A D-Wave kvantumszámítógépe képes “lehetetlen” problémákat is megoldani

2024 / 03 / 09 / Felkai Ádám
A D-Wave kvantumszámítógépe képes “lehetetlen” problémákat is megoldani
D-Wave Advantage és az Advantage2 prototípusos gépeivel olyan feladatokat oldottak meg, amelyek a világ legfejlettebb hagyományos számítógépe, a Frontier számára is túl nagy kihívást jelentenének.

A D-Wave Quantum Systems Inc, az ismert kanadai kvantumszámítástechnikai vállalat állítása szerint a gépei kulcsfontosságú mérföldkőhöz érkeztek a technológiában, és elérték az úgynevezett “számítási fölényt”, vagyis a kvantum alapú számítógépeik képesek voltak olyan összetett problémák megoldására, amire a hagyományos szuperszámítógépek nem. Ha pedig ez igaz, úgy a kvantumszámítógépek képesek lehetnek megbirkózni a gyakorlatban is felmerülő problémákkal, méghozzá olyan sebességgel, amely a hagyományos számítási módszerekkel elérhetetlen – magyarán kereskedelmi szempontból életképes lehet ez a technológia, ami valami olyasféle áttörés lenne, amit már többen várnak, és ami a D-Wave, valamint a hasonló cégek nagy, de sokat kritizált ígérete.

Azt azonban hozzá kell tenni, hogy a D-Wave hangzatos állításai ellenére a külsős szakértők továbbra is szkeptikusak azzal kapcsolatban, hogy ezek fejlesztések mennyire lesznek széles körűen alkalmazhatóak, és a hatásuk mennyiben tekinthető “azonnalinak” – teszi hozzá a New Scientist cikke a hír kapcsán.

A kvantumszámítástechnika azon ígérete, hogy túlszárnyalja a legfejlettebb szuperszámítógépek képességeit egy régi ígéret, ami máig nem valósult meg, sőt ahogy a hagyományos számítógépekkel kapcsolatos technológiák is egyre fejlődnek, úgy az említett számítási fölény elérése is egyre távolabbra került. A Google ugyan már 2019-ben bemutatott egy “kvantumfölénynek” nevezett képességet egy teszttel, amely bár sikeres volt, de nem lehetett átültetni gyakorlati alkalmazásra.

D-Wave az állítása szerint most azonban képes volt megoldani bizonyos speciális problémákat, amelyek a transzverzális mezős Ising modellhez kapcsolódnak. Az Ising modell egy matematikai modell, ami segít megérteni az anyagok viselkedését bizonyos fizikai folyamatok során, mint például a fázisátalakulások. Ez a modell kvantummechanikai reprezentációként tehát alapvetően fontos ahhoz, hogy megérthessük, hogyan változik az anyag állapota – például hogyan válik folyadékból gázzá. A D-Wave ezt az eredményt az Advantage és az Advantage2 prototípusos gépeivel érte el, amelyekkel olyan feladatokat oldottak meg, amelyek a világ legfejlettebb hagyományos számítógépe, a Frontier számára is túl nagy kihívást jelentenének, mind idő, mind pedig az energiafogyasztás szempontjából.

A D-Wave egy különleges módszert, az úgynevezett quantum annealing technikát alkalmazta, ami eltér a Google és más cégek által használt technikáktól. Ez a módszer specifikus optimalizálási problémákra összpontosít, nem pedig az általános kvantumszámításra. Azonban épp ez a különbség az, ami vita tárgyát képezi a tudományos közösségen belül a D-Wave technológiájának besorolását és képességét illetően. Néhány szakértő szerint ugyanis a cég állítása a számítási fölényről csak egy szűken meghatározott kontextusban érvényes, míg mások óvatosságra intenek a gépek sokoldalúságának és az azonnali hasznosíthatóság tényleges valóságtartalmával kapcsolatban.

A D-Wave gépeivel kapcsolatban a kritikusok alapvetően azt gondolják, hogy ezek a gépek inkább kvantumszimulátorokhoz hasonlíthatók, mintsem hagyományos kvantumszámítógépekhez. Vagyis bár képesek bizonyos nagyon specifikus típusú problémák megoldására, ezek a problémák korlátozottak, és főként olyan területeken használhatók hatékonyan, mint a fizika, a logisztika és a pénzügy, ahol az említett Ising modell analógjai alkalmazhatóak.

Vagyis bár a D-Wave gépei képesek lenyűgöző teljesítményre bizonyos specializált problémák esetén, kérdéses, hogy mennyire alkalmazhatók széles körben a valós világ sokféle kihívására. Mivel ezek a gépek kifejezetten bizonyos típusú optimalizálási feladatokra lettek tervezve, így tehát nem biztos, hogy általános célú kvantumszámítógépeknek tekinthetők, amelyek bármilyen típusú problémát képesek megoldani.

Ezért, miközben a D-Wave technológiája tényleg jelentős előrelépést jelenthet bizonyos területeken, a kritikusok szerint az továbbra is nyitott kérdés, hogy ezek a kvantumrendszerek mennyire lesznek képesek hatékonyan kezelni a gyakorlati problémák széles skáláját. Tegyük hozzá, hogy akadnak vélemények, amelyek szerint épp az lesz a kvantumszámítógépek jövője, hogy bizonyos speciális problémákat megoldjanak, de nem fogják leváltani általános számítógépekként a hagyományos számítógépeket. Legalábbis a belátható jövőben nem.

A vita azonban kiterjedt a kvantumszámítástechnikai iparra is nem meglepő módon, mivel hatalmas befektetésekről van szó. Az olyan vállalatok, mint például az Orca Computing, a D-Wave eredményeit így aztán “bátorítónak” tekintik a terület előrehaladását illetően a kereskedelmileg életképes és iparilag hasznos technológiák irányába.

(Kép: D-Wave)


Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Az elektromos autózás terjedésével a garázs falára szerelt töltő már nemcsak egy használati tárgy, hanem az otthonunk vagy irodánk részévé vált. Nem kell beérned egy unalmas, szürke műanyag dobozzal, mert létezik olyan megoldás, ami nemcsak okos, de dizájndíjas, és még rád is mosolyog reggelente. Bemutatjuk a Voltie-t, a prémium elektromosautó-töltőt, ami büszkén hirdeti, hogy magyar termék.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.