generálták.

Csakhogy van egy apró, de makacs probléma: ezeket a „kék” kutyákat a CFF nem is fogta be. Márpedig aki próbált valaha megközelíteni egy félvad ebet, az sejti: ha a kutya nem akarja, hogy lefessék, akkor senki sem fogja lefesteni. Ezek az állatok – bármennyire is visszavezethető a családfájuk az 1986-ban hátrahagyott házi kedvencekig – ma már vadon élnek. Felismerhetnek egy-egy embert, akár barátságosak is lehetnek, de nem ölebek: meglátnak, és simán elszaladnak.

Akkor mégis mitől ilyen azúrkék a kutyák bundája? A CFF jelenlegi tippje (és hangsúlyosan csak tippje), hogy a kutyák valamilyen tisztítószerbe keveredhettek – például egy mobilvécé környékén. A tippelgetés oka egyszerű: nem tudják megvizsgálni őket közelről, mert éppen ezek a példányok kimaradtak a befogásokból. Ugyanakkor egyértelműen állítják: a kék színnek nincs köze sugárzáshoz vagy „csernobili mutációhoz”.

Ez a félreértés nem új. Korábban a csernobili békákat is mutánsoknak hitték, pedig ott inkább az történhetett, hogy a természetben eleve sötétebb színű békák jobban boldogultak, ezért ők terjedtek el.

A külső teljes átalakulását okozó, látványos mutációk alacsony szintű ionizáló sugárzás mellett nagyon valószínűtlenek. Nem lehetetlenek ugyan – a gyümölcslegyekkel végzett, száz évvel ezelőtti kísérletekben például fontos adat volt a sugárzás hatása –, de maga a sugárzás nem fog kék kutyát eredményezni.

Ami a helyi kutyapopuláció tudományos kutatását illeti, Timothy A. Mousseau, a CFF tudományos tanácsadója szerint eddig a szakirodalom csak annyit igazolt meggyőzően, hogy a zónában két, genetikailag elkülönülő félvad kutyapopuláció él. Az elszigeteltség valóban kedvezhet evolúciós változásoknak, de eddig nem látszik olyan alkalmazkodás, amelyet az alacsony szintű sugárzáshoz lehetne kötni.

Ráadásul sokan eleve félreértik, mekkora sugárzási szintekről beszélünk. Brazíliában van egy híres, fekete homokos partszakasz, ahol az urán és a tórium miatt a dózisteljesítmény akár kétszerese is lehet annak, amit a csernobili reaktor szarkofágját borító kupola belsejében mértek. És mégsem úgy mennek haza a turisták, hogy közben kinőtt a harmadik fülük.

Csernobil persze nem egy „wellnessparadicsom”, de a valós kockázat nem az a képregényes szint, amit a kommentelők belelátnak.

A másik, ami felmerült, hogy ezek a kutyák valahogy szuperképességet, a rákkal szembeni hihetetlen ellenállást fejlesztettek ki magukban. Ennek a bizonyítása amúgy is kőkemény feladat lenne: sok megfigyelés, sok év, rengeteg adat kellene hozzá. És van egy szomorú, nagyon földi akadály is: ezek a kutyák gyakran egyszerűen nem élnek elég sokáig ahhoz, hogy egy lassan kialakuló betegség, például a rák, egyáltalán megfigyelhető legyen.

A populációt sokkal inkább olyan stresszorok terhelik, mint a beltenyészet, az élelem- és menedékhiány, valamint a ragadozók – farkasok és medvék. Ezért mennek be a segítők táppal, kennelekkel és vakcinákkal. A cél nem a „mutánsok vadászata”, hanem az, hogy egy kiszolgáltatott állományt orvosilag kezelhető állapotban tartsanak.

És hogy ez működik-e? A beszámoló szerint igen. A CFF 2017 óta jár a kizárási zónába. Kezdetben több mint 1 000 kutya és macska kóborolt ott; 2025. október 5-ig szinte minden kutyát ivartalanítottak, és a létszám az ingadozó 1 000-ről nagyjából 300-ra csökkent. Amikor egy állatot befognak kezelésre, átmeneti jelölést kap a pofájára, hogy lássák, átesett-e már a műtéten; ez 2–3 nap alatt lemosódik.

A kutyák ma szemmel láthatóan egészségesebbek, és tovább is élnek: korábban ritka volt a 3–5 évnél idősebb eb, most pedig több 10 év feletti kutya is akad, és jelenleg 15 állat kap naponta ízületi gyulladás elleni gyógyszert – nem sugárzás miatt, hanem a beltenyészet következményeként.

(Forrás: Kyle Hill, kép: CFF)