Az Adelaide-i Egyetem legfrissebb kutatása ugyanis rávilágított, hogy a mikrogravitációban vagy alacsony gravitációjú környezetben a hímivarsejtek nemcsak lassulnak, hanem könnyen elveszítik az iránytűt, és képtelenek megtalálni az utat a petesejthez.
A Communications Biology folyóiratban közzétett tanulmány szerint a probléma nem a sejtek mozgékonyságával van, hanem a navigációval: a tesztek során harminc százalékkal kevesebb spermium ért célba, mint normál földi körülmények között. Dr. Nicole McPherson és csapata rámutatott, hogy a gravitáció eddig alábecsült, de kritikus szerepet játszik abban, hogy a sejtek átverekedjék magukat a reproduktív csatorna labirintusán.
És ha ez nem lenne elég, a nehézségek a sikeres megtermékenyítés után is folytatódnak. Bár az első pillanatokban az űrben fogant embriók még ígéretesnek, sőt néha erősebbnek is tűntek földi társaiknál, a fejlődésük hamar gellert kapott.
Hosszabb idejű, 24 órás mikrogravitációs kitettség után a sejtosztódás lelassult, az embriók minősége romlani kezdett, és jelentős fejlődési késleltetést mutattak. A kutatók szerint a súlytalanság megzavarja a sejtek belső folyamatait, ami hosszú távon ellehetetlenítheti az egészséges magzat kialakulását.
Azonban egyelőre nincs miért a kardunkba dőljünk: a kutatók felfedezték, hogy bizonyos hormonok, például a progeszteron adagolása javíthatja a spermiumok navigációs képességét a földitől igencsak eltérő gravitációs környezetben is. Ezzel együtt a szakértők figyelmeztetnek: mielőtt elindulnánk benépesíteni a világűrt, még rengeteg biológiai rejtélyt kell megoldanunk, hogy az űrben született első nemzeték ne csak álom maradjon.
Ezek is érdekelhetnek:
(Forrás: Nature, Communications Biology, Space.com)