A technológia lényege az addiginál nagyobb dinamikatartomány megjelenítése, vagyis az adott képen belül a világosabb és sötétebb területek megjelenítése és az ezek közötti átmenet is jobb. Mindezt szélesebb színskála használatával sikerül elérni.

Végső soron a sötétebb és a világosabb területek közt sokkal finomabb az átmenet, mint egy SDR képen.

A mostani korlátozások miatt az adott streaming felületen romlik a kép felbontása, de a HDR segítségével orvosolható ez a probléma, éppen azért mert több színt használ, és ezért részletesebb lesz a kép. Ráadásul nem csak a HD, de az SD felbontásban futtatott műsorok is jobban fognak kinézni így.

Vagyis hiába vész el a felbontás egy része, a HDR nagyobb kontrasztot használ, ami az emberi szem számára végső soron több részletet, jobb mélységet jelent. Ez pedig akár kiegyenlítheti azt a képromlást is, amit a kisebb felbontás okoz.

A HDR ráadásul elhanyagolható mértékben ad csak hozzá a sávszélesség terheléséhez – kisebb terheléssel jár, mint a nagyobb felbontás.

A HDR lényege, illetve az általa okozott többlet nehezen kommunikálható, hiszen kevésbé lehet számokra váltani, mint mondjuk a 2K és a 4K felbontást. Ezt valóban látni kell, hogy megértsük.

Ugyanakkor jelen pillanatban két dolog állhat a HDR-streaming útjában: egyrészről a HDR csak a technológia használatára képes tévékészülékeken működik. Másodszor a legtöbb szolgáltató vagy nem él ezzel a technológiával, vagy nem tekinti azt alapnak.

A nálunk jelenleg elérhető streaming szolgáltatók közül a Netflix és az Amazon Prime kínál olyan műsorokat, melyeket HDR-ben is futtathatunk megfelelő készülék esetén. Ám ez nem fedi le a teljes könyvtárukat, ráadásul a Netflix esetén ez csak a legdrágább, prémium előfizetés esetén működik.

Az Amazon Prime esetén kevesebb a HDR-ben nézhető tartalom a Netflixhez képest (ugyanakkor a saját gyártású produkcióik nagy része elérhető így), de a HDR-streaming alapból jár az előfizetésünk mellé.

(Kép: Flickr/Heikki Alho)