A második világháború irtózatos kihívásai közt a brit hadvezetés és a rendkívül kreatív Churchill minden ötletet fontolóra vett, még ha az elsőre őrültnek is tűnt. Ezek egy része bevált, egy része akár a háború megnyeréséhez is elvezetett, de természetesen akadt olyan is, amit mára szinte teljesen elfelejtettünk. Az egyik ilyen a gigantikus, jégből formált anyahajó, a HMS Habakkuk (eredetileg elírták a nevét, szóval időnként HMS Habbakukként is lehet vele találkozni).

A jégből jellemzően kockát csinál az ember egy jó pohár whiskybe, szóval felmerül a kérdés, hogy kinek és miért jutna eszébe anyahajót készítenie lényegében szilárd halmazállapotú vízből. Az első kérdésre a válasz, hogy Geoffrey Pykenak, akit a MÚLT-KOR történelmi magazin cikke „bohókás brit tudósként” aposztrofál. Pyke egyébként nem rendelkezett diplomával, de a korabeli brit társadalomban adtak a szavára. A második, a miért kérdésére pedig több, egymással összefüggő válasz is akad: az első, hogy a brit hadvezetés régóta próbálta kitalálni, hogy miként lehetne megvédeni a német tengeralattjáróktól a szövetséges hajókat az Atlanti-óceán „U-boat alley” nevű forró zónájában. A második, hogy a német tengeralattjárók, vagyis az U-boatok pont ott zaklatták az említett hajókat, ahol jégből aztán temérdek akadt. Végül pedig az acél előállítási költsége a háborús években az egekbe ugrott.

Pyke ötlete tehát az volt, hogy a brutálisan költséges acélt a térségben dögivel rendelkezésre álló jéggel helyettesítené. Az alapelképzelés tehát valami olyasmi volt, hogy szépen lefűrészeljük egy jéghegy tetejét, pakolunk rá motort, és voilà, kész is a hajó. Az ötlettel Pyke felkereste régi jó barátját, Lord Mountbattent, a Brit Királyi Hadsereg parancsnokát, aki ezután az elképzelést Winston Churchill miniszterelnöknek tálalta. Érdemes azt is felidézni, hogy akkortájt a jeget elpusztíthatatlannak tartották – az emberek még emlékeztek a Titanic 1912-es katasztrófájára, és azt is sokan tudták, hogy az International Ice Patrol nevű szervezet (amit a Titanic elsüllyedése után hívtak életre, hogy megtisztítsa a vizeket a kósza jégzátonyoktól) beszámolói szerint a jéghegyek széttörése még gyújtógránátokkal és torpedókkal sem épp egyszerű feladat.

Pyke tehát valahol joggal gondolta, hogy a Titanic végzete épp az a stratégiai anyag, amely segíthet most a német tengeralattjárókkal szemben. Churchill pedig vevő volt az ötletre, és a hajót is a brit miniszterelnök nevezte el HMS Habbakuknak (ez tehát az eredeti, elgépelt névváltozat), amivel Habakuk bibliai próféta szavaira utalt:

„Ámulva csodálkozzatok, mert olyan dolgot viszek véghez napjaitokban, amit nem is hinnétek, ha elbeszélnék!”

Churchill a tervet 1942. december 4-én hagyta jóvá egy szigorúan titkos dokumentum formájában – az első lépés a prototípus megépítése volt. Ez utóbbira a Nagy Britanniához képest jégben gazdagabb Kanada, azon belül is a Patrícia-tó lett kiválasztva. A helyválasztásnak akadt egy némileg szomorú, ironikus oka is – itt teljesítettek szolgálatot azok, akik valamilyen lelkiismereti ok miatt megtagadták a hadviselést: így ingyenmunkaerő is rendelkezésre állt. Olyan ingyenmunkaerő, akiknek fogalmuk sem volt arról, hogy egy hadihajó prototípusán dolgoznak. A munkások a készülő járművet egyébként csak Noé Bárkájaként emlegették.

Pyke felkeresett egy molekuláris biológust, Max Perutzt, hogy az kiszámolja, hogy egy ilyen hajó kibírja-e az óceáni viszonyokat. Perutz a terv több gyenge pontjára is rámutatott: először is a jéghegyek hajlamosak felborulni, valamint nem is elég nagyok egy leszállópályához. Ekkor Pyke előállt egy egyedi anyaggal, a víz és a fűrészpor 86-14 arányú keverékével. Ez az anyag, a pykrete (a Pyke és a concrete, tehát „beton” angol szóból) már megfelelő volt arra is, hogy hajógyártáshoz szükséges elemekké formázzák. Pyke szerint ez még a jégnél is jobban ellenállt a támadásnak, ráadásul lassabban is olvadt. Peritz azonban rámutatott arra, hogy a pykrete addig használható, amíg -12 Celsius-fokos. A legtöbb őrült találmánynál itt szokott jönni a pillanat, hogy a terv miért nem működik, a HMS Habakkuk esetén viszont nem ez történt, mivel a kanadai prototípus nem csak elkészült végül, de kifejezetten ígéretes lett.

Pyke azzal kábította Chuchillt, hogy az anyahajó akár 14 nap alatt is megépülhet, de 1944-re biztosan el fog készülni. A miniszterelnök egy hajót rendelt, de amennyiben ez beválik, több jéghajó is az óceánra úszhatott volna. Azonban akadtak problémák: a kezdeti 700 ezer fontos költségvetés több mint háromszorosára nőtt, és végül a tervre 2,5 millió fontot költöttek. A kanadaiak pedig azt hangoztatták, hogy az építésre nem volt jó ötlet a melegebb tavaszi időszakot választani. Ehhez jött Perutz fent már említett több kételye is, így Pyke végül ráébredt, hogy nem fogja tartani az 1944-es határidőt. Mindez azonban nem csak Pyke hibája volt: a brit hadvezetés is egyre grandiózusabb tervet képzelt el. Olyan hajót akartak végül már, amelynek 11 ezer kilométer a hatótávja, kibírja a torpedóbecsapódást, és állja a legmagasabb hullámzást is. Végül még kormánylapátot is szerettek volna (a hajót eredetileg motorok segítségével irányították volna) – a lapátnak azonban 30 méter magasnak kellett volna lennie, és ezt a problémát végül soha nem is sikerült megoldani.

A sok kihívás ellenére 1943 elejére elkészült egy 18 méter hosszú prototípus, ami állítólag úgy festett, akár egy hatalmas cipős doboz a közepén egy óriási jégkockával – ez utóbbit a hűtőcsövek bordaketrecként vették körbe. A jég közepén akadt egy kisebb téglatest – ez volt a hűtőegység. A festői kanadai tavon ez a jégből készült „anyahajómagzat” kifejezetten bizarr látvány lehetett. Maga a születő hajó egyébként tisztán jégből, és nem pykrete-ből készült, mert ez utóbbi ipari szintű előállítása akkor nem tűnt kivitelezhetően a határidő lejártáig. Brutálisan festhetett maga a hajó, viszont kiderült az is, hogy nem csak merő fantáziáról van szó. És hogy akkor miért nem lettek a briteknek jéghajói? A szakértők szerint három okból, de ezek egyike sem a pénz vagy a megvalósíthatóság volt.

Először is Izlandon ekkor már állandó repülőtámaszpont épülhetett, ezért anyahajókra nem is volt szükség, másodszor az újabb repülőknek nőtt a hatótávja, vagyis kevesebbszer kellett leszállniuk tankolni, ami szintén az úszó támaszpontok ellen hatott. Végül pedig az U-boat veszélyt eddigre nagyban eliminálta a radar. Így aztán a jéghajót még azelőtt meghaladta a technológia, hogy elkészülhetett volna.

Miután a tervet elmeszelték, a hajóról leszerelték a hűtőegységet, és a sorsára hagyták. A Habakkuk prototípusa végül elsüllyedt, és ami megmaradt belőle (hűtőcsövek és egyéb szerkezetek) azt egy könnyűbúvár kirándulás keretében meg lehet szemlélni – a hajó maradékát 1988 óta egy emléktábla is jelzi a tó mélyén.

Források: BBC, Bibliatanítás, CNN, MÚLT-KOR, Warhistoryonline

(Kép: www.dominic-harman.com/Dominic Harman, a képet az alkotó tudomásával és beleegyezésével használtuk ennél a cikknél.)