Homérosz Odüsszeia című eposzában például Odüsszeusz Szicíliában találkozik a küklopsz Polüphemosszal, aki a legénység több tagját is jóízűen elfogyasztotta. Odüsszeusz csak úgy menekül meg, hogy megvakítja a hatalmas óriást.

Ez a mítosz feltehetően abból ered, hogy az ősi mediterrán emberek félreértelmezték a megkövesedett elefántkoponyákat. Az elefántkoponyákon ugyanis egy hatalmas központi orrüreg található, amely könnyen összetéveszthető egyetlen nagy szemgödörrel, miközben a valódi szemüregek viszonylag aprók. Adrienne Mayor, a Stanford Egyetem kutatója szerint bárki, aki megnéz egy elefántkoponyát egy természettudományi múzeumban, könnyen észreveheti, hogy

„a szemüregek jelentéktelenek, a koponya közepén viszont egy hatalmas lyuk látható, amely egyetlen szemnek tűnik.”

Mivel az ókori görögök Nagy Sándor i. e. 4. századi hódításai előtt nem találkoztak élő elefántokkal, ez a félreértés talán még inkább érthetővé válik. Ráadásul a mediterrán szigeteken – például Krétán, Máltán, Cipruson és különösen Szicíliában, Polüphemosz legendás otthonában – számos őskori törpeelefánt és az egykori megafauna más fosszíliái kerültek elő. Emellett olyan területeken, mint Szamosz, mamut- és masztodoncsontokat is találtak, amelyek szintén hozzájárulhattak más óriási lények, például a földrengést okozó Neádok mítoszainak a kialakulásához. Mayor ugyanakkor hangsúlyozza, hogy nem egyértelmű, hogy ezek a fosszíliák valóban közvetlenül inspirálták-e a mítoszokat, vagy csupán megerősítették a már létező hiedelmeket.

„Nem tudjuk biztosan, melyik történt előbb. Nem szeretek úgy fogalmazni, hogy a fosszíliák inspirálták vagy forrásai voltak a történeteknek, mivel ezt egyszerűen nem lehet bizonyítani” – fogalmaz Mayor.

Az ókori görögök és rómaiak rendszeresen fosszíliákra bukkantak, és gyakran összekapcsolták ezeket legendás hősökkel és szörnyekkel. Mayor, aki „Első fosszíliavadászok” című könyvében éppen a mítosz és az ősi leletek kapcsolatát vesézi ki, rámutatott a régészeti lelőhelyek és az ókori szövegek leírásai közötti párhuzamokra. Szerinte az ókor emberei „észrevették, próbálták megmagyarázni, sőt gyűjtötték, mérték és bemutatták a gigantikus fosszíliákat”, hasonlóan ötvözve a tudományos megfigyelést a fantáziadús történetmeséléssel, mint ahogyan azt ma a paleontológusok is teszik.