Szupersztrádák

Ezek a csatornák lehetővé teszik az űrben történő rendkívül gyors utazást, használatba vehetjük őket akár üstökösök és aszteroidák tanulmányozására is.

A megfigyeléses és szimulációs adatok elemzésével a Belgrádi Csillagvizsgáló Intézet Nataša Todorović csillagász vezette kutatócsoportja azt tapasztalta, hogy ezek a szupersztrádák összeköttetésben állnak egymással, összekapcsolódó ívekben haladnak láthatatlan struktúrák mentén, melyeket többszörös űrbeli csomópontoknak hívnak. A Naprendszer minden bolygója saját maga generálja ezeket a közlekedési csomópontokat, együttesen hozva létre azt, amit a kutatók "igazi égi autópályának" neveztek.

De mire képes ez a hálózat a gyakorlatban?

Az azonosított hálózat néhány évtized alatt képes egy tárgyat a Jupitertől a Neptunuszhoz szállítani. Ezen az útvonalon a Naprendszerben eddig általában sokkal hosszabb időkeretekkel kellett számolnunk, akár több százezer és egymillió év közötti nagyságrendben. Az effajta rejtett struktúrák megtalálása az űrben nem mindig egyszerű, de az égitestek mozgásának vizsgálata, különösen üstökösöké és aszteroidáké nyomra vezethet. 

Táncrend

Naprendszerünkben több csoportnyi, a Naptól különböző távolságban található sziklatest-csoport található. A Jupiter-családba tartozó üstökösök (JFC-k), Nap körüli pályája kevesebb mint 20 év, és sosem távolodnak el jobban központi csillagunktól, mint a Jupiter pályája.

Aztán ott vannak a kentaurok is, ezek a jeges szikladarabok, amelyek a Jupiter és a Neptunusz pályatávolságai között keringenek a Nap körül. Meg kell említenünk a transzneptun objektumokat (TNO) is, ezek a Naprendszer távoli pontjain találhatóak, pályájuk messzebb található, mint a Neptunuszé.

Az említett zónákat összekötő űrbéli útvonalak modellezéséhez, melyben egy TNO helyet változtatva a Kentaurok térségébe kerül, majd végül továbbutazva JFC-ként végzi, 10 ezer és egymilliárd év közötti az időkeret szükséges. Egy nemrégiben publikált kutatás azonban arra az eredményre jutott, hogy a Jupiterhez sokkal gyorsabban is el lehet jutni, egy titokzatos pályaátjárón keresztül, melyen keresztül vendégeknek érkezhetnek a JFC-k és a Kentaurok világából.

Lagrange-pontok

Habár a kutatás nem nevesítette őket, a Lagrange-pontokról köztudott, hogy ezek viszonylagos gravitációs stabilitást jelentő régiók, melyeket két keringő test (jelen esetben a Jupiter és a Nap) kölcsönhatása hoz létre, és többszörös űrbeli csomópontok generálhatnak. Todorović és csapata ezen a nyomon indultak el.

A kutatók a fast Lyapunov indicator (FLI) nevű eszközt alkalmazták, melyet általában a káosz észlelésére használnak. A Naprendszerben tapasztalható káosz a stabil és az instabil többszörös űrbeli csomópontokhoz kapcsolható, és az FLI rövid időintervallumokban képes rögzíteni a stabil és instabil elágazások nyomait, a dinamikus modellben, melyet a segítségével vizsgálnak. "Az FLI-t használjuk hogy a Naprendszeren belül általánosabban meghatározzuk a gyors közlekedés térbeli pályáit" - írták a kutatók a tanulmányban. 

Az adatgyűjtés során számszerű adatokat gyűjtöttek a Naprendszerben található több millió égitest-pályáról, és kiszámolták, hogy ezek a pályák hogyan illeszkednek az ismert csomópontokhoz, melyeket a hét nagy bolygó által generált gravitációs erők hoznak létre, a Vénusztól a Neptunuszig.

Az eredmények szerint a legelterjedtebb pályaívek, a növekvő heliocentrikus távolságokon a Jupiterhez és annak Lagrange-csomópontjaihoz kapcsolódnak.

A tesztben megfigyelt szimulált objektumok többsége, körülbelül 70 százalékuk kevesebb, mint egy évszázad alatt elérte a 100 csillagászati ​​egység távolságot (a Plútó átlagos pályatávolsága 39,5 csillagászati ​​egység).

A Jupiter hatalmas befolyása nem jelent nagy meglepetést, mivel a Jupiter a Napon kívül a Naprendszer legmasszívabb tárgya. Az új eredmények segíthetnek jobban megérteni, hogy az üstökösök és aszteroidák hogyan mozognak Naprendszer belsejében, és van-e ütközésveszélye pályájuknak a Földdel.

(Forrás: ScitechDaily Kép: Unsplash)

Ez is érdekelhet:

A Föld nem az egyetlen óceánokkal borított világ a Naprendszerben Az elmúlt évek hatalmas tudományos felfedezése volt, mikor a csillagászok felismerték, hogy a Föld egyik legkülönlegesebb tulajdonsága, a felszínét borító folyékony óceánok sokkal gyakoribbak a Naprendszerben, mint korábban gondoltuk.

Naprendszerünk tele van Kentaurokkal, a csillagközi térből érkezett aszteroidákkal Naprendszerünk első kívülről érkező látogatóját, melyet az emberiség is észlelt, az Oumuamua-t, 2017 október 19-én fedezte fel a Hawaii Egyetem Pan-STARRS1 távcsöve, mely a NASA megbízásából követi az aszteroidákat és üstökösöket a Föld szomszédságában. A tudósok most olyan vendégeket találtak, melyek már egy ideje ideköltöztek, bár nem itt születtek.

Búcsú a naprendszertől: a Voyager 1 és 2 felfedezései A Voyager űrszondák eddigi történetük során mindig megbízhatóan szállították az izgalmas főoldalas híreket, nem is okozott hát nagy meglepetést november elején, hogy ismét vastagon szedik nevüket a lapok. A Voyager 2 ugyanis kilépett a csillagközi térbe és azonnal talált is valami furcsát. De pontosan mit? Mivel a trash oldalak is ráugrottak a témára tele lett a net bruttó butasággal. Öntsünk tiszta vizet a pohárba.