A hidegfúziós repülő Londonból New Yorkba nyolcvan perc alatt szállítaná az utasokat 2022 / 10 / 06 / Felkai Ádám

A spanyol dizájner, Oscar Viñals mert nagyot álmodni – megalkotott egy koncepciót egy olyan repülőgépről, amely lényegében a Concorde-ot kelti életre, ám ezúttal környezetbarát módon. Akit részletesebben is érdekel az elképzelés, az itt tudhat meg többet erről.  A gép neve Hyper Sting, és nem csak kétszer olyan gyorsan tenné meg a London-New York távolságot, mint a Concorde (2 óra és 53 perc helyett mindössze 80 perc alatt), de ráadásul méretében is a duplája lenne ez utóbbinak. Ennek megfelelően 130-170 utas szállítására is képes lenne. A Hyper Sting a neve ellenére nem repülne hiperszonikus sebességgel (ami legalább a hangsebesség ötszörösét jelenti) – ehelyett mindössze „csak” 3,5 Mach-hal haladna. A gép nagyjából 100 méter hosszú lenne, a szárnyfesztávolsága pedig 51,4 méter és 20 km-es magasságig lenne üzemeltethető. Természetesen az elképzelést több kritika is érte, ezek közül kiemelkedik az üzemeltetés költségének a kérdése, különösen, hogy végső soron ez vezetett a Concorde eltűnéséhez is. Mint azt az Interesting Engineering cikke írja a Concorde kapcsán: „A repülőgép hihetetlenül drága volt – a fogyasztók, a környezet és a légitársaságok számára egyaránt, így nem volt praktikus választás. Csak a gazdagok és híresek engedhették meg maguknak, hogy Concorde-on repüljenek, és csak az Air France és a British Airways rendelkezett Concorde-dal a flottájában.” Ezeket a problémákat Viñals is elismeri, de szerinte ezeken úrrá lehet lenni a közeljövő innovatív megoldásaival, például a hidegfúziós reaktorral. Mivel ez a technológia sem döngeti épp a jelen kapuját türelmetlenül, ezért ha másban nem, a dizájnernek abban kétségtelenül igaza van, hogy ilyen gépre 2030 előtt kár számítani. Utána pedig, ki tudja? Ha más nem is, a hasonló látványos elképzelések talán életben tartják azt az álmot, ami annak idején elvezetett a Concorde-hoz is. (Forrás: The Points Guy) Kép: Oscar Viñals
Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
A Toyota két új, elektromos koncepcióautót mutatott be
A Toyota két új, elektromos koncepcióautót mutatott be
A két új, kifejezetten európai piacra szánt elektromos autó két éven belül kereskedelmi forgalomba kerül a gyártó ígérete szerint.
Hidrogénbuszokkal utazhatunk decembertől néhány helyen az országban
Hidrogénbuszokkal utazhatunk decembertől néhány helyen az országban
Két darab, hidrogént fogyasztó, vízpárát eregető busz indult el próbaüzemben, hat magyar város közlekedésében próbálják ki őket.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.