A humánökológus szerint elkerülhetjük, hogy a Mad Max világában találjuk magunkat

2024 / 06 / 20 / Raketa.hu
A Rakéta szerzői rendszeres vendégei a radiocafé 98.0 Kávézó a világ végén című műsorának. A legutóbbi adás középpontjában az állt, hogy vajon tényleg a világvége felé haladunk-e, és ha igen, akkor miért nem. McMenemy Márk és Marvin vendége Takács-Sánta András, az ELTE egyetemi docense, humánökológiai szakigazgatója volt.

Hétről hétre hallunk elkeserítőbbnél elkeserítőbb híreket arról, hogy milyen rosszul állunk az éghajlatváltozással, a pazarlással vagy épp a műanyagokkal szembeni harcban. Ám akadnak, akik egyszerre értenek ezekhez a területekhez, és gondolják úgy, hogy nincs még minden veszve.

Takács-Sánta András huszonöt éve tanít az ELTE-n, kutatásai leginkább a környezeti problémák társadalmi hátterével, illetve enyhítésük lehetőségeivel kapcsolatosak, a többi között az ökológiai fenntarthatóság helyi, kisközösségi lehetőségeivel is foglalkozik. A szakembernek most jelent meg Világeleje című könyve, amely szerint ugyan nem jó a helyzetünk, de a kezünkben az irányítás, hogy elkerüljük a Mad Max-világot - erről beszélgetett a két műsorvezetővel.


A személyesség luxusa: így lesz az ajándékból igazi emlék
A személyesség luxusa: így lesz az ajándékból igazi emlék

A karácsonyi ajándékozás az egyik legnehezebb műfaj. Na nem azért, mert ne lenne miből választani… épp ellenkezőleg! Sok a lehetőség, közben sok az elvárás, mégis valahogy eltűnik a lényeg, mégpedig az, hogy a figyelmünket adjuk. Karácsony előtt mindig ugyanaz a kérdés kering a fejemben: vajon mit adjak annak, akinek tényleg szeretném megmutatni, hogy mennyire fontos nekem?

Őszi stílus, határozott karakterrel – megérkezett a Beverly Hills Polo Club legújabb kollekciója
Őszi stílus, határozott karakterrel – megérkezett a Beverly Hills Polo Club legújabb kollekciója
Pontosan erre az időszakra készült: magabiztos, kényelmes és kortalan darabokkal, amelyek egyszerre működnek a hétköznapokban és az elegánsabb alkalmakon is.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.